Légiutas-kísérőből írónő

womagic_bauer_barbara

Bauer Barbara életútja izgalmas és színes. A beszélgetésünk során volt, hogy vissza kellett olvasnom egy-egy részt, olyan gyorsan követték egymást az események. Pedig még csak 46 éves. És mennyi minden van a háta mögött…

Az életrajzát olvasva, színes, izgalmas volt az idáig vezet út. Milyen pályára készült eredetileg?
Valóban elkalandoztam kissé, ami a repülést illeti, de eredetileg újságíró akartam lenni, illetve a reklámszakma vonzott. Annyira, hogy már a gimi idején elvégeztem egy diáksajtó-tanfolyamot, érettségi után pedig először PR-t, reklámot tanultam.

Nem gondolt rá, hogy édesanyja vagy nagymamája nyomdokaiba lépjen?
Nem, fel sem merült. Ennek az az egyszerű oka, hogy bár nagyon sok szép történetet hallottam tőlük, a nagymamám bábaságához kötődő elbeszélések legendásak itt a faluban, én

mindig azzal a gondolattal játszottam, hogy a munkahelyem egy szerkesztőség, ahová belépek, és szavakkal, fél mondatokkal játszunk,

árnyalatnyi különbségeken vitázunk, ráérős időnkben pedig versenyzünk a kollégákkal, ki tud egy-egy szóra több szinonimát felsorolni. Vagy véletlenszerűen ráböktem egy tárgyra, és reklámszlogent kreáltam hozzá. Ha vizualizáltam a jövőmet, mindig valami ilyen életképet láttam. Ebbe nem fért bele a fehér köpeny.

womagic_bauer_barbaraUtaskísérőként a ranglétra csúcsáig jutott. A repülés még ma is az élete része?
Ekkor még a KVIF-re jártam, reklámot tanultam, amikor megláttam egy hirdetést, miszerint a Malév utaskísérőket keres. Még aznap megírtam az önéletrajzomat, másnap kivittem a repülőtérre, és csak ekkor derült ki, hogy nem légi, hanem földi beosztásra. Ettől még letettem az önéletrajzomat azzal, hogy ha majd légiutaskísérőket keresnek, szóljanak. Bár elutasító mosoly volt a válasz, két héttel később kaptam egy táviratot (még nem volt telefon), hogy ha érdekel még a légiutaskísérés, akkor jelenjek meg a felvételi első fordulóján. 3 hónappal később aláírtam a szerződést, 5 hónappal később teljesítettem az első utamat, Berlin felé. Az első 7 évben egyszerűen csak repültem, élveztem minden pillanatát, miközben befejeztem a tanulmányaimat, de egyszer csak azt éreztem, hogy kevés. Azzal együtt, hogy időközben szabadúszó újságíróként írtam, és televíziós szerkesztőként is dolgoztam, a Malév kötelékében is többet szerettem volna. Ekkor pályáztam oktatói, később a repülésbiztonság, majd a légiközlekedés-védelem területén belső állásokra.

Imádtam, bár volt idő, hogy három állást töltöttem be, olykor azt sem tudtam, hol vagyok, hol ébredek.

Egyenruhában mentem riportot készíteni, miközben már egy újabb útra készültem, vagy éppen „földi”, szakmai feladatomat láttam el íróasztal mögül, vagy oktattam, kezdetben a repülőtéren, légiutaskísérőket, de később már házon kívül is, légiközlekedés-védelmet, kríziskommunikációt. Imádtam a pörgést. De éreztem, hogy valamit fel kell adnom, mert alvásra nem marad idő. Végül a repülést hagytam abba, amihez egy felkérés segített hozzá. Ekkor lettem a Malév krízismenedzsere, ami számomra óriási kihívás volt, nagyon büszke voltam, minden korábbi lépésemet beérni láttam. Noha szeretek repülőn utazni, ma kisgyerekkel inkább az autót részesítem előnyben. Ezzel együtt, amikor repülünk, minden percét élvezem, figyelek, átadom magam az emlékeknek.

womagic_bauer_barbaraMikor lépett be a regényírás az életébe?
Még a repülés idején. Tízezer méteren, füzetbe kezdtem el írni az első regényemet. Hosszabb utakon, amikor az utasok aludtak, a konyhában, a hátamat a cateringajtónak vetve… jaj, de szép volt.

Az eddig megjelent könyvei közül ki tudna emelni egyet, amelyik különösen kedves a szívének?
Határozottan nem! Minden egyes regényemhez köt valami. Ha csak a Légikisasszonyokra gondolok, szeretem, hiszen a saját élményeimből szemezgettem. Az Elsuttogom százszor érzelmileg fontos része az életemnek. Egy része megtörtént, a férjemmel, nevesül ő jelen volt Jaremcsében annál a hadisír feltárásnál, ami aztán a regényben is megjelenik. A leggazdagabb árva óriási sikert hozott, azóta már kilencszer kellett utánnyomni, a Porlik, mint a szikla egy kicsit a saját családom története, A fényfestő egy kicsit én vagyok. A Kétszáz éves szerelemről nem is beszélve, ami a bábaság, anyukám, a nagymamám, a női vonalam, a nőiségem megelevenedése.

De mindhez tudnék mondani egy-egy mondatot, hogy miért is fontos és a maga nemében a legfontosabb.

womagic_bauer_barbara_fényfestő_jaffaLegújabb kötete, A fényfestő (Jaffa Kiadó) a 60-as évek Budapestjére kalauzolja az olvasót. Miért éppen erre a korszakra esett a választás?
Talán furcsán hangzik, de azért, mert Cecilhez ez a kor illett. Azt szerettem volna, hogy ma játszódjon, de amint megjelent előttem Cecil, amint életre kelt, megszólalt, gondolkodott, nevetett, beszélt, egyre csúszott vissza az időben. Ott éreztem jól magam a bőrében, ha élhetek egy ilyen képzavarral.

Tudja már, mi lesz a következő írásának a története, vagy ez még korai? Ilyenkor az író még teljesen a megjelent regény hatása alatt áll?
Bizonyára ez mindenkinél másképp történik, így csak azt mondhatom el, nálam mi a helyzet. Egyet írok, egyet kutatok, egyet tervezek. Ez a hármasság jellemez. Amint megjelent A fényfestő, belépett a helyére az addig kutatott regénytéma és már azon dolgozom. Ősszel jelenik meg, de már kutatom annak a történetnek a szálait, amit 2021 tavaszára tervezek és már a fejemben van a 2021 őszi regényem. Sőt, ennél több tervem is van, de ennél többet nem tudok fejben tartani, csak ötlet szintjén.

Fotó: Csondor Ágnes, Malév, Tamás-Vancák Adrienn