Szuperlaza volt új filmjének premierjén a 60 éves színésznő

szuperlaza-volt-emma-thompson-womagic

Emma Thompson zseniális színésznő ezt már jól tudjuk, és mostanában megmutatta egy másik oldalát is. Egyedien vagány szerelésekben jelenik meg a legelegánsabb rendezvényeken is, s teszi ezt egy fajta magától értetődő természetességgel. Így volt ez legújabb filmjének premierjén is.

Mindenképpen érdemes oda figyelni az Oscar-díjas színésznő öltözködésére. Ezt azóta tudjuk, mióta torna cipőben vette át William hercegtől a lovagi kitüntetést. Az  eset még 2017-ben történt, de az akkor készült fotók bejárták a világsajtót. Voltak akik mélyen elítélték Emmát a nem formális szettért, mások pedig nem bírtak betelni a laza, ám mégis stílusos szerelésért. Nos, a színésznő hű maradt önmagához és azóta sem viszi túlzásba a kiöltözést, mint mondja ő már eljutott abba a korba, hogy a kényelem legyen a legfontosabb szempont nála az öltözködésben.

A héten mutatták be legújabb filmjét, a sokak által várt romantikus karácsonyi mozit a “Last Christmast” azaz a múlt karácsony című filmet, melynek nem csak szereplője, de forgatókönyvírója és producere is volt. Ismét lazán érkezett a New York-i bemutatóra, egy zöld Stella McCartney kezeslábast viselt és bár nem volt klasszikus magas sarkúban egy pont után mégis levette a cipőjét s inkább mezítláb sétált végig a fotósok, riporterek hada előtt.

A filmet egyébként tegnap mutatták be a hazai mozik is. A történetnek állítólag nincs köze az azonos című Wham slágerhez, de a zenei aláfestésben nagy kedvencünk George Michael több szerzeménye is felcsendül. Íme egy kis kedvcsináló a mozihoz:

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.