Nyissuk meg az év 3. hetét! Ma ünnepeljük a Magyar Kultúra napját és ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz megírását. Hogy kisimultan indulhass munkába, az Avon új szemkörnyékápolóját mutatjuk be.
Időjárás
Az Időkép előrejelzése szerint az ország északi felén növekedhet meg erősebben a fátyolfelhőzet, de alapvetően napos idő várható. Vegyes halmazállapotú csapadék csak késő estétől érkezhet északnyugat, nyugat felől. A déli-délkeleti szél többfelé megélénkül, északnyugaton megerősödik. Hajnalban általában -10 és -3 fok között alakul a legalacsonyabb hőmérséklet, de a szélcsendesebb, havas, fagyzugos helyeken akár -12, -14 fok is lehet. Reggelre foltokban pára, köd képződhet. Kora délutánra 0 és 7 fok közé melegszik a levegő.
Ma melegfronti hatás érvényesül, emiatt fejfájás, migrén, tompaság, dekoncentráltság, alvászavar egyaránt jelentkezhet. Felerősödhetnek a gyulladásos jellegű panaszok is, bár a fagyos reggel miatt még a görcsös panaszok, illetve a kopásos jellegű ízületi problémák kerülhetnek előtérbe a kora reggeli órákban. A szelesebb tájakon élők körében fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet. A naposabb tájakon élők hangulata, közérzete javulhat. Öltözzünk melegen, téliesen! Immunrendszerünk erősítése érdekében fogyasszunk vitamindús zöldségeket, gyümölcsöket, és ne feledkezzünk meg a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléről sem!
Névnap: Artúr, Vince
Híres születésnapos
Boldog születésnapot kívánunk Barabás Éva műsorvezetőnek, aki ma lett 55 éves.
Éva 1969-ben született, gyermekkorától fogva televíziós pályára készült, 18 évesen a Bonyhádi Televízióban debütált. 1997-ben megnyerte a Riporter kerestetik című versenyt, 2001 óta dolgozik az RTL Klubnál, 2006-tól a Fókusz műsorvezetője. Az SOS-Gyermekfalu nagykövete.
Éberség egy pillanat alatt
Készen állunk arra, hogy a bőrápolást a következő szintre emeljük? Érezzük magunkat energikusnak, ébernek és teljesen megállíthatatlannak az Avon Anew C-vitaminos ragyogásfokozó szemkörnyékápolóval, ami folyamatos használat mellett segíthet halványítani a szem alatti sötét karikákat. C-vitamin komplex-szel, energizálja és világosítja a bőr külsejét, ami a fagyos és sötét januári napokban igazán elengedhetetlen!