Miért van az, hogy annyira gyereket akarunk, de amikor ott van, másra sem vágyunk, mint arra, hogy ne legyen? Az irodámban legtöbbször elhangzó mondat, amivel édesanyák hozzám fordulnak és segítséget kérnek: “Nem ismerek magamra, borzalmasan türelmetlen anya vagyok”.
Kiabálnak a gyerekkel, kiabálnak a férjükkel. Az őszintébbek be merik vallani, persze óriási bűntudattal kísérve: “néha az kívánom, hogy bárcsak ne lenne gyerekem.”
Munkaóráim jelentős részét olyan anyákkal töltöm, akiknek elege van az életükből, saját magukból, a viselkedésükből, sőt, az érzéseikből is. Újra és újra elhatározzák, hogy soha többé nem kiabálnak a gyerekükkel. Látják, hogyan dől romba a házasságuk, mert minden percben belekötnek a férjükbe. És mégsem bírják abbahagyni. Újra és újra elszakad a cérna, hogy aztán még nagyobb legyen a bűntudatuk, és egyre alacsonyabb az önértékelésük. Mindez olyan ördögi kört indít el, ami egyre jobban átszakítja a nem kívánt viselkedés korlátait, így még több kiabáláshoz, még alacsonyabb önbecsüléshez vezet.
Bevallom, én sem vagyok különb a Deákné vásznánál. Jártam ebben a cipőben, most pedig azon dolgozom, hogy mások is ki tudjanak kecmeregni ebből a mély gödörből.
A címben szereplő dilemmára nem elégséges válasz az, hogy a gyerekek fárasztóak, és sokszor nagyon idegesítőek. Klienseim jó része a szülés előtt szép karriert futott már be, és nagyszerűen bírta az azzal járó stresszt. Sosem üvöltött a főnökével, nem sírta magát el egyetlen tárgyaláson sem. Anyaként mégis olyan önmagával találkozik a tükörben, amit látni sem bír.
Mi az a gyerekvállalásban, ami ennyire lemeztelenít? Ami ennyire kiforgat önmagunkból?
Sokféle választ találhatunk a kérdésre: az alvásmegvonás legyalulja az agyat, épp azt a funkcióját lehetetleníti el, amelyik képes a tudatos, szabályozott viselkedésre. Aztán az is igaz, hogy az anyák olyan sok szükségletükről mondanak le a gyereknevelés kedvéért, hogy ettől is irritábilisak, türelmetlenek lehetnek. Az is igaz, hogy a magányos harc, amit a csecsemővel, vagy kisgyerekkel bezárt anya folytat, okoz olyan szorongásokat, amelyektől szintúgy csak árnyéka lesz önmagának.
De az az igazság, hogy a legmélyebb választ a gyerekkorunkban kell keresnünk. Ahogy azt régen egy főzőműsorban láttam, vannak csapatok, akik szuper alapanyagokkal versenyeznek, és vannak, akiknél a lazacot kicserélik mirelit mexikói keverékre – és abból kell valami ízleteset főzniük. Igen, sokunk nem a startvonalról indul az anyává válás rögös útján, hanem jóval hátrébbról. Ha nem volt valami fényes a kapcsolatod a szüleidddel, ha nem tudtak számodra érzelmi biztonságot adni, ha nem válaszoltak az érzéseidre együttérzéssel és megnyugtatással, akkor ebben a cipőben jársz.
Azok számára a legnagyobb kihívás a síró csecsemő, a hisztiző ovis, egyáltalán a kötődés, akiknek nem volt alkalma gyermekkorában biztonságosan kötődni. Valakihez, aki elég stabil volt érzelmileg ahhoz, hogy empátiával tudjon felé fordulni és meg tudja őt nyugtatni.
Ezeknek az anyáknak nem csupán a szoptatás, a pelenkázás, az éjszakázás kihívásainak kell megfelelniük, hanem először is meg kell tanulniuk saját érzelmeiket kezelni, önmagukat megnyugtatni. Szorongást, ingerültséget, dühöt vált ki a síró, ordító gyerek, aki állandóan a saját érzelmi és egyéb szükségleteinek kielégítését követeli.
A gyerekkorunkból származó kielégítetlen érzelmi szükségletek meghatározzák a nevelésünk mindennapjait. Nem tudunk igazán adni, amíg nekünk is hiányunk van. A nem vagyok elég jó, a nem vagyok elég fontos, vagy bármi más múltbéli seb érzése triggerelődik nap mint nap a gyerekkel való helyzetekben.
Mert sír, és nem tudod megnyugtatni.
Mert a fülén ül és nem csinálja, amit kérsz.
Mert visszabeszél.
Dühében megüt.
Csak követel, követel és követel – érzelmi biztonságot. De abból még neked sem jutott.
Gyereket nevelni igazán akkor tudunk, ha érzelmileg pluszban vagyunk. Kerekek vagyunk. Ebből a pluszból táplálkozik a gyerek. Amíg nekünk is kevés van, mert gyermekkori ki nem elégített érzelmi szükségleteink uralnak minket, addig nem tudunk mit adni. Csak azt érezzük, hogy elvesz. Mindent.
És a gyerek nem kímél. Öntudatlanul megtalálja a leggyengébb pontunkat. Nap mint nap megmutatja, mi az, amin még dolgoznunk kell. A vele való konfliktusok, nehézségek óriási kincsnek számítanak, mert segítenek az úton maradni. A gyerekkel szemben minden maszk és kapaszkodó lehullik, ami eddig működött.
Így jutunk el a gödör aljáig. Hogy 20-30-40 évesen még mindig nem érezzük, hogy szerethetőek vagyunk, hogy eléggé jók és értékesek vagyunk. Ez az igazi bajunk akkor, amikor a gyerek sír, de nem tudjuk megnyugtatni, vagy amikor hisztizve nem akar oviba menni. Saját érzelmeinkkel nem tudunk még bánni, magunkat nem tudjuk megnyugtatni. Mert minket sem nyugtatott meg senki.
De a gyerek nem fogja a ki nem elégített szükségleteinket kielégíteni, ő csak reflektorral rávilágít oda, ahol még dolgunk van. Anya és Apa hajója is rég elment már, hiszen a gyerekvállalással végleg felnőttkorba értünk. Ki fogja akkor begyógyítani ezeket a sebeket?
A megoldás nem a külvilágból jön. Hanem belülről. Magunkban kell megteremteni az értékesség érzését, magunknak kell odaadni, amire szükségünk van. És akkor, lesz mit adni másoknak is, és az érzelmi pluszt már gond nélkül elveheti tőlünk a gyerek. Meg kell tanulnunk magunkat értékelni, magunkat szeretni, magunkat fontosnak tartani.
Azon dolgozom nap mint nap, hogy segítsem az édesanyákat ezen a hosszú úton, hogy önmaguk felé úgy legyenek képesek fordulni, ahogy azt a szüleiknek kellett volna. Belülről kifelé gyógyulnak így, mert ha belül béke van, múlik a türelmetlenség, múlik a kiabálás is.
Így született meg a Zéró Kiabálás Max Türelem online kurzusom, ami az esszenciája mindannak, amit szeretnék magam után lábnyomként hagyni. Minden tapasztalatomat, minden eszközömet belegyúrtam, hogy minél többen lehessenek olyan anyukák, amilyenek mindig is szerettek volna. Mert ha anya jól van, mindenki jól van. És ez nem egy masszázst, vagy még erősebb akaraterőt jelent, hanem komoly belső munkát. Be kell gyógyítani saját sebeinket, fel kell magunkat nevelni úgy, ahogy azt a szüleinknek kellet volna.
Hogy a család érzelmi hajóján tényleg TE lehess a kapitány.
A ZÉRÓ Kiabálás MAX Türelem kurzusról ITT tudsz meg többet.
