Az év eddigi talán legjobb akcióvígjátékának hőse, Nathan (Jack Quaid) azzal tűnik ki a szürke tömegből, hogy egy veleszületett genetikai rendellenesség miatt nem érez fájdalmat – ezért le tud számolni azzal a bűnbandával, amely túszul ejtette szerelmét (Amber Midthunder) egy bankrablás során.
A Novokain botcsinálta szuperhősének hadjárata számos rendkívül brutális, egyben vicces jelenetet eredményez, ám Nathan különleges képessége komolyan próbára tette az alkotók türelmét. Az egyik jelenetben ugyanis bugyborékoló forró olajba nyúl egy pisztolyért, ezért megsül a keze, amit persze föl se vesz. Amikor ez a poén megszületett, az alkotók talán nem is gondolták át teljesen, hogy Quaidnek ezek után sült kézzel kell végigjátszania a filmet, ami nem csupán extra feladatot ró a protézis készítőire, de roppant gusztustalan látvány volt az egész stáb számára.
„Az végül is nem volt baj, hogy a nézőt időről időre emlékeztethettük arra, hogy Nathannek véletlenül megsült a keze, ez afféle visszatérő poénként szerepelt – mondta a film egyik rendezője, Dan Berg a Collidernek. – Csakhogy vesztünkre van egy olyan jelenet, ahol hősünk fölemeli a mobilját, és premier plánban látszik a keze. Na, ez tízszer olyan visszataszító látvány lett, mint eredetileg gondoltuk.”
A Novokain minden ítész szerint meglepően jól sikerült, 80 százalékon áll a RottenTomatoes kritikai portálon. Annyi minden van benne, hogy a Collider kritikusa, Jeff Ewing is csak kissé nyakatekerten tudja összefoglalni a lényeget: véres testhorror-akció-romantikus vígjáték, aminek szíve is van.
Novokain – hazai bemutató: 2025. április 17.