A TV2 Több mint TestŐr című műsorának műsorvezető-producere azon híres magyar nők közé tartozik, akik nem tárják életük minden pillanatát az emberek elé. Közösségi oldalain főként a munkájáról és az utazásairól posztol, a magánéletéről már kevésbé. Most azonban kivételt tett és mesélt a szerelméről is!
Amit tudni lehet rólad a magazinokból, az nem valami sok. Sőt, a közösségi oldalaidon is inkább munkával, utazással kapcsolatos bejegyzéseket találni. Mennyire volt tudatos, hogy közszereplőként csak 1-2 szeletet mutatsz meg magadból a közönségnek?
Abszolút tudatos és még így is úgy érzem néha, hogy túl sokat mutatok meg magamból. Vannak olyan pontok, ahogy öregszik az ember, hogy hallgat a megérzéseire, a belső hangra és én is érzem, ha valami nem jó. Nem akarok megfelelni, nekem ettől nem lesz jó, nem leszek népszerűbb, nem lesz több a fizetésem és nem lesz jobb az életem. Csak azért, hogy szerepeljek, nem akarok. Amihez nincs kedvem, azt nem akarom csinálni.
Minden éven elutazol egyedül egy hosszabb időre. Idén mikor utazol és mi az úti cél?
Idén nem tudok elutazni, a vírushelyzet miatt nem kockáztatok. Az év elején voltam Kínában, utána nagyon beteg lettem, szinte teljesen biztos, hogy koronavírus fertőzésem volt, nemrég múlt el a köhögés, ami azóta is gyötört.
Most inkább itthon utazgatunk, az elmúlt két hetet azzal töltöttük a párommal, hogy Magyarország szépségeit fedeztük fel.
Olyan sok gyönyörű hely van itthon! Ráadásul én mindig felkészülök az úti célból, és míg Laci vezet, addig én mesélek neki arról, mit fogunk látni. Így tudjuk, mit akarunk megnézni és ilyenkor teljesen más szemmel látja a dolgokat az ember, mint akkor, ha csak spontán megáll valahol. Bevallom, még jegyzetelni is szoktam, hogy később, mikor egy-egy postban megosztom az élményeimet, pontos információkkal is tudjak szolgálni a követőimnek. Egyébként külföldön is így utazom, pontos menetrenddel, forgatókönyvvel, a szükséges ismeretek birtokában.
Sosem féltél egyedül?
Volt, hogy megijedtem, de azt vallom, hogy örökké nem lehet félni! Egyszer Indiában a naplementét néztem az óceán partján. Hirtelen besötétedett, én pedig visszaindultam a szállodához, de egy fiatal fiú követni kezdett. Ha én gyorsítottam, ő is azt tette, ha futottam, futott utánam. Szerencsére épségben eljutottam a hotelig, de valószínűleg még senki sem száguldott be olyan gyorsan a bejáraton, mint én. Természetesen betartok több biztonsági óvintézkedést, például az ajtóm elé széket támasztok, stb. Nem azért, mert a hotelekben nem bízom, de tudatában vagyok annak, hogy egyedül utazom és jobb, ha felkészülök a váratlan helyzetekre is.
Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanataid?
Mindig azok, amikor elfelejtettem, hogy turista vagyok és belehelyezkedtem a helyiek életébe. Balin például egy kis faluban jártam, és egy padról a helyi embereket figyeltem. Egy nagyon piszkos kislányt, ahogy kijött a házukból és az utcai kútnál elmosta az edényét. Ahogy a kis kezével rendezgette a haját és tényleg tetőtől talpig csupa piszok volt, azon gondolkodtam, hogy ha elég lehetőséget kapna, mi lehetne belőle. De
ugyanebben a pillanatban rájöttem, hogy lehet, hogy ő így sokkal boldogabb, mint én, hiszen semmi sem hiányzik neki, hiszen nem is tudja, hogy lennének lehetőségei.
A másik ilyen eset Indiában történt meg velem, amikor ott jártam. Hatalmas sztúpák vannak mindenfelé és ott együtt imádkoznak muszlimok és hinduk, és semmi bajuk egymással! Miközben figyeltem a fohászkodó tömeget, felfedeztem bennük a közösséget, az együvé tartozást, hiszen minden imádkozó ember térdel, az egyes vallások rituáléi hasonlóak.
A harmadik emlékezetes alkalom pedig az volt, mikor Katmanduban egy esős napon sétáltam és úgy éreztem magam, mintha egy ezeréves színházi díszletbe csöppentem volna, mintha azóta nem változott volna ott semmi, a házak, az öltözetek mind olyanok voltak, mint nagyon régen lehettek. Olyan érzésem volt, mintha visszautaztam volna az időben.
A munkában mindig határozottnak kell lenned, hiszen te vagy az egyik társproducere a TV2 Több, mint testőr című magazinműsorának. Ez mennyire megerőltető számodra, hiszen a magánéletben egy érzékeny nő vagy?
A munka terén inkább céltudatos, célorientált vagyok. Ha ezt a csapatban mindenki tudja és elfogadja, akkor velem könnyű kijönni, harmonikus a vezetői stílusom. Ha viszont valaki nem tudja felvenni a fonalat vagy renitenskedik, akkor megesik, hogy robbanok, mert igazából az egyetlen dolog, amit elvárok a munkatársaimtól az az, hogy egy irányban evezzünk. A visszakapcsolás a magánélet üzemmódba korábban nem volt zökkenőmentes, hiszen jó ideig nem is volt rá szükségem.
A korábbi kapcsolataimban nem is csináltam jól, hiszen mindig én voltam az irányító, mindig hozzám kellett alkalmazkodni, de minden hibám alkalmával tanultam valamit arról, hogy kell egyensúlyban tartani egy kapcsolatot.
Ehhez persze a másik fél is kell, meg hogy mit vár el tőlem egy hogyan hozza tudtomra. Ebben a kapcsolatban egy sokkal nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb férfi várt rám. Fél éve vagyunk együtt, de már az elején biztosak voltunk, hogy mi össze fogunk házasodni. Nem akarjuk megváltoztatni a másikat. Ha korábban találkozunk, talán nem működött volna a kapcsolatunk. Az is jót tesz nekem, hogy az erdő mellett lakom, távol mindentől és mindenkitől, így vissza tudok vonulni. Igazából, ha nem ez lenne a hivatásom, ami, valószínűleg igencsak introvertált lennék. Talán az is vagyok.
Hosszú ideig éltél egyedül, ha jól tudom, már félig-meddig be is rendezkedtél arra, hogy ez már nem változik. De az utóbbi hónapokban a Facebook oldalad másról tanúskodik. Mesélj kicsit az új szerelemről? Ő az Igazi?
Egészen biztos! Azt hiszem, erre a harmadik randevúnkon döbbentem rá, amikor nálam voltunk, falatoztunk és beszélgettünk, Laci pedig egyszerűen magához ölelt és sokáig a karjaiban tartott. Nem volt ebben a mozdulatban semmi szexualitás, de én úgy éreztem, mintha hazaértem volna, pedig ekkor még nem is voltunk egymásba szerelmesek. Ilyet még soha, senki másnál nem éreztem, mintha az energiáink kicserélődtek volna, meg is kérdeztem, hogy ő is ugyanezt érezte-e, mire ő csak egy kérdéssel válaszolt: Úristen, eddig hol voltál?
Mikor lettél biztos abban, hogy szerelmes lettél?
Először február 22-én találkoztunk, március 8-án pedig – a veszélyhelyzet miatt – az utolsó forgatási napunkat tartottuk. Én akkor egy hónapja értem haza Kínából és nem éreztem jól magam már hetek óta. Eleinte csak köhécseltem, de ekkorra már eljutottam arra a pontra, hogy szabályosan fuldokoltam, annyira intenzív köhögési rohamok jöttek rám. Miközben a többiek forgattak, én kiszaladtam a közelben lévő gyógyszertárba, ahol vettem egy lázmérőt és lázcsillapítót. Visszatérve megmértem és kiderült, hogy hőemelkedésem van, ezért bevettem egy gyógyszert. Ez azonban semmit sem hatott és hamarosan be is lázasodtam.
Ez nagyon megijesztett, mert szinte teljesen biztos voltam abban, hogy COVID-19 fertőzésem van.
Felhívtam Lacit és elmondtam neki, mi a helyzet, valószínűleg mentőt kell hívnom és, ha megkérdezik, kikkel találkoztam, őt is meg kell neveznem, így számítson arra, hogy karanténba helyezik, ezért menjen haza csomagolni. Ahelyett, hogy így tett volna, ő inkább azonnal eljött a munkahelyéről és beállított a forgatásra a laptopjával. Amíg mi dolgoztunk, ő a közelemben ült és a saját munkájával foglalkozott, de mindvégig engem figyelt, hogy ha rosszul lennék, ő maga vigyen az orvoshoz. A forgatási nap végén hazavitt, főzött vacsorát, kaptam teát és hozott még egy lázmérőt, hátha a másik rosszul működik. Aztán tulajdonképpen már csak pár alkalommal, apróságokért szaladt vissza a lakásába, de nem ment haza. Ekkor éreztem azt, hogy szerelmes vagyok belé. Ahogy törődött velem, a legnagyobb természetességgel, egyértelmű jele volt az ő érzéseinek is. Sajnos kicsit sikerült őt is megfertőznöm, de szerencsére könnyen átvészelte, velem ellentétben. Az sem volt gond, hogy nem tudott bemenni a munkahelyére, hiszen ő bárhonnan tud dolgozni.
Pár évvel ezelőtt úgy döntöttél, hogy megválsz a korábbi szilikon mellimplantátum beültetésedtől. Erről akkor nyilatkoztál is. De mi volt a lelki háttere?
Egyszerűen nem tudtam elfogadni a testem részeként a szilikont, úgy éreztem, mintha egy szexuális tárggyá változtattam volna magam. Ez annyira komoly állapottá vált nálam, hogy a gyógyulás után egyszerűen nem bírtam ránézni a melleimre a tükörben, később még zuhanyzáskor sem. Sőt, sportmelltartót viseltem, hogy kisebbnek tűnjenek! Butának éreztem magam azért, hogy egészségesen bevállaltam egy ilyen műtétet csak azért, hogy értékesebbnek, vagy erdekesebbnek tűnjek mások szemében.
A szilikon implantátumok eltávolítása után másnap már nem volt semmilyen problémám a testemmel, azonnal elmúlt minden rossz érzésem.
Sok 40 feletti nő küzd a megfelelési kényszerrel. Túl nagy a nyomás, otthon és a munkahelyen is tökéletesen akarunk teljesíteni. Nálad is voltak hullámvölgyek, de hogyan sikerült végül megtalálni az egészséges egyensúlyt a kettő között? Milyen jó tanácsaid vannak azoknak, akik nem találják a helyüket?
Azt gondolnám, hogy ez az a kor, amikor nincs helye a megfelelési kényszernek, inkább fiatalon indokolt, amikor nincs semmid. Ilyenkor a legtöbb ember már elért valamit egzisztenciálisan, vannak kapcsolatai, szakmai múltja, megtakarításra, stb. A 40-edik születésnapom egyáltalán nem viselt meg, sőt, teljesen feltöltött. Sosem akarnék megint 20 éves lenni, hiszen hosszú időbe telt, mire elértem és megdolgoztam mindazért, ami most vagyok és amire büszke vagyok. A városi élet, a munka világa olyan, mintha minden nap háborúba menne az ember. Én, ha úgy érzem, telítődöm a stresszel, elmegyek sétálni, volt, hogy 8 kilométert gyalogoltam, mire hazaértem, de éreztem, ahogy a feszültséget sikerül a kilometerekbe gyúrnom és újra harmóniába kerülök a világgal.
Azt vallom, hogy ha problémánk van, akkor arról beszélni kell, mégpedig azzal, aki generálta a dolgot. Nem szabad magunkban tartani a feszültséget, mert az komoly betegségeket okoz.
Ezt a saját bőrömön tapasztaltam meg, hiszen magam is küzdöttem pánikbetegséggel, szorongással, depresszióval, antidepresszánst is szednem kellett a nagy nyomás miatt. Ráadásul nekem nem csak a karrierépítés volt kemény időszak, hanem a gyermek – és kamaszkorom is, így mondhatni van gyakorlatom a nehézségek kezelésében.
Képek: Vámos Erika saját