Meddig lehet most eljutni maszkban, folyamatosan fertőtlenítve, mégis boldogan, ha utazni vágyunk? Egészen messzire. A mesés tengerparttól a porcukrosan havas, magas hegycsúcsokig, akár néhány óra alatt. Tudom, furcsa. Pedig megutaztam már ezt, egy országon belül, a Török Riviérán.
A legelső törökországi éjszakámból a távoli müezzin idegen, mégis különleges, vissza-visszatérő dallama maradt meg, ahogy imádkozni hívják a híveket. Tökéletesen keretezte a „máshol vagyok, megérkeztem” pillanatot. Ez az elmúlt évtizedben volt, akkor jártam ugyanis először Törökországban. Nem volt tervben az út. Tényleg. Klasszikusan az történt, amire a regényekben úgy utalnak: életet mentett. Két közeli családtagom elvesztése után egy akkortájt Alanyában élő, világlátott barátnőm arra biztatott, hogy legalább fizikailag mozduljak ki a gyász letaglózó bénultságából, látogassam meg. Hónapokig csak beszélgettünk erről, majd ő a tettek mezejére lépett: megtervezte az utazásom, lefoglalta a jegyeimet, koordinálta az átszállást, a reptéri transzfert, mindent számba vett, esküszöm, még az útlevelem is csak neki köszönhetően, miatta készült el. Telefonos őrangyalként vitt végig a hosszú úton Budapesttől Isztambulon át egészen a törökországi otthonáig. Valóban, néha el kell távolodnunk attól a helytől, ahol élünk, hogy visszataláljunk önmagunkhoz. Sosem felejtem el neki.
Lehetőségek új árnyalatokkal
Ahogy azt sem, hogy megszerettette velem ezt szédítően színes és különlegesen intenzív országot, ahol a szélsőségek mellett az egészen egyszerű dolgok is pompásan megférnek.
Például a komoly luxusautókból kiszálló, divatosan öltözött emberek még mindig az út mellett, szabad tűzön gözlemét (sós, sült tészta, amit különféle töltelékekkel adnak, nagyon finom) sütő kendős nénitől várják a legfinomabb falatokat. (És nem tévednek, tradícionálisan készített, remek ételt kapnak.) Így, amikor újra lehetőségem nyílik oda utazni, akkor örömmel megyek. Még ebben a sokféle szempontból rendhagyó évben is.
Hogy volt-e bennem félelem idén utazni? Nem igazán. Utazni – akár repülőgépen utazni – pandémia idején is épp olyan biztonságosan lehet, mint korábban, ha betartjuk az előírásokat.
Tesztelünk, vigyázunk, figyelünk és türelmesek vagyunk. Ez különösen fontos.
Hisz, ami más most, hogy ezek miatt az előírások miatt adott esetben kicsit tovább tarthatnak az előkészületek, tovább tarthat becsekkolni egy szállodába, feljutni egy-egy gépre, ahogy az is új, hogy maszkban ülünk. De ha ez az ára annak, hogy a turizmus él, mi utazhatunk, az utazásszervezők és idegenvezetők, szállásadók pedig dolgozhatnak, akkor hajrá, csináljuk.
Ezek nem azok a török büfék
Szeretem, ha egy utazás mozgalmas, de bármikor bevállalom a több hetes tengerparti „unalmat” is. Bármikor! Pláne egy olyan helyen, ahol szinte soha nincs rossz idő és még októberben is simán lehet fürdeni a tengerben. Amiből nem engedek, azok a remek helyi ételek, a biztonságos, tiszta és rendezett szállások. Na, jó, a luxusra sem mondok nemet. És ebből azért – valljuk be – Törökországban van éppen elég. Sokcsillagos szállodák, pazar éttermek, kényeztető hamam (az eredeti török fürdő) szolgáltatások… és egy teljesen más kultúra, amit tisztelettel, nyitottan érdemes fogadni és nem rögtön elutasítani. Senkit ne tévesszen meg az a rengeteg, finoman szólva is nagyon változó színvonalú török büfé, amivel a világon mindenfelé találkozhatunk.
A tenger mellől hógolyózni
Antalya és Side térsége – ahol az elmúlt hónapban jártam – mellőzi ezeket az étkezdéket, ellenben egyedi, rendkívül változatos és magas színvonalú kulináris élvezeteket kínál. Újra lehet értelmezni a gyümölcsök és zöldségek valódi ízét, köszönhetően a helyi termelőknek, miközben a kisebb és nagyobb városok, a ligetes pihenőkertek tökéletes díszletet nyújtanak minden kikapcsolódási formához. Páratlan szépségű hely hihetetlen lehetőségekkel.
Az igézően buja mikroklímát, a mozifilmekben viszontlátott tengerparti utakat 70 kilométeren belül felváltják a Taurus hegység havas hegycsúcsai.
Ennek köszönhetően néhány órán belül meg lehet valósítani „a délelőtt lazulok a pálmafák alatt, dinnyét eszem, majd a tengerben fürdök, ebéd után pedig hógolyózunk egyet a hegyekben” klasszikusát. Ugye, milyen egyszerű?
És közben egy percre sem jutnak az ember eszébe a nagyvárosok, a bazárok. Nekem legalábbis nem. Hiszen ebben a hihetetlen környezetben az egész utazás annyira magával ragadó és izgalmas, hogy az ember önkéntelenül is folyamatosan jelen van. Egyszerűen ide meg kell érkezni, fejben is.
Végigautózni, vagy buszozni a hegyek felé vezető úton, felvonóban állva kisgyermekin lelkesedve csodálni az egyre magasabb sziklákat, az egyre fehérebb tájat, majd a csúcsról újra csak megpillantani a távolban a nagy kékséget, a napsütésben a havas fennsíkoknál is szikrázóbban csillogó tengert. Ott lenni. Jelen lenni.