Több mint kilenc tonna állateledellel támogatja a Lidl a menhelyi kisállatok ellátását

Több mint kilenc tonna, mintegy ötmillió forint értékű állateledellel támogatja a menhelyi kisállatok ellátását a Lidl Magyarország Telitálka kampányával. A kampány célja a felelős állattartásra való figyelemfelhívás és a nehéz sorsú állatok élelmezéséhez való hozzájárulás.

A vásárlói segítséggel zajló kezdeményezés révén ezúttal is a NOÉ Állatotthon Alapítványt és a REX Kutyaotthon Alapítványt támogatja az áruházlánc – közölték a szervezők az MTI-hez elküldött közleményükben.

Mint írták, az áruházlánc elkötelezett a társadalmi ügyek, így többek között az elesett sorsú állatok támogatása mellett is, ennek kapcsán hívták életre 2016-ban Telitálka elnevezésű adománygyűjtő kampányukat.

A kezdeményezést ezúttal a Társállatok Világnapja alkalmából indította a diszkontlánc Facebook-oldalán. A platformra olyan, a felelős állattartással kapcsolatos kérdések kerültek ki, amelyekre kommentekben tudtak az érdeklődők válaszolni, és minden helyes válasz 500 vagy 1000 forint értékű virtuális állateledel-adományt ért – áll a közleményben.

Forrás: MTI
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.