Itt egy kis segítség, hogy gyermekeink egészségesek maradjanak

A jó idő beköszöntével a gyermekek egyre többet vannak a friss levegőn, amit kirándulással, sportolással töltenek. Az önfeledt játék mellett azonban nem árt óvatosnak lenni, ugyanis tavasszal megnőhet a gyermekeket érintő balesetek száma. A K&H gyógyvarázs program tanácsai ezért abban segítenek, hogy gyermekeink egészségesek maradjanak és a lehető legbiztonságosabb körülmények között játsszanak a szabadban.

„A gyermekegészségügy elkötelezett támogatójaként tudjuk, hogy a legkisebbek testi épségének megóvása óriási kihívást jelent, különösen tavasszal, hiszen a mozgásszegény téli hónapok után a gyerekek gyakran úgy mennek ki a szabadba, hogy fizikailag nem készültek fel az aktív mozgásra. A Magyar Gyermekorvosok Társasága 2018-as információja szerint – amely 2016-os adatokra hivatkozik – a legtöbb, gyermekeket érintő baleset tavasz végén, nyár elején történik, illetve évente körülbelül félmillió gyermeket látnak el a balesetekből eredő sérülések miatt. Odafigyeléssel azonban megelőzhetjük ezeket a helyzeteket, ezért az alábbi tanácsok abban segíthetnek, hogy gyermekeink tavasszal is egészségesek maradjanak, és ezáltal teljes életet élhessenek” – mondta Horváth Magyary Nóra, a K&H Csoport kommunikációs ügyvezető igazgatója.

A biztonságos játék alapja – így ellenőrizzük a gyermekjátékok állapotát

A gyermekek által legkedveltebb tavaszi játékok több hónapig is állhatnak, mire újra használatba kerülnek. A kicsik biztonságának megőrzése érdekében érdemes még használat előtt meggyőződni a játékok állapotáról. Itt nemcsak a kerékpárra, rollerre érdemes gondolni, hanem a ritkábban használt, modernebb játékokra, például hoverboardra, waveboardra vagy a nagy népszerűségnek örvendő trambulinra. A gyermekbiciklik esetében a guminyomást, a fékek állapotát mindenképpen ellenőrizzük, emellett a nyereg magasságát is újból be kell állítani a gyermek méretének megfelelően. A játszótéri játékok, mászókák is lehetnek balesetveszélyesek, ezért csak akkor engedjük fel a gyerekeket, ha biztosan stabil állapotban vannak. Erről könnyen megbizonyosodhatunk, ha először mi magunk mászunk fel az eszközökre.

A megfelelő játékok kiválasztása

Attól, hogy a játék biztonságos, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden gyermek egyformán használhatja.  Előfordulhat, hogy a kicsik a nagyok példáját követve olyan mászókán szeretnének játszani, ami számukra balesetveszélyes is lehet. Különösen kisebb gyerekek esetében fontos leellenőrizni, hogy valóban olyan mászókát, csúszdát használnak, amin biztosan tudják tartani magukat, nem esnek le róla könnyen és nem áll fenn annak az esélye, hogy nagyobb gyerekek fellökik, vagy akadályozzák őket.

Tartassuk be a közlekedési szabályokat

A balesetek megelőzésének egyik leghatékonyabb módja, ha közlekedés előtt átbeszéljük a gyerekekkel az alapvető szabályokat. Habár 12 év alatti gyerekek főútvonalon nem kerékpározhatnak, a kerékpár, roller, görkorcsolya használata előtt is érdemes megtanítani a legfontosabb KRESZ ismereteket. Az első tavaszi út előtt azt is érdemes ellenőrizni, hogy a különböző védőfelszereléseket – bukósisak, könyök-, és térdvédő – nem nőtte-e ki a gyerekünk.

Ha megtörtént a baj – így tehetjük könnyebbé a gyógyulást

Minden óvintézkedésünk ellenére sajnos előfordulhat, hogy gyermekünket baleset éri és kórházba kerül. A Magyar Gyermekorvosok Társasága 2018-as információja szerint a balesetekből eredő sérülések miatt évente körülbelül félmillió gyereket látnak el, közülük körülbelül 30 ezer kis beteg kerül a kórházba. Az ő gyógyulásuk szempontjából egy-egy mese vagy közös játék is rengeteget jelenthet, erre teremt lehetőséget a program, amely folyamatosan várja a mesélni vágyó mesedoktorokat.

No Comments Yet

Comments are closed