Elképesztő összegért vették meg Olivia Newton-John bőrszerkóját

Hihetetlenül magas összegért, 405 ezer dollárért, vagyis nagyjából 118 millió forintért kelt el az a híressé vált, fekete bőrszerelés, melyet Olivia Newton-John a Grease című filmben viselt.

A Beverly Hillsben tartott árverésen Olivia Newton-John több ruháját is eladták, a bevételeket pedig a színésznőt is kezelő helyi onkológiai központnak utalták át. A legmagasabb összeget az a szűk bőrszerkó kapta, amiben partnerével, John Travoltával a You’re the One That I Want című számot énekelte az 1978-as musicalfilm zárójelenetében. A Julien’s aukciósház az elromlott cipzárú nadrágért és a dzsekiért előzetesen mintegy 200 ezer dollárt várt, a végső összeg minden várakozásukat felülmúlta.


Az ismert bőrszerelés mellett nagyjából 500 tárgyra lehetett licitálni az Olivia Newton-John élete és pályafutása című eseményen. A 71 éves színésznő elárulta, hogy hogy hónapokig tartott, amíg kiválogatta az árverésre szánt tárgyakat, de ennyi idősen már nem ragaszkodik a dolgaihoz, így nem volt nehéz tőlük megválnia. A The Guardian szerint az általa felajánlott tárgyak közül egyértelműen a Grease-hez köthető darabok voltak a legnépszerűbbek: egy dedikált plakát például 64 ezer dollárért talált gazdára, és elkelt a rózsaszín dzseki is, melyen a Sandy felirat olvasható – így hívták a karaktert, akit Newton-John tett híressé.
A színésznő harmadszor küzd a mellrákkal, először 1992-ben diagnosztizálták nála a betegséget, ezt követően segített létrehozni a róla elnevezett rákközpontot.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.