Kávé mellé

Nekünk még nem sikerült színt varázsolni magunkra, ezért kénytelenek vagyunk kicsit csalni. Mai újdonságunk egy klassz bronzosító, amit ti is szeretni fogtok, tuti!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint az ország nagy részén sok napsütésre számíthatunk, de délen, délkeleten és délnyugaton erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, és ezeken a tájakon helyenként zápor, zivatar is kialakulhat, késő délután pedig egy-egy hevesebb vihar sem kizárt felhőszakadással, jégesővel és viharos széllökésekkel. Sokfelé élénk lesz a keleti-északkeleti szél. Hajnalban 12 és 19, délután 27 és 34 fok között alakul a hőmérséklet.

🆘 Ma front nem lesz felettünk, de a melegedés miatt a melegfrontra érzékenyek körében különféle tünetek előfordulhatnak. Emiatt migrén, fejfájás, fáradékonyság, dekoncentráltság, szívproblémák, keringési panaszok, légzési nehézségek és rosszullét egyaránt jelentkezhet. Nő az infarktus veszélye is, valamint alvászavar is előfordulhat. Záporok, zivatarok idején felerősödhetnek az asztmások és a pázsitfűfélékre allergiások panaszai, így az érintettek lehetőleg ebben az időszakban tartózkodjanak zárt térben. A legmelegebb órákban ne tartózkodjunk huzamosabb ideig a szabadban! Könnyen napszúrást kaphatunk. 10 és 16 óra között nagyon erős, helyenként extrém erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről. Ajánlott a napszemüveg viselése, illetve védjünk fejünket a nap tűző sugaraitól! Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!

Névnap: Vilmos

Híres születésnapos

Jason Lewist köszöntjük 53. születésnapján.

Jason Lewis amerikai színész és exmodell. Californiában, Newport Beach-en született. 188 cm magas, kék szemű. 1995-ben kezdett el színészkedni, szerepelt a Beverly Hills 90210 című sorozat pár részében, de a hírnevet a Szex és New York hozta meg neki, ahol Smith Jerrod-ot alakítja. Később feltűnt a Bűbájos boszorkákban is.

Ennyi csalás belefér a barnaságba – Bronzosíts természetesen!

Ára: 30.150 Ft

Az új, szérummal telített Lancôme Teint Idole Ultra Wear C.E. Skin Transforming bronzosító 24 órán át tartó napsütötte hatást biztosít az innováció, a technológia és a bőrápolás ötvözése révén. C-vitamin-származékkal, E-vitaminnal és Moringa-olajjal gazdagított, légáteresztő és könnyen eldolgozható textúra a természetes bronzosságért, amely akár 24 órán át tart. Élvezze a napsütötte hatást az év minden napján ezzel az építhető és könnyed, matt púderes bronzosítóval.

Keresd a Douglas, Marionnaud, Müller és a Notino polcain!

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.