Bár a hazai táplálkozás szerint hetente legalább egyszer halat kéne ennünk, sajnos a magyarok egy főre jutó halfogyasztása messze az európai átlag alatt marad a kb. 7 kg/fő mennyiséggel. Ráadásul ennek jórésze az év végi ünnepek alkalmával kerül csak az asztalra, ezért a halvásárlás hazánkban még mindig nagyon erősen a karácsonyi szezonhoz kötődik.
Pozitívumnak tekinthető az a tendencia, hogy decemberben viszont a halfogyasztás évről-évre növekszik, ezért az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve idén is növekvő mennyiséggel kalkulálnak a kereskedők. Látható az is, hogy a halételek iránti gasztronómiai érdeklődés is egyre nagyobb – mondják az Auchan szakértői.
„December elejétől, a karácsonyt megelőző hetekben ugrásszerűen megnő a friss haltermékek forgalma, de az igazi hajrá a karácsony előtti 5-6 napban szokott lenni – mondja Nagy Attila, az Auchan értékesítési igazgatója. – Az édesvízi halakból épp olyan gazdag a kínálatunk, mint a tengeri fajtákból és persze a tenger gyümölcseiből is széles a választék. A friss termékeket halas pultokban áruljuk, illetve előre csomagolva.”
Az Auchan a karácsonyi időszakban 12 áruházában üzemeltet halpultot, 15 üzletében pedig a halválaszték előre csomagolva van kirakva. Emellett 16 áruházban egész pontyot is értékesítenek, ezenkívül ilyenkor 11-féle édesvízi halat és 13 tengeri halfajtát tartanak a kínálatban.
A friss halakon kívül sok halterméket konyhakész formában is kínálnak, hogy bárki könnyen el tudja készíteni az ünnepi asztalra kerülő halfogásokat. A tisztított egész halakon kívül szeletelve és filézve is árulnak friss halat, valamint halászlé alapanyagként is. Ezen kívül egész évben nagy a választék a fagyasztott halakból is, a tengeri halak lefagyasztása sokszor azonnal a fogás és feldolgozás után történik.
Az Auchan a friss haltermékeinek éves szinten kb. 98%-át hazai halkereskedő partnereitől szerzi be. A legnagyobb halfeldolgozók mellett kisebb hazai halgazdaságokkal is együtt dolgoznak. Az arányok pedig úgy néznek ki, hogy a friss halmennyiség 90%-át az édesvízi haltermékek teszik ki, 10%-át pedig a tengeri halak és a tenger gyümölcsei.
„A teljes friss hal értékesítésünk több mint fele (55%) ponty, pl. tisztított ponty, pontyszelet, pontyfilé, belsőség. A karácsonyi időszak legkeresettebb termékei között az egész ponty, a pontyszelet, a pontyfilé, a pontybelsőség, az afrikai harcsafilé, a busaszelet és a busafilé, valamint a pisztráng és szürkeharcsafilé szerepel. A tengeri halak és tenger gyümölcsei közül a lazacfilé, a tonhalfilé, a garnélák és kagylók értékesítése kimagasló ebben az időszakban” – teszi hozzá az értékesítési igazgató.
Az Auchan karácsonyi kínálatának egyik különlegessége a bio szürkeharcsa, ami a saját “Gazdától az asztalig” program részeként a Hortobágyi Nemzeti Park területén gazdálkodó Hortobágyi Halgazdaság Zrt.-től érkezik. A Hortobágyi Nemzeti Park területén elhelyezkedő Halgazdaság teljes területe természetvédelmi oltalom alatt áll. A tavakat Európa egyik legtisztább nagy folyójából a Felső-Tiszából töltik fel a Keleti- és a Nyugati-főcsatornán keresztül. A Hortobágyi Halgazdaság Zrt. ebben a természetes élőközegben, ökológiai gazdálkodás keretében tenyészti a „Gazdától az asztalig” programban szereplő őshonos magyar harcsa fajtát. A tavakból kihalászott halakat a Halgazdaság üzemében dolgozzák fel, és konyhakész állapotban kerülnek az Auchan halpultjaira vagy csomagolt frisshal választékába. Ez a bio szürkeharcsa nemcsak finom és egészséges, hanem a halhús előállítása számos környezeti, állatjóléti és egészségügyi szempontnak is megfelel.