Zseniális mondat érkezett velem szembe nemrég. Nemhogy érkezett, hanem egyenesen becsapódott. Így hangzik: „Vedd észre, hogy amitől félsz másoknál, és amit a szemükre hánysz, azt teszed Te is velük és önmagaddal.”
Lis Bourbeau, Az öt sérülés, mely nem engedi, hogy önmagad légy című könyvét érdemes elolvasni. Elképesztően jó felismerésekre lehet szert tenni. Aki az önismeret útján haladni szeretne, annak nélkülözhetetlen darab. Lis azt mondja, hogy az összes problémánk – legyen az testi, érzelmi, vagy szellemi -, öt alapvető sérülésből ered: visszautasítás, elhagyás, megalázás, árulás és igazságtalanság. Ezeknek pedig jelei is látszódnak rajtunk, akár a testtartásunkon, a beszédünkön, testalkatunkon. Megmutatják, hogy mi a fő sérülésünk, és ha magunkon már észrevettük, akkor másokon is látni kezdjük, így tudjuk, hogy mit várhatunk egyes szituációkban másoktól. A gyerekkorban keletkezett sérülések miatt az egyén maszkot vesz fel, a túlélés egyik jellemző módjaként.
Melyek ezek a maszkok?
Akit visszautasítottak – menekülő lesz
Akit elhagytak – függő lesz
Akit megaláztak – mazochista lesz
Akit elárultak – harcos lesz
Akivel igazságtalanul bántak – merev, hajlíthatatlan lesz
A könyvben részletesen kifejti az írónő, hogy az egyes maszkok mögött milyen viselkedés, érzelmi reakció található, és azokat hogyan lehet gyógyítani. Például akit gyerekkorában visszautasítottak, elutasítottak, az azt tapasztalja, hogy vágyait nem élheti meg.
Felnőttkorban fontos tudatosítani, hogy ha szenvedünk mások visszautasításától, akkor nem ránk mondanak nemet, hanem arra, amit kértünk. Nem az egész személyiségünk elutasítandó, hanem csupán az, amit kértünk.
Aki átélte az elutasítást gyerekkorában, az felnőttként menekülni fog. Felelősségtől, feladatoktól, kihívásoktól, és segítséget sem mer kérni. Ha egy menekülőt egy elvárásrendszerbe akarnánk belepasszírozni, ahol nem dönthet szabadon, akkor egészen biztosan bezárva fogja magát érezni, és lázadni kezd. Szélsőséges formája ennek az állapotnak, amikor valaki nem mozdul ki a saját kis kuckójából, és lemond vágyairól, mert azt gondolja, hogy neki semmi sem fog sikerülni, így inkább semmit sem tesz.
De a jó hír, hogy mindent lehet gyógyítani. Egy menekülőnek például egy hasonló menekülő gyógyír lehet, mert megértik egymást. A menekülő legfőbb vágya, hogy megértsék és elfogadják őt olyannak, amilyen, tudják, hogy az érzéseik fontosak, és elfogadhatóak mások számára. Az értő figyelem a kulcs egy menekülőnél, ez teljesen meg fogja őt nyitni, hiszen azt érzi, hogy végre figyelnek rá, végre valaki tudja, hogyan kell hozzá közelíteni. És mivel ebben szabadnak érzi magát, nem fog menekülni.
No de térjünk vissza a kiinduló mondatra: „Vedd észre, hogy amitől félsz másoknál, és amit a szemükre hánysz, azt teszed Te is velük és önmagaddal.”
Próbáld meg érlelni magadban ezt a mondatot, és lépésről lépésre megérteni, közelebb kerülni hozzá. Ha megtörtént, akkor pedig helyettesítsd be jelenlegi félelmedet, zsörtölődésedet, amit egy másik ember vált ki belőled, és nézd meg, hogy Te ugyanezt teszed vele, de egyúttal saját magaddal is.
Szemtelen ez a mondat, és nagyon bátor kijelentés. Az egónk rögtön résen van, és ellenkezik. Hogy hát ez nem igaz, ha én azt mondom a főnökömre, hogy rossz vezető, nem tudja irányítani a csapatot, mert erőtlen, akkor ezt az állításomat magamra nézve is igaznak kéne tekintenem? Biztos, hogy nem lehet, hát ő ilyen, nem én!
De bizony ha lecsendesítjük az egónkat, akkor észrevesszük, hogy milyen igaz ez a képlet. Megtalálhatjuk, hogy életünk mely területén vagyunk rossz vezetők és erőtlenek, magunkat hogyan is vezetjük, illetve ugyanúgy erőtlenül vezetjük mi is a főnökünkkel való kapcsolatunkat. A főnök iránt érzett negatív energia tulajdonképpen segítségünkre van, támogat minket abban, hogy nézzünk rá jobban saját életünkre.
Magamon is teszteltem ezt az állítást, és derekasan be kell vallanom, hogy működik. Kincsekre leltem, melyek ott hevertek előttem, és észre sem vettem.
Tükör az egész Világ. Mindenki minket tükröz vissza, csak más formában. Másképp láttatja velünk régóta húzódó, vagy épp aktuális elakadásainkat. A bátorság ott kezdődik, hogy bele tudok nézni a tükörbe. És amit ott látok, megfigyelem. Nem ítélem meg, csak figyelem. Körbejárom. Persze nem ilyen könnyű ez. Először az ember ellenkezni kezd, tagadni azt, amit lát, hiszen nem akar szembesülni saját negatív mintáival, tulajdonságaival.
De csodás út is egyben. Annyira felszabadító, mint amennyire elsőre sokkoló. Rájönni arra, hogy ki vagyok én, és ki nem vagyok én, mert csak másoltam egy mintát, ami nem az enyém, megkönnyebbülést hoz. Hiszen tudatos leszek saját magamra, és ezentúl könnyebben tudom kezelni a konfliktusokat.
A párkapcsolat a szülőktől hozott negatív mintákat tudja gyógyítani, ha felismerjük és megfigyeljük, változtatunk rajta, és partnerre találunk a másikban. A barátságok, munkahelyi kapcsolatok pedig egy-egy, a külvilágban való működésünket tükrözik vissza.
Az önismereti út olyan, mint egy kirakós játék.
Milyen érdekes, hogy a Keresztlányom az elmúlt időszakban rengetegszer kért meg rá, hogy játsszak vele kirakósat. Volt olyan is, hogy, nem volt meg a teljes kép, minek is kell ebből megszületnie. Mégis kiraktuk. És ilyen az önismeret is. Hozunk egy képet magunkkal, beleszületünk, de nem látjuk, hogy mi is az a „Nagy Kép”. Az önismereti úton viszont kapunk mindig egy-egy puzzle darabkát, amit be tudunk illeszteni a többihez, vagy pedig el kell tennünk későbbre.
A „Nagy Kép” pedig a cselekvés által válik egyre világosabbá. Mégpedig úgy, hogy mi magunk kell, hogy kirakjuk. Aktívnak kell lennünk. Helyettünk nem oldja meg más. Ha csak őrizgetjük a darabkákat, sosem lesz kész a kép.
És mint olyan, az önismeret is Társasjáték. Együtt könnyebb.
Nőiségedhez pedig egy igazán fantasztikus puzzle darabkát ajánlok most:
Tánctábor | Farkas Renáta (farkasrenata.com)
