Megszületett a 47 éves Cameron Diaz első gyereke

Megszületett a 47 éves Cameron Diaz első gyereke

A színésznő közösségi oldalán tudatta váratlanul a világgal, hogy megszületett a kislánya.

Cameron Diaz és pasija, a Good Charlotte együttes gitárosa, Benji Madden egészen a kisbaba érkezéséig titokban tartották, hogy szülők lesznek, de a színésznő friss posztja szerint úgy tűnik, megérkezett első közös gyermekük.

Miután összeházasodtak, nagyon szerettek volna gyereket, de mivel sokáig nem sikerült, a béranyán és az örökbefogadáson is gondolkodtak. Cameron Diaz nem beszélt a terhességről, és a képeken sem látszott, hogy kerekedne a hasa, de a hírek szerint sikerült természetes úton teherbe esnie.

„Boldog új évet kívánnak Maddenék! Annyira boldogok és hálásak vagyunk, hogy így kezdhetjük az új évet, hisz bejelenthetjük: megszületett kislányunk, Raddix Madden. Azonnal belopta a szívünkbe magát, és rögtön a családunk részévé vált. A nagy öröm mellett azt is eláruljuk, hogy szeretnénk megvédeni a privát életét, így nem fogunk róla képet posztolni vagy más dolgokat megosztani. Annyit mondhatunk, hogy nagyon cuki! Néhányan már csak úgy hívják: RAD. Csak annyit kívánunk nektek, legyen boldog új évetek, új évtizedetek. Üdvözlettel, Cameron és Benj” – írták az Instagram oldalaikon.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.