„Túl vékony vagy. Túl kövér vagy. Hogyan fogsz így férjet fogni? Nem kell mindig neked lenni a leghangosabbnak. Mit fog szólni a szomszéd Marika?! Sok vagy…” És még sokáig sorolhatnánk, ezeket a sokak által nagyon jól ismert, de senki által nem kért megjegyzéseket. Hátszegi Eszter, pszichológussal beszélget erről a jelenségről és arról, hogy hogyan tudunk könnyíteni ezeken a rossz érzéseken szerzőnk, Szabó Dalma.
A múltkor egy plázában láttam egy nagymamát, aki rezzenéstelen arccal azt mondta dühében az unokájának: „Már megint szégyent hozol rám!” A kisfiún látszott, hogy nem először hallja ezt, és a nagymama szavai sajnos elérik a várt hatást.
Gyermekkorban nagyon sok megjegyzéssel találkozunk, ezeket gyakran egyáltalán nem a rossz szándék vezérli, hanem leginkább a szüleink és nagyszüleink fel nem oldott frusztrációiból fakadnak. Aggódnak azért, hogy azokkal a nehézségekkel nekünk is szembe kell néznünk, amivel ők küzdöttek. Vagy csak van egy elvárt norma, aminek ők meg akartak felelni -vagy az ő szüleik elvárták, hogy eszerint éljenek- és ezért nekünk is így kellene tennünk.
A megjegyzésekből mégis így vagy úgy sokszor komoly önértékelési problémák születnek.
Miért gondoljuk könnyen azt, hogy olyan életigazságok vannak a tarsolyunkban, ami alapján másokat is bírálhatunk?
– Az emberek hiedelmek mentén szervezik a valóságukat, azok mentén cselekszenek és gondolkoznak és sokszor ezeket a hiedelmeket nem jut eszünkbe megkérdőjelezni.” – magyarázza Hátszegi Eszter, pszichológus – Ha ezek a hiedelmek vezetik az én gondolkozásomat, akkor óhatatlanul csak ezeket fogom látni a külvilágból is. Sok esetben ezeket a szüleinktől tanuljuk, ők átgondolatlanul adják át ezeket nekünk, mi pedig automatikusan átvesszük azokat.
Mit tudunk felnőtt fejjel ilyenkor tenni, amikor ráébredünk arra, hogy akár azért nem vagyunk magunkkal vagy másokkal elégedettek, mert sosem kérdőjeleztük meg ezeket a hiedelmeket?
– Gyermek- és kamaszkorban minden külső inger nagyon erősen be tud épülni, 18 éves kor után ez az ablak bezárul. Ezért sokkal nehezebb dolgunk van később, már egy másik működésmódban. Ekkor már csak mi magunk tudjuk meggyógyítani ezt, nem pedig a külvilág. Hiszen az én hiedelemmagomban nem ez szerepel, ezért hiába kapok pozitív visszajelzéseket, azok nem épülnek be.
Hogyan érdemes ennek a munkának neki kezdenünk? Sokszor a terápia a megoldás, de aki még nem érzi úgy, hogy erre kész van, addig is tudnál említeni egy-két olyan hasznos módszert, amihez nyúlhatunk, amikor mondjuk ugyanazt a megjegyzést kapjuk valakitől, ami ugyanazt a gyerekkori rossz érzést váltja ki?
– Érdemes ott kezdenünk a munkát, hogy megfigyeljük, hogy mi érint minket rosszul. Mik azok a kritikák, amik nem érintenek meg és mik a kifejezetten érzékeny pontok. Esetleg mik voltak azok a jellegzetes, visszatérő mondások, amik negatív dogmákat, hiedelmeket alakítottak ki bennem saját magammal vagy a környezetemmel kapcsolatban. Ilyenkor jönnek elő az „Én olyan ügyetlen vagyok”, „Sose leszek elég okos”, vagy „Kövéren nem fog senki sem szeretni” hiedelmek és a rossz érzések. Az első kulcsfontosságú pont, hogy időt szánjunk rá és észrevegyük ezeket az érzéseket, és átgondoljuk, hogy a hozzájuk kötődő hiedelmek igazak-e a mi valóságunkban.
Lehetőségünk van arra, hogy átnézzük az évek alatt felépített rendszerünket. A mi kezünkben van az a szabadság, hogy alakítsuk azt és szelektáljuk, a miben hiszünk, mert az volt az elvárás és mi az, amikben valóban hinni is akarunk. Mégis helyzetek előhívhatják azokat a rossz érzéseket, amiket a testünk és a lelkünk már jól ismer.
– Pontosan, ezekben a helyzetekben önsegítő eszközökkel bele tudunk szólni az érzelmi folyamatok áramlásába. Mielőtt újra a felszínre akarnak törni a már ismert rossz érzések, az a feladatunk, hogy egy racionálisabb működés felé tereljük az agyunkat.
A tudatos régiót újra be tudjuk kapcsolni azzal, ha például elkezdünk a környezetünkben pirosszínű tárgyakat keresni, vagy autómárkákat, vagy visszaszámolunk 937-től 9-esével. A lényeg az, hogy olyan feladatot válasszunk magunknak, amit meg tudunk ugrani, tehát nem generál további rossz érzést, de azért az agyunkat egy kicsit megdolgoztatja. Ha ezt a módszert sokszor alkalmazzuk, érzelmileg jobban el tudunk távolodni az ilyen helyzetektől.
Amikor már kordában tudjuk tartani a rossz érzést, akkor tudunk erről megfelelően kommunikálni is. Ha átlátjuk, hogy ez valójában nem rólunk szól, csupán az ő hiedelemrendszerükről, akkor bátran, sértettség nélkül elmondhatjuk nekik azt is, hogy számunkra ez mit jelent, hogy milyen érzést okoz, és mivel nem bántani akarnak minket, ezért legyenek szívesek hagyják abba.
Az érzéseink és a hiedelmeink a mi igazságunk, arról ahogyan megéljük az életünket. És mindnyájunknak jogunk van ezt magunkra alakítani és ki is állni azért.
