Hogy mit? Hát a randizást, ismerkedést. Az utóbbi időben számos olyan cikket írtam, amiben arról meséltem, hogy milyen válogatott módszerekkel lehet elrontani egy randit, egy ismerkedést. Legyen szó egy szimpla chatelésről, extrém nárcisztikus randipartnerről vagy „lebegtetős” játszmáról. Szerencsére azonban ez nem a teljes kép. Igenis van jó példa, léteznek még kedves, normális, figyelmes férfiak. Egy ilyen férfival pedig szerencsém volt ismerkedni is.
Korábban már írtam arról, hogy Rapidrandin jártam. Itt találtuk egymást szimpatikusnak egy fiatalemberrel. A rendezvény utáni délutánon megkaptuk egymás e-mail címét és telefonszámát. Hamarosan kaptam is egy e-mailt tőle, hogy örül a közös szimpátiának és mikor érnék rá kávézni egyet. Ez máris szimpatikus volt, hogy nem húzta napokig a jelentkezést, hanem a kezébe vette a dolgokat.
Megbeszéltünk két nappal későbbre egy kora esti találkozót. Emlékeztem még az érzésre, amit kiváltott belőlem a Rapidrandin is. Kedves volt, figyelmes, akadálytalanul zajlott a beszélgetés már ott is, abban a 7 percben. Ez nem volt másképp ezen az első kávézáson sem. Mesélt magáról, érdeklődött rólam, találtunk megannyi közös pontot az életünkben. Voltak olyan dolgok is, amik különbözőek voltak, ezekről is beszélgettünk, hogy ki, hogyan élné ezeket meg egy párkapcsolatban. Őszintén tudtunk sztorizni magunkról, korábbi kapcsolatokról, korábbi randis tapasztalatokról. Arról, hogy mire vágyunk, mit szeretnénk és hogyan képzeljük el az életet.
A találkozó végén megkérdezte, hogy hazavihet-e kocsival, ami szintén egy nagyon figyelmes és kedves gesztus volt részéről. A házam előtt elköszöntünk egymástól és mondta, hogy nagyon jól érezte magát és reméli, hogy folytatjuk még. Ebben is egyetértettünk. 🙂
Másnap újabb e-mailt írt, megkérdezte, hogy lenne-e kedvem újra találkozni. Természetesen volt, meg is beszéltük a napot, amikor mindketten ráértünk.
A következő napon bejelölt Facebookon, hogy így mégiscsak könnyebb a dolog, mint e-mailben.
Még ennek is flow-ja volt. Tetszett ez az egész. Tetszett, ahogyan természetesen alakulnak a dolgok, hogy folyamatos közeledés van. Pont olyan ütemben és mértékben, ahogyan az nekem is kényelmes volt. Ahogyan az mindkettőnknek kényelmes volt.
Minden egyes találkozónkon egyre többet tudtunk a másiknak átadni a lelkünkből, a sorsunkból, az életünkből. Nem kellett erőltetni, nem kellett megfeszülni. Nem volt „lebegtetés”, ígérgetés, kihátrálás, játszmázás, egozás. Csak mentek a dolgok, a maguk természetes ütemében.
Mert lehet ezt jól csinálni. Van olyan, hogy a férfi érzi, hogyan kell ezt jól csinálni.
Van olyan, hogy a férfi kedves és figyelmes tud lenni. Nem megjátszásból, nem azért, mert a papírforma ezt diktálja. Hanem mert ő ilyen és ezt szeretné adni egy nőnek. Néhány találkozó elteltével viszont azt vettem észre magamon, hogy mindazon jó ellenére, amit kaptam tőle, nem történt meg részemről az érzelmi kapcsolódás. Szerettem volna, ha van rajtam egy kapcsoló, amivel ezt be lehet kapcsolni. Nagyon szerettem volna. De sajnos ez nem így működik. Vannak olyan helyzetek, amikor ez egyszerűen nincs meg és ez senkinek sem a hibája. Sokáig tudtam volna még lubickolni abban a hihetetlenül pozitív atmoszférában, amit ő tudott teremteni, de ezzel a felismeréssel önmagamban az már nem lett volna fair vele szemben. Ha ebben így szó nélkül benne maradok, azzal már csak a magam javára használtam volna az ő jóságát. Ezt pedig ő semmiféleképpen nem érdemelte volna meg.
Így elmondtam neki őszintén, hogy mi zajlik bennem.
Egy ilyen helyzetet fogadó félként azért sokféleképpen lehet lereagálni. A korábbi tapasztalataim alapján volt már agresszív szembe támadás az extrém nárcisztikus sráctól, vagy éppen totális ignorálás és letiltás a „lebegtetős” randipartneremtől. Pedig esetükben nem is történt meg olyan mély bevonódás egymás lelkébe, mint ebben a jelenlegi helyzetben.
Ez a férfi eddig is példa értékűen és teljes természetességgel vett részt az ismerkedésünkben és azt kell, hogy mondjam, hogy ezt az ívet most is meg tudta tartani – még ebben a helyzetben is. Olyan érett, megértő és egészséges férfi módjára tudott erre reagálni, hogy szerintem nagyon sokaknak követendő példa lehetne.
Itt nem volt szó egoról, arcoskodásról, sértődésről, bántásról. Persze a csalódás ott volt, de nem vetítette ki rám. Megértő volt, kedves és türelmes.
Ez után még egyszer találkoztunk egy vacsorára, ott is beszélgettünk még erről is. Aztán elköszöntünk egymástól. Aznap este, itthon üldögélve azon gondolkodtam, hogy miért fáj ez most ennyire. Tudtam, hogy így döntök helyesen, tudtam, hogy hosszú távon ez így a korrekt. Mégis vacakul éreztem magam. Magam miatt? Miatta? Azt hiszem, mindkettőnk miatt volt.
Nagy pozitív tanulság és tapasztalás volt, hogy léteznek (még) olyan férfiak, akik ezt tudják nyújtani. Léteznek még olyanok, akik képesek odafigyelni a nőre, egyenrangúként, játszmáktól mentesen. Akikkel találkozva érezheti azt a nő, hogy úgy van jól, ahogy van – és a férfi is. Ahol egyik félnek sem kell „megfelelnie”, szerepet játszania, maszkokat viselnie. Ahol megértés van, figyelmesség, kedvesség és elfogadás, mindkét oldalról. Ha pedig ehhez még társul az érzelmi kapcsolódás is, akkor beszélhetünk egy jövőbeni beteljesült, boldog párkapcsolat egészséges alapjairól.
Mert tessék Uraim (és Hölgyeim), lehet ezt jól is csinálni!
Szöveg: Padla Dóri – HCT Method
