Megnyílt a Budapest Contemporary: 41 galéria várja az érdeklődőket

Csütörtökön nyitja meg kapuit és vasárnapig várja az érdeklődőket a főváros legjelentősebb kortárs seregszemléje, a Budapest Contemporary Képzőművészeti Vásár (BCT). Huszonkilenc hazai és tizenkét nemzetközi galéria is részt vesz az eseményen a Bálnában.

A Budapest Contemporary célja, hogy platformot biztosítson a magasan jegyzett kortárs galériáknak és alkotóknak, valamint népszerűsítse a hazai képzőművészet legjavát idehaza és külföldön is.

A BCT 2024-ben nemzetközivé bővül, hiszen hat európai ország tizenkét galériájának negyvenkét alkotása lesz látható huszonegy művésztől. A vásár összehozza a szakmabelieket, a műgyűjtőket és a laikus érdeklődőket. Az esemény fővédnöke Spengler Katalin műgyűjtő.

A kiállított művek összértéke több millió euró, azonban a látogatók pár tízezer forint értékben is találnak jó minőségű műtárgyakat. A legértékesebb kortárs alkotások értéke 50 – 100 millió forint.

“Tavaly rendeztük meg először a Budapest Contemporary vásárt és hamar rádöbbentünk, hogy mekkora igény mutatkozik egy ilyen találkozóra. Ezúttal is szakmai bizottság választotta ki azokat a galériákat, amelyek megjelennek az eseményen, valamint elhozzuk az európai kortárs művészetek legjavát” – mondta el Tausz Ádám főszervező a BCT sajtómegnyitóján.

A rendezők több ezer látogatót várnak a három nap alatt – gyűjtőket, vásárlókat, művészeket, befektetőket, a szakma képviselőit, valamint azokat is, akik szeretnek gyönyörködni a kortárs szcéna kínálatában. A vásáron exkluzív tárlatvezetéseket, edukációs programokat is tartanak, illetve mini-konferencia is várja az érdeklődőket, amely a művészet és az üzlet összekapcsolódását helyezi a fókuszba. 

„Azok, akik ellátogatnak a Budapest Contemporary vásárra, találkozhatnak az aktuális trendekkel, láthatják merre tart az ország és a kontinens kortárs művészete. Felépíttetünk egy nemzetközi standot, ahol Ausztriából, Csehországból, Franciaországból, Hollandiából, Németországból, Svájcból, Szerbiából és Szlovákiából is érkeztek galériák és izgalmas alkotások” – mondta el Nemes Márton képzőművész, az esemény kurátora. 

A Budapest Contemporary kiegészül egy jótékonysági online aukcióval is, amelynek teljes bevételét az Autistic Art Alapítvány számára ajánlják fel a szervezők.

A sajtómegnyitón részt vett Bada Éva, a KÉPEZŐ Galéria alapítója, Balogh Máté András, az Art is Business Egyesület elnöke, Dobó István, az Equilor Alapkezelő Zrt. Wealth Office igazgatója, Kovács Henrietta, az Autistic Art Alapítvány ügyvezetője. 

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.