Pamela Anderson tagadja volt férje vádjait

Pamela Anderson legújabb, nem is teljesen hivatalos házassága mindössze 12 napig tartott – a szakítás után ötödik férje azzal kürtölte tele a világsajtót, hogy csak a pénze miatt ment hozzá a modell-színésznő.

Jon Peters producer szerint Pamelának csak azért volt szüksége rá, hogy kifizesse helyette 60 millió forint értékű tartozását – ezt nyilatkozta több lapnak, de a pletykákra Pamela különösebb nem reagált. Most azonban feltett a Twitterre egy verset, mellyel egyértelműen tagadja a vádakat.

Az azóta már letörölt vers arról szól, hogy nagyon nehéz kezelni a helyzetet, amikor valakiről elterjed valamilyen hír a sajtóban, hiszen az álhír kárt okozhat. Pamela Anderson reméli, hogy az emberek tudják, ki és miért indította el a pletykát, és nem kell megvédenie magát – hiszen a védekezéssel, üzengetéssel csak tovább táplálná az érdeklődést.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.