Kávé mellé

Ha most elindultok, még simán odaértek az Árkád Primark-ba nyitásra, hogy megnézzétek az új sportruhákat, amik érkeztek. Mutatunk belőle egy kis ízelítőt. Hétvégére is jól jöhetnek. 😉

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint kezdetben az ország déli felén helyenként kisebb eső kialakulhat, máshol pedig párás, ködös tájakkal is találkozhatunk, de naposabb országrészeink is lesznek. Néhol szitálás, ónos szitálás is kialakulhat. Napközben többfelé számíthatunk rövidebb-hosszabb napos időszakokra, de a Dunától keletre helyenként futó zápor, esetleg hózápor kialakulhat. Északon és északkeleten megélénkül a délnyugati szél. Hajnalban -4 és +3, kora délután 3 és 11 fok között alakul a hőmérséklet.

🆘 Ma kezdetben hidegfonti, majd délután egyre nagyobb területen már melegfronti hatás várható. Emiatt az érzékenyek körében fejfájás, migrén, görcsös- és gyulladásos jellegű panaszok egyaránt jelentkezhetnek. Keringési panaszok, szívproblémák, vérnyomás-ingadozás is előfordulhat. A szelesebb északi és északkeleti tájakon tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet. Reggel felerősödhetnek a kopásos jellegű ízületi panaszok. Délután a melegfrontra érzékenyek dekoncentráltabbak, tompábbak, bágyadtabbak lehetnek, szédülés is előfordulhat. Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!

Névnap: Timót

Híres születésnapos

51. születésnapját ünnepli ma Ed Helms színész.

Edward Parker ‘Ed’ Helms egy amerikai színész és humorista, leghíresebb szerepei közé tartozik a The Daily Show tudósítója, Andy Bernard A hivatal című sorozatból, és Stuart Price karaktere, a Másnaposok című vígjátékból. 2015-ben jött ki legújabb filmje, a Vakáció, Christina Applegate és Chris Hemsworth mellett.

Unstoppable You

A Primark új sportkollekciója nemcsak a technikai újításokkal, hanem a kampány különleges arcainak történeteivel is új szintre emeli a sportruházatok világát. Az „Unstoppable You” kampány olyan sportolókat és inspiráló személyiségeket mutat be, akik történeteikkel és példamutatásukkal teljesen új perspektívát mutatnak a sportról és a kitartás erejéről.

A kampány különlegessége, hogy a nagykövetek sora nemcsak kiváló sportolókból, hanem olyan emberekből is áll, akik saját akadályaikat legyőzve mutatják meg, hogy a sport mindenkié. A kampány arcai között szerepel Aadam Hamed bokszoló, Prince Naseem, egykori brit profi ökölvívó fia, Adele Roberts, sztómával élő világrekorder futó; Abbie Wood olimpiai úszó; Ashley Cain, ultraatléta és az Azaylia Alapítvány alapítója; Bryony Gordon, aki a mentális egészség szószólójaként a mozgás erejét hangsúlyozza; Courtney Black fitneszedző, valamint Keegan Hirst, az első nyíltan homoszexuális rögbijátékos. Mindegyikük személyes története a kitartás és elszántság ékes példája.

A kollekció minden korosztály számára kínál innovatív és funkcionális darabokat, mint például a minden irányban rugalmas és izzadságszívó anyagokkal készült sportmelltartók, leggingsek, tréningruhák és vízálló dzsekik.

Az új kollekció nemcsak a funkcionalitást helyezi előtérbe, hanem a modern, stílusos megjelenést is, így azok számára is ideális, akik a sportos viseletet a mindennapokban is szeretnék viselni, nemcsak az edzőteremben. Az új dombornyomott logóval ellátott darabok könnyen felismerhetőek, és kedvező áron elérhetőek bárki számára.

Az „Unstoppable You” kampány nagykövetei példát mutatnak arra, hogyan lehet a sport segítségével átlépni a határainkat, legyen szó fizikai vagy mentális akadályokról. A kampány különleges arcai azt hangsúlyozzák, hogy az erő és a kitartás mindenkiben megvan, hogy legyőzze saját akadályait, miközben a Primark új kollekciója kiváló példa arra, hogy a technikai innováció és a stílus nem kell, hogy drága legyen.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.