Az országos premier napján, szeptember 23-án egészen különleges online, élő, streamelt közönségtalálkozón beszélgethetnek a nézők az Arany Medve-díjas és Oscar-jelölt Testről és lélekről rendezőjével, Enyedi Ildikóval legújabb filmje, A feleségem története vetítése után. Hazánkban úttörő módon egyszerre hét mozi nézői küldhetik el kérdéseiket a neves alkotónak. Lesznek hagyományos közönségtalálkozók is, Szegeden, Debrecenben, Szombathelyen, valamint a budapesti Cinema City Allee moziban, a Puskinban és az Uránia Nemzeti Filmszínházban személyesen találkozhat a közönség Enyedi Ildikóval. A Füst Milán több mint 20 nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra felterjesztett azonos című regénye alapján készült alkotás a hazai közönség előtt a 17. CineFesten debütál, ahol az összes vetítésre immár minden jegy elkelt, csakúgy mint a szeptember 19-i budapesti premier előtti közönségtalálkozós vetítésre. A feleségem története a Mozinet forgalmazásában eredeti, magyar feliratos verziója mellett szeptember 23-ától igényes magyar szinkronnal is elérhető lesz. Következzenek Enyedi Ildikó gondolatai a filmről.
Füst Milán Ez mind én voltam egykor című kötete – amit a naplója helyett írt, mert egy ideig azt hitte, hogy a naplói megsemmisültek a háborúban – már kamaszkoromban nagyon fontos volt. Abban egyfajta Ezeregyéjszaka meséi formában, apró szilánkokban próbálta meg újra és újra körüljárni azt, hogy mi is ez az egész élet, és mit is lehet vele kezdeni. Ugyanezzel foglalkozik A feleségem története is, nagy, hömpölygő, epikus formában.
Amíg a filmen dolgoztam, egy picit módosult tudatállapotban voltam a regényt illetően. Előtte a mű nagyon fontos alapkő volt a számomra. Szerintem minden irodalomszerető ismeri azt az érzést, amikor elolvas egy regényt vagy egy verset, mélyen úgy érzi, hogy egyedül ő érti igazán a szöveget.
A regényt nagyon sokan félreértik, mert csak egy féltékenységi sztorit látnak benne. A kortárs laudációk pedig főként a nyelvi leleményre tették a hangsúlyt és nem a mögötte lévő filozófiai mélységekre, amit humorral, könnyedséggel és ennek a házassági történetnek a kanyarjaival leplez tulajdonképpen Füst Milán.
Nekem ez azonnal betalált, fontos volt akkor, és fontos ma is. Azt gondoltam, érdemes egy kicsit megnyitni ezt az oldalát a regénynek, hátha azok, akik a film után elolvassák, érzékenyebbek lesznek erre az aspektusra.
Az első filmem, az 1989-ben készült Én XX. századom bemutatója után megírtam az A feleségem történetének első forgatókönyvet. Miután Füst Milán regényében egyetlen magyar ember sem szerepel, már akkor is nemzetközi koprodukcióban gondolkodtam. Akkor meg is tudtuk volna teremteni hozzá a pénzügyi hátteret, de sajnos nem kaptam meg a tulajdonosoktól a megfilmesítési jogot. Aztán három év múlva sem kaptam meg, és hat év múlva sem. Akkor azt gondoltam, elbúcsúzom a könyvtől és megírom helyette azt, ami a számomra a legfontosabb a Füst Milán regényben. Így született meg a Simon mágus forgatókönyve. Aztán a Testről és lélekről sikere hozta meg a lehetőséget, hogy újra előteremthető legyen A feleségem története költségvetése, és már a jogot is sikerült megkapni hozzá. Akkor persze újra kellett gondolnom az eredeti koncepciót.
Csodálatosnak érzem a regényben, hogy Füst egy nagyon férfias férfi – Störr, a teherhajó kapitány egy archetipikus figura – alakján keresztül az általános emberi gyengeségekkel, emberi mélységekkel és szépségekkel foglalkozik és ezekről a témákról magától értetődően tud beszélni.
Azt gondoltam, érdemes Störr kapitányt megmutatni, mert talán segíthet egy szebb, össztársadalmi szövetséghez eljutni, ha megmutatjuk, milyen piszok nehéz tradicionális értelemben vett férfinak lenni. Hogy mennyi belső tépelődésen, bizonytalanságon, kételyen és effektív szenvedésen megy keresztül ez a kapitány, és végül mégis közelebb tud kerülni saját magához és az élet lényegéhez.
Sok szenvedésen keresztül, de kap egy hatalmas esélyt, hogy igazán megélje az életét. Hogy igazán fölfogja, hogy nem csak megfelelni, teljesíteni, keményen és lelkiismeretesen dolgozni kell, hanem merni igazán észrevenni a gyönyörű szövetét az életnek. Ami nem egyértelmű, ami nem megfogható, ami nem annyira egyszerű, mint kinyitni a motorház fedelét, belenézni a motorba és meghúzni két csavart. Ez – végső soron a kontroll elvesztése – egy tradicionális férfinak borzasztóan ijesztő és szédítő perspektíva. Én mindig abban hittem, a magánéletben is – és rá kellett jönnöm, hogy lényegében minden filmemben így ezzel foglalkoztam –, hogy ne azt keressük, ami elválaszt minket, hanem azt, ami összeköt. Szóval jó lenne, ha mind a két nem együtt, összekapaszkodva: férfiak a nőkért, nők a férfiakért drukkolva, egy sokkal élhetőbb társadalmat, társadalmi közérzetet, társadalmi szabályrendszert, szokásrendszert, mindennapokat tudna létrehozni. Jó lenne valahogy közösen élvezni az életet. Amikor újra nekifogtam a forgatókönyvnek, lényegében ez volt a mozgatórugóm.
