Ezen a héten az, hogy 25 évvel ezelőtt, július 15-én hétfőn mentem be életem első főállású munkahelyére egy 4 csillagos dél-budai hotelbe, ahol Londínerként kezdtem szállodai pályafutásomat. 19 évesen, sikeres nyelvvizsga és főiskolai felvételi után nem csak havi fizetésem volt, hanem mellette jattot is kaptam, úgy éreztem, enyém a világ…
Jó néhány évvel ezt követően a karrie coach képzésen az oktató feltett egy kérdést: Mi lett volna, ha 10 évvel ezelőtt találkozol egy coach-csal? Persze, sportolói múlttal – 17 évig fociztam versenyszerűen – a hátam mögött tudtam, hogy a sportban és az életben nincs “ha”. De most kivételesen játszunk el a gondolattal! – kérte az oktató. OK, akkor nézzük. A fent említett 19 éves londinernek egy vágya volt: bekerülni a pultba és recepciósként dolgozni. Ez akkor elég hamar sikerült, még abban az évben, október 1-én, amikor beütöttem a kódomat a számítógépbe, az kiírta: Szemán Zoltán 1-es számú portai kassza.
Ez volt az a pillanat, amikor beteljesült a vágy, és nem is terveztem tovább a pályafutásomat. Mi lett volna, ha ekkor jön egy karrier coach?
Akkor talán átbeszéljük, hogy a következő lépés a főiskola befejezése lenne, miközben az akkor már folyékony angol nyelvtudásom mellé németből és pl. olasz nyelvből tegyek szert szakmai alapfokú nyelvtudásra, ami a recepciós munkámat segíti, majd a diplomázás után nézzek egy Duty Manager vagy egy Front Office Manager pozíciót valahol. De nem jött…
Egy véletlen során ismerkedtem meg a HR tanácsadással, ahol 2001-ben fejvadászként kezdtem el dolgozni, majd hamarosan egy akkor újonnan alakuló cégbe kerültem – mint utóbb kiderült – 5 évre. Mi lehetett volna, ha akkor megyek egy coachhoz? A második diplomámat lehet, hogy HR szakon végzem, és nem hajtom magam, hogy a PR-Protokoll szakra jelentkezzek egy azóta el nem ért álmot kergetve. Végig vette volna velem, hogy milyen lehetőségeim vannak, ha a HR tanácsadás területén maradok, megcélozva egy közvetítési üzletágvezető pozíciót – ezt hosszú évekkel később azért így is sikerült -, vagy átmehetek akár a vállalati oldalra is, ahol a kiválasztással kezdve meg tudom ismerni a HR többi területét is, és hosszú távú cél lehetett volna egy HR vezető pozíció. De ekkor sem jött se coach, se tanácsadó… Ami még rosszabb, hogy még tapasztaltabb kollégákkal sem ültem le ezt a kérdéskört tudatosabban megbeszélni. Hogy miért nem? A kérdés jó, de a választ nem tudom. Pedig, ahogy mondani szokták, igény lett volna rá.
Aztán persze arra alakult a karrierem, hogy most azzal foglalkozom, amit igazán szeretek. Ez pedig nem más, mint annak a coachnak a szerepe, akinek segítsége több alkalommal is jól jött volna a karrieremben.
Most én segíthetek másoknak, hogy tudatosan tervezzék meg a szakmai pályafutásukat, ne hagyják, hogy csak úgy alakuljon, vagy rosszabb esetben másnak való megfelelésből döntsenek egy bizonyos pozíció mellett, mert mit szólnak, ha…
Én azt mondom: Hajrá! Hozd ki magadból a legjobbat!
