Békés, Áldott, Szeretetben gazdag karácsonyt kívánunk minden kedves olvasónknak! Köszönjük, hogy velünk vagytok. Ma sem hagyunk titeket napi újdonság nélkül, ne izguljatok! Ha terveztétek beszerezni, de nem jött össze, a Lush üzletekben még tuti találtok egy-egy karácsonyi csomagot, ami ha nem is kerül már be a fa alá, de attól még a fürdőszobát ugyanúgy díszíti majd.
Időjárás
Az Időkép előrejelzése szerint ma a nyugati, északnyugati országrész kivételével többfelé várható vegyes csapadék, eleinte a hó, havas eső lesz túlsúlyban, amit a nap előrehaladtával kelet felől egyre inkább eső válthat fel. Napos időszakok főként északnyugaton, délután néhol északon lehetnek. A havazás legtovább a déli, délnyugati tájakon tarthat ki. Sokfelé viharos szélre, napközben 1 és 6 fok közötti maximumokra készülhetünk.
Ma nem érkezik front, ugyanakkor enyhébb légtömeg érkezik fölénk, ezért enyhe melegfront tünetek előfordulhatnak. Fejfájás, szédülés jelentkezhet, ingadozhat a vérnyomás. Fokozódhatnak az ízületi és a reumatikus fájdalmak. A többfelé szeles idő miatt fokozódhatnak a tünetek, emellett nyugtalanság, álmatlanság előfordulhat. Öltözzünk melegen, nagy lesz a megfázásveszély! Erősítsük immunrendszerünket, fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére!
Névnap: Ádám, Éva
Híres születésnapos
Boldog 53. szülinapot kívánunk Ricky Martinnak.
A Puerto Rico-i születésű Ricky Martin korántsem akkor került a figyelem középpontjába, amikor a ’98-as franciaországi futball vb hivatalos dalával, a „La Copa de la vida” című számmal harminc ország slágerlistájának első helyét bérelte ki magának egy időre. Ezt megelőzően vagy tíz évvel a Nyomorultakból készült musical Broadway változatában tűnt fel és ahogy teltek az évek, egyre jobb kritikákat kapott és egyre inkább megismerte és megszerette a közönség, azaz beindult a karrierje.
1999 elején a 41. Grammy díj kiosztásán Vuelve című albuma elnyerte a „Legjobb latin pop produkció” kategóriájában odaítélt Grammyt. Ettől kezdve nemzetközi szupersztárként tartják számon, ami hozzásegítette ahhoz, hogy világszerte hetvenmillió lemezt adjon el. Imádói az amerikai földrész mellett Egyiptomban, Ausztráliában, Nyugat- és Kelet-Európában, Japánban, Új-Zélandon, azaz gyakorlatilag a világ minden részén megtalálhatók. Legújabb lemeze 2005-ben jelent meg Life címmel.

Lekésted az ajándékozást? Lepd meg magad egy kis kényeztetéssel!
Ahogy a hideg éjszakák egyre sokasodnak, csak a legjobb megoldás jelent megnyugvást. Hat zuhany- és testápoló termék, melyek ápolják a bőröd és nyugtatják az elméd. Az illatos, gyümölcsös tusfürdőktől a mézillatú habokig – tökéletes ajándék azoknak, akiknél nincs otthon fürdőkád, vagy akár magadnka is. 🙂
A csomag tartalma:
- Rose Jam tusfürdő 100g
- Yog Nog testápoló 50g – Kizárólag az ajándékcsomagban elérhető
- Shoot for the Stars testradír 125g
- Christmas Cranberry szappan
- King of Skin body butter
- Let the Good Times Roll tusfürdő 120g – Kizárólag az ajándékcsomagban elérhető