Az első magyar nő, aki átszelte a világ legnagyobb szigetét, Grönlandot és a világon elsőként teljesítette vegyespárosban az egyik legkeményebb sarkvidéki kihívást. Vámos Nóra Rakonczay Gáborral 30 nap alatt, 560 kilométeren át, hóban, viharos szélben, átlagosan mínusz 20 fokban, szánjukat maguk után húzva, hihetetlen akaraterőről és kitartásról tanúbizonyságot téve valósította meg az Eisberg Grönland síexpedíciót.
Grönland a világ legnagyobb szigete, amelynek belső részét 2000-2500 méteres jégpáncél fedi. A globális felmelegedésnek köszönhetően évente mindössze kétszer – tavasszal és ősszel – nagyjából egy-másfél hónap áll rendelkezésre a túrák teljesítésére kelet-nyugat, illetve nyugat-kelet irányban. Először 130 évvel ezelőtt keltek át rajta felderítési céllal, keletről nyugat felé tartva. Az expedíció jelmondata is az volt: „A nyugati part vagy a halál”.
„Gáborral a tavaszi szezont választottuk, és nyugatról indultunk keletnek. Tudtam, hogy veszélyes útra vállalkozom, de a valóság még az előzetes elképzeléseimet is felülmúlta. Már az indulás után nem sokkal megismerhettem Grönland zord arcát, hiszen az első három napon hatalmas hasadékok szabdalta tájon kellett haladnunk, hol egymással összekötözve, hol a szánjaink megtartásáért küzdve. Ez egészen addig tartott, amíg el nem értük a fennsíkot” – kezdte a történetet Vámos Nóra.
Egy puska lett, maradhat?
A kihívásokat egész életében kereső fotóművész első nagy megdöbbenését az okozta, hogy a grönlandi üzletek árukészlete némileg eltér a nálunk megszokottól. Az élelmiszerek, a tisztasági szerek és az egyéb általános termékek mellett mindenhol lehet puskát is venni.
„Ez ott teljesen érthető, hiszen a hideg okozta fagyások mellett a másik jelentős veszélyforrást a jegesmedve-támadások jelentik. Az információk szerint a szezonokban évente 5-6 támadás történik, ezért folyamatosan fel kell készülni erre az eshetőségre is. Mi is vittünk magunkkal puskákat, amikre végül szerencsére nem volt szükség, az utolsó állomásunkon be tudtuk cserélni őket szállásra” – avatott be Nóra.
Ketten együtt 165 kg súlyt húztak maguk után a szánokon, amiből jelentős mennyiséget tettek ki a dehidratált élelmiszerek. Egy ilyen túra komoly fizikai igénybevételt jelent, egy nap alatt legalább 4500 kalóriát éget el a szervezet. Összesen 270 000 kalóriát vittek magukkal.
Hóviharok hátráltatták őket
„Nagyon szigorú terv szerint kellett haladnunk, precíz hozzáállásra volt szükség, hiszen tudtuk, hogy az expedíció teljesítésére 30 nap áll rendelkezésünkre. Ennyi élelmiszert vittünk, és teljesítettük is a túrát a kiszámolt idő alatt. Kétszer fél napot, plusz egy teljes napot állni kellett a 80-90 km/h-val tomboló hóvihar miatt, amikor ki sem tudtunk jönni a sátorból. Több alkalommal viszont kénytelenek voltunk 40-60 km/h-s szembeszélben útnak indulni, mert nem veszíthettünk több időt. Semmit nem láttunk, nem hallottunk, csak mentünk előre a vakító fehérségben. Ha akkor elszakadtunk volna egymástól, az akár végzetes is lehetett volna” – folytatta Nóra a mesélést.
Az expedíció minden egyes napja hasonló menetrend szerint zajlott, reggel egy közel másfél órás procedúrával vizet készítettek jégből, ami elegendő folyadékot biztosított számukra a nap folyamán. A napi átlagosan 20 kilométereket szakaszosan tették meg, 50 percet mentek, 10 percet pihentek, ami alatt minden alkalommal ettek is, hogy folyamatosan magasan tartsák az energiaszintjüket. Az étkezésekhez a dehidratált élelmiszereket forró vízzel tették fogyaszthatóvá.
Át szeretné adni azt, amit az útból tanult
„Voltak nehéz pillanatok, sokszor már a nap elején giga erőfeszítés volt elindulni, és még hátra volt 10-12 óra menet, de mindvégig tudtam, hogy mit akarok, nem engedtem meg magamnak, hogy a negatív gondolatok eltereljenek a célomtól. Abból merítettem erőt, és az adta a biztonságot, hogy tudtam: lelkileg, és nagyjából fizikailag is felkészültem erre az útra. A felkészülés 8-9 hónapja alatt hetente többször futottam, teljesítménytúráztam, kerékpároztam, ami jelentősen fejlesztette az állóképességemet. Magáról az expedícióról rengeteg információt gyűjtöttem, emellett rengeteg segítséget kaptam Gábortól is, aki már részt vett egy antarktiszi és 2018-ban egy nagyobb grönlandi átkelésen. Nagyon sokat tanultam tőle. Ezt vallom azóta is: ha valamit el akar érni az ember, tanuljon a legjobbaktól. A felkészülés során folyamatosan a holtpontokat kerestem, mert tudtam, hogy lesznek. Egy cél elérésénél azzal is számolni kell, hogy lesznek akadályok. Tudatosan figyeltem, hogy hogyan, milyen módon akarom lebeszélni magam a célomról, mert ha az ember kitalál valamit, ő is lesz az, aki ilyen-olyan okoknál fogva eldönti, hogy mégsem csinálja meg. Korábban sem voltam elveszett ember, de ez az expedíció megerősítette bennem, hogy sokkal többre vagyok képes, mint amit gondolok magamról. És ez mindenkire igaz!” – fejtette ki a háromgyermekes anyuka.
Az üzleti életben számos cégvezető küzd azzal, hogy a problémákra egyetlen hatalmas „kupacként” tekint, aminek a megoldása – pontosan a mérete miatt – lehetetlen vállalkozásnak tűnik számára. Fontos, hogy a túl sok teher mellett mégis megmaradjon a tűz, a lelki erő, amivel keresztül lehet vinni a tervet. Rengeteg krízisen mentek keresztül, amiket a veszélyes környezet miatt nagyon gyorsan meg kellett oldaniuk. Nem halaszthatták másnapra, mert az végzetes is lehetett volna. Nóra a tapasztalataival elsősorban a válság- és a bizonytalan helyzetek kezelésében segít, hogy a lendület megmaradjon, vagy ha kell, hogyan menjünk át a mentális akadályainkon.
„Az expedíció arra világított rá, hogy sosem arra kell figyelni, hogy mennyi van még hátra, hanem mindig csak a következő, kis lépésre összpontosítani. Ha akár a célokat, akár a problémákat kis szeletekre bontjuk, azáltal sokkal átláthatóbbá, kiismerhetőbbé válnak. Amit ismerünk, attól nem félünk, azzal könnyűszerrel el tudunk bánni. Az előadásaimon ezt szeretném átadni az érdeklődőknek” – tette hozzá Nóra.
