Kávé mellé

Egyre több a napsütéses órák száma, így ideje felvérteznünk magunkat. Mármint naptejjel. 🙂 Ma a Harangvölgyitől hoztuk el az idei újdonságokat. Nézzétek!

Időjárás

Az Időkép előrejelzése szerint ma eleinte a felhőké lesz a főszerep, főként északon és a Dunántúlon többfelé szükség lesz az esernyőkre. Napközben a felhőzet egyre inkább szakadozik, gomolyossá válik, délután a legtöbb helyen már hosszabb időszakokra kisüt a nap. Újabb záporok, zivatarok ekkor főként az ország keleti, északkeleti felén alakulhatnak ki, de heves viharok nem várhatók. A Dunától keletre a nyugati-délnyugati, a Dunántúlon az északnyugati szél lesz élénk, erős. A legmelegebb órákban 20-26 fokot mutathatnak a hőmérők.

🆘 Ma nem várható frontátvonulás, de valamivel hűvösebb levegő áramlik fölénk, emiatt a hidegfrontra fokozottan érzékenyek körében fejfájás, mellkasi fájdalom, görcsös eredetű panaszok jelentkezhetnek. Már kevesebb helyen, de még többfelé lehetnek záporok, zivatarok. A változékony, többfelé szeles időben ingadozó lehet a hő- és komfortérzet, a szelesebb tájakon élők ingerlényebbek, nyugtalanabbak lehetnek. Zivatarok környezetében felerősödhetnek az asztmatikus panaszok, valamint a pázsitfűfélékre allergiások panaszai, így az érintettek ebben az időszakban lehetőleg tartózkodjanak zárt helyen! 11 és 15 óra között a naposabb tájakon erős-nagyon erős lesz az UV-sugárzás, ezért a szabadban ajánlott gondoskodni bőrünk megfelelő védelméről. Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket! Ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!

Névnap: Bulcsú

Híres születésnapos

49. születésnapján köszöntjük Angelina Jolie színésznőt.

Jon Voight és Marceline Bertrand színészházaspár gyermeke, eredeti neve Angelina Jolie Voight. 11 éves korától tanult színésznek és 16 évesen már modellként dolgozott, több videoklipben és reklámfilmben szerepelt. Játszott az Adatrablók című filmben, majd Cornelia Wallace szerepéért a George Wallace című tv-filmben Golden Globe-díjat kapott. Második Golden Globe-díját Gia Carangi modell életrajzi filmjében nyújtott alakításáért nyerte el. A Szeress, ha tudsz! című filmben is szerepelt, Sean Conneryvel, Gillian Andersonnal és Ryan Phillippe-vel együtt. Eljátszotta Billy Bob Thornton csábító feleségét az 1999-es Vakrepülés című filmben, és még ugyanazon évben főszereplője volt A csontember című thrillernek.

Az Észvesztő című film újabb Golden Globe-jelölést hozott és a legjobb mellékszereplő Oscar-díját. Nicolas Cage oldalán főszerepet játszott a Tolvajtempó című filmben, de az igazi ismertséget a neves játékadaptáció, a Tomb Raider két része hozta meg a számára. A szerepeken túl karitatív tevékenységével hívta fel magára a figyelmet, ő az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) egyik jószolgálati nagykövete. 2003 októberében megkapta a Világpolgár díjat, melyet az ENSZ-ből tudósító újságírók szövetsége ítélt oda a színésznőnek.

Fényvédő, ami a táskádban is könnyedén elfér

Ára: 12.300 Ft

Mindannyian szeretjük, amikor kisüt a nap, hiszen jókedvünk lesz tőle és jól esik, hogy finoman simogatja, melegíti a bőrünket. Egyet azonban nem szabad elfelejtenünk, a jótékony hatásai mellett az UV-sugárzás a bőröregedés első számú okozója. Kiszárítja, dehidratálttá teszi a bőrt, ezáltal hamarabb megjelennek az öregedés jelei, a ráncok és a pigmentfoltok. Vigyázzunk a bőrünkre! Mivel a Harangvölgyi Institute legfontosabb célja a bőröregedés lassítása, természetes, hogy a sajátmárkás termékei között a fényvédő is megtalálható.

HV Sun Care 30 SPF

A Sun Care Cream természetes hatású anti-aging fényvédő. Fizikai filterei és a benne található E-vitamin azonnali és biztonságos védelmet nyúlt a káros UVA és UVB-sugarak ellen. Kamilla és gyömbér kivonattal megnyugtatja a bőrt, rendszeres használata megelőzi a ráncok idő előtti kialakulását.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.