Sikerült már belerázódni a munkába? Vagy tart még a karácsonyi láz? Mi már leszedtük a karácsonyfát, eldobozoltuk a díszeket, fényeket, pedig olyan jó lett volna még gyönyörködni bennük kicsit. De sajnos logisztikailag csak most tudtuk kivitelezni a dolgot. A bőrápolásról most sem feledkezünk meg, sőt! Most tripla segítséget hoztunk.
Időjárás
Az Időkép előrejelzése szerint ma reggel naposabb és felhősebb tájakkal is találkozhatunk, de számottevő csapadék ekkor még sehol sem várható. Elsősorban az Északi-középhegységben lesz párás, ködös az idő. Napközben egy hidegfront hatására nyugat felől egyre többfelé számíthatunk esőre, záporokra, de havas eső, havazás átmenetileg csak a magasabb hegyeinkben fordulhat elő. Többfelé élénk lesz a légmozgás, délután pedig nyugaton, északnyugaton az északnyugatira, északira forduló szelet átmenetileg erős lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb hőmérséklet 0 és 8, a legmagasabb pedig 6 és 15 fok között alakul, viszont délután északnyugaton, nyugaton és északon az érkező hidegfront hatására már hűlni fog a levegő.
Napközben egy hidegfront érkezik, emiatt az érzékenyek körében felerősödhetnek a görcsös panaszok, valamint a kopásos jellegű ízületi problémák, illetve fejfájás is jelentkezhet. A szelesebb tájakon élők körében tovább fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység, nyugtalanság is előfordulhat. A többfelé felhős, borongós idő miatt lehangoltak, kedvtelenek lehetünk, de helyenként naposabb időszakok is lesznek, melyek jó hatásssal lehetnek hangulatunkra, közérzetünkre.
Névnap: Attila, Ramóna
Híres születésnapos
Rezes Judit színésznőnek kívánunk boldog 48. születésnapot!
Sárváron született 1977-ben, gyermekkorában hegedült és balettozott. 2001-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Szirtes Tamás osztályában, ezután a Katona József Színház tagja lett. Játszott többek között a 9 és 1/2 randi, a Taxidermia és az Állítsátok meg Terézanyut! című filmekben. Férje Szabó Győző színész, egy gyermekük született.
Díjai:
- Vastaps-díj – legjobb női mellékszereplő (2005)
- Népszabadság Üstökös-díja (2002)
- Legígéretesebb pályakezdő – Színikritikusok Díja (2001)
- Vastaps-Díj – a legjobb női főszereplő (2006)
- Máthé Erzsi Díj (2008)
- Filmkritikusok díja: legjobb női főszereplő (Nyomozó)
- Jászai Mari-díj (2009)
- Vastaps Alapítvány Díj: Legjobb női főszereplő – A bajnok, Részegek (2016)
Háromszoros bőrvédelem, nem csak az év elejére
Fedezd fel a Lancôme ikonikus Tonique Confort tonikjának megújulását. A Lancôme most először ötvözi a 100%-ban tiszta és természetes eredetű Centifolia rózsát és a biotechnológiából nyert bőrhidratáló hatóanyagokat: a most háromszor koncentráltabb hialuronsavat és a biotechnológiából nyert és 97%-ban természetes eredetű szkvalánt. Az arcápolási rutin tökéletes előkészítő lépéseként kettős hidratálási hatékonysággal rendelkezik, és segít mindössze 1 óra alatt helyreállítani a bőr védőrétegét.