Vannak emberek, akik hajlamosak belesüppedni a mindennapokba, elfogadni az életet olyannak, amilyen. És vannak, akik harcolnak az álmaikért. Nőként ez sokszor még ma sem könnyű, de ha Sátor Kata Móni (46 éves) történetét elolvasod, meglátod, a kitartás és a bátorság igencsak kifizetődő páros.
Mindig olyan kis izgő-mozgó voltál, csodáltam, hogy tudsz olyan lelkesen mesélni a futásról. Ez a sport még a mai napig része az életednek?
Igen, a futás az életem része és mindig az is marad, legfeljebb a kilométerek változnak. Anno jóformán minden mozgásformát kipróbáltam, de a maraton futást éreztem a magaménak, amiben sikerült is női egyéni amatőr kategóriában második helyezettként befutnom a Budapesti maratonon 2012-ben. Ugyanakkor mostanság már jóval kevesebbet futok, mert a nyújtás nagyon sok energiát elvesz tőlem. Szeretnék folyamatosan fejlődni ebben is, ezért eljárok egy személyi edzőhöz, Zsíros Lászlóhoz, aki abban segít, hogy minél hajlékonyabb és erősebb legyek. Megismertette velem a levegőakrobatikát, amit nagyon megszerettem. Egy teljesen új világot mutatott meg nekem ezzel, de ahogy mondtam, a futás az örök “szerelem” az életemben.
Tavaly szeptemberben új fába vágtad a fejszéd, elkezdtél stretchinget tanítani. Miért éppen ezt, és miért éppen most?
Hosszú évtizedekig műkörmösként dolgoztam, az volt a főállásom, de mellette mindig nagy jelentőséget kapott a sport az életemben. 2001-ben elvégeztem a Testnevelési Főiskolán az aerobik oktatói tanfolyamot, de nagyon sokáig nem dolgoztam a szakmában. Hobbisportoló voltam, éveken keresztül jártam Olaszországban megrendezett, hatalmas fitnesz fesztiválokra, ezzel egyidejűleg rengeteget tanultam a test működéséről, és nem utolsó sorban számos nagynevű edző óráján megfordultam, akiknek végtelenül hálás vagyok a fantasztikus óráikért, a szakmai tudásukért, és sokaknak közülük a barátságukért is. Én magam jónéhány évvel ezelőtt kezdtem el fitnesz órákat tartani, és feltűnt, hogy nagyon merevek az emberek. Saját tapasztalatból tudom, hogy mennyire fontos a nyújtás – a szakszerű nyújtást értem ez alatt –, ezért
elkezdtem tanulni arról, hogy mi is a stretching, mit tesz a testtel, illetve nem utolsó sorban arról, hogy milyen fizikai és mentális hatásai vannak.
Később elvégeztem egy stretching tanfolyamot is, hogy oktathassam, idővel pedig elindítottam a stretching workshopjaimat, hogy továbbadhassam másoknak is ezt a mozgásformát, illetve az ehhez tartozó ismereteket, azt, hogy hogyan használjuk helyesen a testünket és az izmainkat, azaz a tudatos mozgás alapjait. Ez a Grounded Balance. Hogy miért éppen most kezdtem el a stretchinget oktatni, arra azt tudom mondani, hogy mindig is úgy gondoltam, hogy jóval azok előtt kell járnom, akik velem tartanak, hiszen bizonyos értelemben utat mutatok nekik, és meg kellett tanulnom biztonsággal tudni terelgetni őket a céljaik elérésében. Most éreztem, hogy van elég szakmai tapasztalatom és erőm, hogy meg tudjam “tartani” azokat az embereket, akik velem mozognak.
Azt gondolom, hogy hatalmas felelősség egy közösségnek – legyen szó az élet bármely területéről – irányt mutatni. Ezt csakis úgy lehet jól csinálni, ha hiteles vagyok abban, amit tovább adok.
A stretching mindig is létezett, csak nagyon háttérbe szorult. Azt látom, hogy a rúdtáncnál, balettnál, levegőakrobatikánál, ahol fontos a nagyon hajlékony test, ott természetesen nagy hangsúlyt fektetnek erre a területre, de egy átlagember számára ezek a nyújtás technikák elérhetetlenek. Mindemellett azt gondolom, hogy mindenkinek, minden téren előnyére válik, ha nem egy bádogtestben, hanem egy laza, a fizikai kihívásokhoz alkalmazkodni képes testben él.
Kinek javaslod ezt a mozgásformát? Mennyire korfüggő?
Kortól és nemtől függetlenül mindenkinek ajánlom. Itt az egyetlen kérdés az, hogy kinek mi a célja. Egyértelmű, hogy a nyújtástechnikák esetében nem mindegy, hogy milyen korosztályról beszélünk, illetve, hogy az egyén sportoló, vagy adott esetben egy sport nélkül élő, irodai munkát végző személy. Sportolók esetében léteznek kifejezetten sportág specifikus nyújtás gyakorlatok is, de ebben az esetben főként az élsportról van szó. A nyújtást teljesen az alapoktól kell kezdeni, ugyanakkor hatalmas fejlődési lehetőség van benne. Nem az a cél, hogy mindenki képes legyen lemenni spárgába, hanem az, hogy mindenkinek legyen egy alap lazasága, tehát az, ami a balanszban levő egészséges test elengedhetetlen feltétele.
Nemcsak oktatsz, hanem csodás, már szinte művészi fotókkal népszerűsíted ezt a mozgásformat. A képek „megalkotása” saját ötleteid alapján történik, vagy van segítséged?
Az én álmaimmal indult, de az élet elém tárta a segítséget ehhez.
Az alapgondolatom az volt, hogy a testiség ne kapjon szerepet a képeken, mert azt szerettem volna megmutatni, hogy mit lehet kihozni a testünkből, de úgy gondoltam, hogy ehhez nem kell annak teljes valójában látszódnia.
Tehát az álom megvolt, és ekkor találkoztam Schóber Tamás fotóssal, akivel az első pillanattól tökéletesen tudtunk együtt működni. A helyszínek kiválasztása mindig Tomi ötletei alapján történt, én pedig szorgalmasan gyakoroltam és gyakorlok most is, hogy tökéletesek legyenek a pózok, hogy minél látványosabb, és minél precízebben kivitelezett testhelyzeteket tudjunk megmutatni a képeken. Tomi mellett van még egy nagyon fontos segítségem, aki a hattérmunkákban segít, ő az én „stylistom”. Beállítja a pózt, megigazítja, ami nem mutat jól a képen, próbálja egyben nézni a képet, hogy a részletek is a helyükön legyenek, tehát, hogy minden harmóniában legyen.
Mik a jövőbeli terveid?
Szeretném, ha a Grounded Balance-t minél többen megismernék. Szeretném, ha egyre többen csatlakoznának hozzánk, hogy megismerjék a nyújtás fantasztikus világát, megtapasztalják annak pozitív hatásait, kapjanak egy szabadabb testet és vitalitást. Szeretném megmutatni nekik, hogy az álmaikat bármikor valóra tudják váltani, hogy az sohasem életkorhoz kötött, hogy semmihez sem túl fiatalok, vagy túl öregek. Ami engem illet, én szeretném tovább folytatni a gyakorlást, sok-sok fotót készíteni még, és nagyon szeretnék a budapestiek mellett, vidéki workshopokat is tartani. Az elmúlt időszakban a kialakult járványhelyzet miatt, online tartottam az edzéseket, amelyeket szeretnék továbbra is megtartani, hiszen sokan vannak a csoportban külföldről és vidékről is. Persze nagyon várom már, hogy tarthassak teremben is órákat, mert már hiányzik a személyes kontakt a csapatommal. Várom már, hogy újra, ténylegesen együtt mozoghassunk. Rendkívül örülök neki, hogy egyre többen érdeklődnek az óraim iránt és nagyon sok pozitív visszajelzést kapok.