Péntek van és belátható távolságba került a hétvége! Mindenki máshogy lazul. Van aki, akktívan, van, aki passzívan, van, aki egyedül, van, aki társaságban. Ha van köztetek olyan, aki kedveli a koktélokat, ismerkedne a gint vagy egyszerűen csak ismerkedne vele nekik egy nagyszerű könyvet hoztunk, amelyből széleskörű ismeretekre tehettek szert a témában és gines recepteket is elsajátíthattok. Szépséges hétvégét kívánunk!
Időjárás
Az Időkép előrejelzése szerint többfelé párásan, ködösen indul a nap, majd megnövekszik a felhőzet, és északnyugat felől több tájegységünkön elszórtan kialakulhat időnként kisebb eső, egy-egy zápor. A nyugati-délnyugati szél több helyen élénk, néhol erős lehet. Hajnalban -5 és +2, napközben 5 és 14 fok között alakulhat a hőmérséklet, északkeleten és keleten mérhetjük majd az alacsonyabb maximumokat.
🆘 Ma gyenge melegfronti hatás érvényesül, emiatt az érzékenyek körében felerősödhetnek a gyulladásos jellegű panaszok, valamint migrén is jelentkezhet. Dekoncentráltak, fáradékonyabbak lehetünk, alvászavarok is előfordulhatnak. A szelesebb tájakon élők körében fokozódhatnak a fejfájásos panaszok, valamint ingerlékenység, nyugtalanság is jelentkezhet. A felhős időben lehangoltak, kedvtelenek lehetünk. A reggeli órákban nagy lesz a megfázásveszély, ezért öltözzünk melegen, rétegesen, figyeljünk oda immunrendszerünk erősítésére! Fogyasszunk gyümölcsöket, zöldségeket, valamint ügyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre!
Névnap: Donát
Híres születésnapos
Ma ünnepli 52. születésnapját Denise Richards amerikai színésznő. Sok boldog szülinapot kívánunk neki!
1989-es érettségije után fotómodellként dolgozott. Színészi pályafutását ismert sorozatok epizódszereplőjeként kezdte. A ’90-es évek elején láthattuk többek között az Egy rém rendes családban, a Beverly Hills 90210-ben valamint a Lois és Clark: Superman legújabb kalandjaiban. A sorozatszerepeket B-kategóriás filmek követték. A szélesebb közönség az 1997-ben bemutatott Csillagközi invázió egyik főszereplőjeként figyelhetett föl rá. Csupán egy évet kellett várni és megérkezett az egyik legismertebb mozija, a Vad vágyak. 1999-ben pedig ő lett az aktuális Bond-lány. A világ nem elégben Pierce Brosnan partnereként tűnt föl a mozivásznon.
A 2000-es években – sok más ismert színészhez hasonlóan – szerepet vállalt a Jóbarátok egy epizódjában. Láthattuk továbbá a Két pasi – meg egy kicsiben, és a Horrorra akadva 3-ban. A Twisted című sorozata 2013 nyarán indult, azonban egy évad után 2014-ben véget is ért. Láthattuk még többek között a Kék Lagúna: Ébredés (2012), a Fatal Acquittal (2014), a Christmas Trade (2015), az Édes sütnivaló (2015), az American Satan (2017), a Küzdelem a magasban (2017), a Karácsonyi betörés (2018), a Switched (2020), a Wickensburg (2022) című filmekben.
Forrás: starity.hu
Kocsis Lilla, Nagy Zoltán: Ultimate Guide to Gin, Gin&Tonik és egyéb koktélok
A ginfogyasztás a reneszánszát éli, és aki szeretne elmélyülni a méltán népszerű ital történetében, mi több, egy-két igazán inspiráló gines receptet is ellesne, az ne keresgéljen tovább. A Keverd, Rázd, Öntsd! című nagy sikerű koktélkönyv alkotói és a pesti ikonikus Boutiq’Bar megalapítói, Kocsis Lilla és Nagy Zoltán nem kevesebbre vállalkoztak, mint arra, hogy ebben a hiánypótló munkájukban a ginek izgalmas világába kalauzolják az ínyenc olvasót.
A könyv nemcsak az avatott ginrajongóknak, szakmabelieknek, bártendereknek igazi csemege, de azoknak is, akik még csak most ismerkednek a ginekkel. A szerzők stílusosan és alapos szakértelemmel kalauzolnak végig a gin izgalmas és fordulatokban gazdag kultúrtörténetén, a ginek típusain. Beavatnak a ginbotanika részleteibe a borókától az angyalgyökéren keresztül a kassziáig, részletesen ismertetik a gin gyártástechnológiáját, a legnevesebb ginmárkákat, és azok kreatív készítőit is.
A szerzőpáros olyan kulisszatitkokat is elárul, mint például, mire érdemes figyelni a gin kóstolásakor, milyen technikával keverhetjük a legfinomabb ginalapú koktélokat, mi a titka a tökéletes gin-tonik párosításnak, vagy melyik pohár és jégtípus dukál a kortyolgatáshoz. Sőt! Az exkluzív díszítési fogásokat is megtanulhatjuk.
A professzionális ginalapú koktélok, gin-tonikok, otthon készíthető ginváltozatok bemutatása mellett azok sem fognak csalódni, akik a kulturált és mértéktartó alkoholfogyasztás szellemében olykor egy üdítő, alkoholmentes gin-tonik párosításra vágynak.