Az újjászületés mítoszát kutatja a Recirquel legújabb produkciója

A Liszt Ünnep Nemzetközi Kulturális Fesztivál keretében debütált Magyarországon a Recirquel legújabb produkciója. A Müpa Sátorban látható Paradisum című előadás a világ pusztulását követő újjászületés, az új emberi létforma mítoszát kutatja.

A Vági Bence rendezte, kortárs táncot és a cirkuszművészetet ötvöző cirque danse produkciót októberben 19 alkalommal láthatja a közönség a Müpa Sátorban.

A Paradisum augusztusban nagy sikert aratott a világ legnagyobb művészeti fesztiválján, az Edinburgh Fringe-en, ahol nemzetközi premierjét tartották – emelik ki a Recirquel MTI-hez eljuttatott közleményében.

A Paradisum a Non Solus, a My Land, a Solus Amor és az IMA című előadásokat követően szintén a társulat által életre hívott egyedi formanyelv, a cirque danse nyelvén szólal meg. A darab a világ pusztulását követő újjászületés mítoszát kutatja, arra keresi a választ, miként létezhet az új ember ebben az Édenhez hasonló, utópisztikus állapotban. „Az előadás során az új teremtmények a körülöttük lüktető természeti erőből bontakoznak ki, hogy a megtisztulás, születés, ébredés és rítus jelenetein át elérjék az anima mundit, a +világ szellemét+” – áll a darab ismertetőjében.

Mint írják, az előadás létrehozásához Vági Bence különböző területekről érkező művészeket kért fel, akikkel több hónapos mozgásművészeti fejlesztés során forrott ki a Paradisum különleges formanyelve.

„A produkciót hat világklasszis artista-táncművész adja elő, hat különböző zsánerben (kínai rúd, karika, gurtni, létra és zsonglőr, dob és tánc, handstand). A cirkuszművészet levegős és talaj zsánereiből a kortárs tánc eszköztárán keresztül építkező koreográfia újabb dimenziókba fejleszti az elmúlt pár év Recirquel produkcióiból már jól ismert cirque danse műfaját” – fogalmaznak a közleményben.

Az előadás több hónapos összművészeti alkotómunka eredménye. A kreatív munkában fontos szerepet játszottak a társulat korábbi produkcióból ismert előadóművészek, Horváth Zita, Illés Renátó és Zsíros Gábor, a Paradisum társkoreográfusai, valamint Várnagy Kristóf, aki Holp Nándor és Schlecht Aliz mellett kreatív munkatársként vett részt az alkotófolyamatban.

A látványtervezésben Kasza Emese társalkotóként vett részt, míg a ligthing design a Lenzsér Attilával való közös alkotófolyamat során formálódott. Az előadás létrehozásának technikai vezetője Vladár Tamás volt. A Szirtes Edina zeneszerző és Terjék Gábor sound designer által fémjelzett zene nélkülözhetetlen része a produkciónak – hangsúlyozzák.

Mint kiemelik, az előadás – az IMA után másodszor – elnyerte a Seoul Arts Awardot, amelyet alapítói az előadóművészet terén a kultúrák közötti párbeszéd legkiválóbb képviselőinek ítélnek oda minden évben. A Paradisum, amelynek bemutatója a Liszt Ünnep keretében a Recirquellel közös programként, a Müpa szervezésében valósul meg, bekerült a Highlights of Hungary idei jelöltjei közé is.

Forrás: mti
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.