A szupermodell elárulta szépségtitkait: jóga, kocogás, súlyzózás és guggolás is szerepel a napirendjében, de fontos számára a hajápolás és a kiegyensúlyozott lelkiállapot is.
Mint azt sejteni lehetett Cindy Crawford bizony a mai napig edz, hogy ennyire jó formában legyen. „Nagyon szeretem a jógát és a kocogást, de az old school technikák jobban bejönnek manapság. Jelenleg hetente háromszor jön hozzám az új edzőm, akivel fekvőtámaszokat, guggolásokat végzünk, de súlyzózunk és túrázunk is” – árulta el a máig népszerű modell a Vogue-nak. Hozzátette, hogy mostanában az edzések intenzitását kardióval és HIIT (intervallumos) edzéssel növeli, így még tökéletesebb eredményt tud elérni.
De nem csak a testedzés, a szépségápolás is fontos része az életének, ezt a kettőt pedig igyekszik szépen összekombinálni. „Például, ha tudom, hogy edzés után hajat fogok mosni, valamilyen erős kezelést alkalmazok a fürtjeimre. Sajnos a hajam nem olyan dús és erős, mint volt. A túl sok szárítás, vasalás, göndörítés és a színezés tönkretette az évek során. Ha időt szánok a szárításra, ügyelek arra, hogy az eredmény egy napnál tovább tartson” – mondta, és azt is elárulta, hogy szereti éjszakára laza kontyba kötni a haját, mert így reggelre szép, természetes hullámokat kap.
A fényvédelem nagyon fontos számára, minden alkalommal fényvédő krémet használ, ha napra megy, a tengerparton pedig inkább a napernyő alatt tartózkodik. Könnyen barnul a bőre, így nem is kell sok időt tölteni a szabadban nyáron ahhoz, hogy szép színe legyen. „Minden reggel iszom egy házi turmixot spenóttal, mandulatejjel, fél banánnal, fehérjeporral, nyers kakaóval és friss mentával.”
Forrás: www.vogue.fr
https://www.instagram.com/p/Cck3vKmO69E/