Mint arról mi is beszámoltunk, a napokban kiderült, hogy a milliárdosnak titokban ikrei születtek, az anya pedig nem a jelenlegi párja, hanem az egyik cégének vezérigazgatója. Elon Musk nem tagadja, hogy a nevére vett tavaly két kisbabát, meglehetősen érdekes módon reagált a kiszivárgott hírre.
Egy bírósági dokumentumokból derült ki, hogy a milliárdosnak 2021 novemberében ikrei születtek a mesterséges intelligencia szakértő Shivon Zilistől, aki az egyik cégének magas beosztású vezetője. A hír gyorsan bejárta a világot, Elon Musk pedig egy Twitter-üzenetben reagált sajátos stílusban.
„Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy segítsek az demográfiai válságon. Az összeomló születési ráta a legnagyobb veszély, amellyel a civilizáció eddig szembesül” – üzente, majd hozzátette, hogy ezt mindenki fogadja meg. A kilencgyermekes apa a bejegyzésben gratulált azoknak, akiknek szintén nagy családjuk, sok gyerekük van, szerinte ők is nagyon sokat tesznek a civilizációt fenyegető népességcsökkenés ellen.
Forrás: people.com