Kávé mellé

Ebben a nagy hőségben nekünk szinte egybefolynak a napok. Szó szerint. 🙂 A hétvégén több boltban is jártunk legyező beszerző körúton, de nem kaptunk. Ma folytatódik a hadjárat. 🙂 Ti, hogy vészelitek át ezt a kánikulát? Mára egy klassz arcmaszkot hoztunk nektek, ami adhat egy kis felfrissülést a nap végén. Görgess érte lejjebb!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint a napos időben helyenként, a vasárnapinál kevesebb helyen alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A légmozgás csak zivatarok környezetében támadhat fel, legfeljebb keleten lehet egy-egy élénk északkeleti lökés. Hajnalban 17 és 25, napközben 32 és 39 fok között alakul a hőmérséklet, ismét a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön lesz a legmelegebb.

🆘 Ma is folytatódik a forróság, továbbra is a hőség jelenti majd a legnagyobb megterhelést a szervezet számára. A nagy melegben jelentkezhet migrén, vérnyomás-ingadozás, valamint keringési problémák léphetnek fel. Általános lesz a fáradékonyság, dekoncentráltság, bágyadtság. A többfelé trópusi éjszakák miatt az éjjelek sem lesznek pihentetőek. Alvászavarok, álmatlanság alakulhat ki, emiatt kialvatlanok lehetünk. Zápor, zivatar környezetében átmenetileg felerősödhetnek az asztmások panaszai, és fülledtebbé válhat a levegő, ami nehézlégzést, rosszullétet okozhat. Nagy lesz a napszúrás és a hőguta veszélye, ezért napközben lehetőleg ne tartózkodjunk a tűző napon! 10 és 16 óra között nagyon erős, helyenként extrém erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről. Ha tehetjük, néhány órát töltsünk hűvösebb, légkondival hűtött helyen, hogy szervezetünk kicsit fellélegezhessen. Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Figyeljünk oda a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelre!

Névnap: Henrik, Roland

Híres születésnapos

Ma lett 48 éves Diane Kruger színésznő.

1976-ban született Diane Heidkrüger néven a németországi Agermissenben. Gyerekkorában balerina szeretett volna lenni, évekig tanult a londoni Királyi Balettintézetben (Royal Ballet School), ezt a pályát sérülés miatt kellett abbahagynia. 15 éves korától modellkedik, filmvásznon a Duelles című német sorozatban debütált 2002-ben. Az áttörést a 2004-es Trója jelentette, amelyben Szép Helénát alakította Orlando Bloom, Eric Bana, Peter O’Toole és Brad Pitt oldalán.

Szerepelt A nemzet aranyában Nicolas Cage partnereként és a film folytatásában, A nemzet aranya: Titkok könyvében is. 2009-ben feltűnt Quentin Tarantino Becstelen brigantyk című alkotásában Bridget von Hammersmark szerepében. 2010-ben elnyerte a legjobb nemzetközi színésznőnek járó elismerést az Arany Kamera díjak berlini átadási ünnepségén. Folyékonyan beszél németül, angolul és franciául.

Így szállj harcba a mitesszerekkel és a tág pórusokkal

Szeretnél megzsabadulnia mitesszerektől és a tág pórusoktól. Tesztlet a FOREO újdonságát! Ez a krémes összetételű maszk puhítja a bőrt és fellazítja a pórusokban idővel felhalmozódott és megkeményedett szennyeződéseket. A 98%-ban természetes eredetű összetevők – többek között a hidratáló jojoba, a tajtékvirág és a baobab olaj – felpuhítják a bőrt, így a mélyebben ülő szennyeződések is könnyebben eltávolíthatók.

A maszk a cica (Centella Asiatica) gyulladáscsökkentő tulajdonságait is tartalmazza, így segít megnyugtatni az irritált bőrt, csökkenti a bőrpírt és felgyorsítja a gyógyulási folyamatokat. Az aktív maszk bármely bőrtípusra használható, hiszen tiszta, vegán, bőrgyógyászok által tesztelt formulája kíméletes és káros anyagoktól mentes.

A FOREO KIWI™ pórus és mitesszer eltávolító aktív maszk a KIWI™ bőrfinomító kezelés részeként tökéletes előkészítője a KIWI™ derma pórusvákuum készülék használatának. A maszk leöblítése után a készülék képes felszínre hozni a bőr természetes textúráját, így az simább és egyenletesebb lesz, kevesebb ránccal és fiatalosabb kinézettel.

A FOREO KIWI pórus és mitesszer eltávolító aktív maszkok keresd a FOREO és a Notino webshopjaiban.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.