Szakos Andrea (50 éves), ma egy neves enteriőr brand tulajdonosa, feleség és édesanya. Egyedi stílusát, a színek szeretetét Marokkó ihlette és mára a védjegyévé vált. Az elmúlt közel 20 éve valódi Sikersztori mind a magánéletben, mind a szakmájában. Az ő inspiráló története következik.
Mindig érdekelt, hogy lesz valakiből lakberendező? Vajon jól kell tudni hozzá rajzolni? Vagy elég, ha csak jó az ízlése? Te mindig tudtad, hogy ez a természetes közeged?
Nem, sőt! Korábban zenei pályán dolgoztam. Kiskorom óta tanultam zongorázni, majd a Bartók Béla Konzervetóriumban végeztem zongora szakon, utána pedig karvezetőként diplomáztam. A főiskola után rögtön elkezdtem az V. kerületi Szabolcsi Bence Zeneiskolában dolgozni, mint zongoratanár és zongorakísérő. Ezt a pályát átmenetileg gondoltam, mert már akkor is lakberendező szerettem volna lenni. Aztán sok év telt el addig, amíg végül kedves barátnőm komoly bíztatására – 30 éves korom fölött – beiratkoztam a Junior Art Lakberendező iskolába. Sokáig párhuzamosan voltam zenész és lakberendező, de az élet úgy hozta, hogy megszületett a kislányom, akivel sokáig maradtam otthon. Később még félállásban visszamentem zongorakísérőként dolgozni, de az már csak a lelkiismeretem miatt volt. Titkon tudtam, hogy ez már nem fog sokáig tartani, hiszen a lakberendezés és mellette az üzletünk vezetése nemhogy teljes embert, inkább két embert kíván.
Mióta monddod magad lakberendezőnek, pontosabban enteriőr designernek?
2005-ben kaptam meg a lakberendezői végzettségről szóló bizonyítványom egy kétéves képzés után. Előtte is voltak munkáim, de addig nem mertem magam lakberendezőnek mondani, amíg meg nem kaptam az erről szóló papírt is.
Én komolyan veszem ezeket a dolgokat, mert úgy gondolom, hogy a szakmai képzettség elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki felelősen tudjon munkát vállalni és végezni.
Persze ez nem minden. 2012. óta vagyok a Farrow&Ball angol márka magyarországi képviseleti cégének társtulajdonosa. Az üzletünk folyamatosan fejlődik és arra borzasztóan büszke vagyok, hogy egy művész/zenész világból belecsöppenve az üzleti életbe itt is sikereket érek el. 
Persze ez nem csak nekem köszönhető, hanem az üzlettársamnak, kollégáimnak és a mindenben engem támogató férjemnek és a rendkívül türelmes kislányomnak is!
Mi volt eddig a legkedvesebb projekted?
Általában mindegyik a legkedvesebb éppen akkor, amikor dolgozom rajta. Ha most ebben a pillanatban kellene választani, akkor két olyat emelnék ki, ami most nagyon közel áll a szívemhez a stílusuk miatt: az egyik egy csodálatos épülő projekt, ami egy lovasfarm, hozzá tartozó lakóházzal, étteremmel; a másik pedig egy Tenerifei nyaraló. Mindkettőben olyan stílust tudok megvalósítani, ami jelen pillanatban a leginkább foglalkoztat már azért is, mert az üzletünk filozófiájához is ez áll a legközelebb.
Mely irányzat áll hozzád a legközelebb, miért?
A természetesség, a környezetbarát anyagok használata, az egyfajta öko-chic vagy etno-skandinávnak nevezett irányzat megdobogtatja a szívem. Sokat járok Marokkóba, mert onnan importálunk lakberendezési cikkeket. Számomra olyan ott lenni, mintha egy design-műhelyben lennék, ahol a tervezők és gyártók a legtermészetesebb módon találnak egymásra.
A sokféle stílus és anyag, amivel ott találkozom, rendkívüli módon inspirál és ezeket ültetem át a terveimbe, hogy megteremtsek egy olyan világot mások számára is, amiben igazán közelebb kerülhetnek a természet közeli léthez.
Nem magányos szakma a lakberendezés?
A lakberendezői szakma egyrészről magányos igen, mert el kell mélyülni és sokszor az alkotási folyamat nem könnyű és akkor jobb, ha nem zavarnak. Van azonban olyan része is, amikor másokkal kell együtt gondolkodni, egyezetni, ügyfelekkel kommunikálni, kivitelezőkkel harcolni. Akkor már nem mondható magányosnak.
Mi a kedvenc munkafolyamatod?
A két kedvenc munkafolyamatom az alaprajz kialakítása és a látványtervezési folyamat. Ez utóbbi izgalmas, olyan, mint egy festmény festése. Szépen lassan kialakul a látvány, megszületik a mű.
Mit tanácsolnál azoknak, akik érdeklődnek a szakma iránt, de még bizonytalanok?
A szakma nem csak abból áll, hogy szép dolgokat összeválogatunk, boltokba járunk. Ez csak a felszín. Rengeteg, állandó szakmai tanulást igényel, sok alázatot, miközben magabiztosnak is kell lenni. Mindig eszembe jutnak a zenetanáraim a régi Nagyok útmutatói: ha az ember jól megtanulja a zeneművet, tananyagot, akkor nincs miért izgulni. A másik nagy mondás: „Van mire szerénynek lennem.”
Mindennek az alapja az, hogy felkészültek legyünk és a munkát a lehető legalaposabban végezzük el és tiszteljünk mindenkit, aki a projektben részt vesz, mint alkotó, értéket létrehozó munkás.