Dobpergés és konfetti eső: új sorozatot indítunk útjára a womagic-en! Szerzőnk az elmúlt 6 évben előbb amerikai, majd brit folyami hajókon tapasztalta meg, milyen az élet itt Európában, ha mindig mozgásban van. Szubjektív sztorijai, nemzetközi vizeken szárnyra kapott történetei, színes városnézései, különleges élményei, személyes megosztásai, rengeteg vicces-mosolygós pillanatot, üdítő aha-élményt ígérnek.
Ülök a fedélzeten, kétoldalról suhannak el a hegyek mellettem, előttem sajttál, kezemben egy pohár bor. Valahol Avignon es Arles között járunk, a francia szőlőtőkék a badacsonyi dombokra emlékeztetnek. A misztrál épp nem fúj, de már lehűlt az idő annyira, hogy élvezhető legyen a szabad levegő. Ránézek az órámra, 20.15. Van még félórám az esti kvíz levezénylése előtt. Belekortyolok a könnyű fehérborba, és megtelik a szívem hálával, hogy ez a munkám. Cruise director vagyok folyami hajókon.
A kezdetek
Nagyapám muzsikus cigány volt, az ötvenes években sokat külföldre járó tehetséges brácsás, családja fényes csillaga, míg a gyógyszerfüggősége véget nem vetett a szép napoknak egyszer s mindenkorra. Én a rendszerváltás idején fiatal szülők értelmeske gyermekeként már egészen más, polgári értékeket szem előtt tartó családban nevelkedtem, ahol úgy tűnt, az utam a középosztály klasszikus vizeire visz. Gyorsan szertefoszló színészi álmok után a jogi egyetem, majd közigazgatás következett, de a feszítő érzés, hogy nem ez az én utam, végig ott motoszkált.
Kereken 30 évesen, mintegy születésnapi ajándékként jött az életembe a lehetőség, hogy a kellemes, de sok kihívást nem nyújtó munkahelyemről dobbantva egy hajó fedélzetén találjam magam.
Megvan a kincs!
Már az interjúzás is egy X-faktoros élmény volt, Pozsonyba szólt a meghívó többünknek a több napig tartó próbafeladatok megoldására épülő kiválasztásra, ahonnan szívbaj nélkül küldték haza az aznapi rostán kihulló jelölteket. Kellett próba-idegenvezetést tartani, helyiekkel barátkozva történeteket gyűjteni és azokat élményszerű előadásban továbbadni a felvételiztetőknek, esti szabadtéri programon pedig vegyülni a városlakókkal. A harmadik nap végén egyedül nekem ajánlották fel egy betanuló út lehetőségét. Mikor kiléptem az épületből elkapott egy áprilisi zápor, amit én végigszökkeltem, azt a rendkívül ritka bizonyosságot érezve (ez ritka vendég nálam), hogy „Ez az!!!! Megvan a kincs, amire vágytam, tyuhúúú”. A saját kultúrámról, történelemről, akár családi életemről mesélni amerikaiaknak úgy, hogy azt érzem, amit mesélek, az nekik szemléletformáló erejű lehet. Igen, ez valóban igazi missziónak tűnt, ami ráadásul sok örömet ad, utazási lehetőséget biztosít, tanulok miatta és belőle rengeteget, valamint nem utolsó sorban: megfizetik.
2014 júniusában remegő lábakkal szálltam fel arra az első dunai hajóra, ahol én lettem a program directora – csoportkísérő idegenvezetője – annak a negyven főnek, akit a gondjaimra bíztak.
A hierarchia egy amerikai hajón
Ezen az első munkahelyen még négy csoportkísérő idegenvezető volt 160 főre, kb. negyvenfős nagy csoportokba osztva az utasainkat. Az angolom erős volt ugyan, de más egy erős angol Magyarországon, és megint más 0-24-ben anyanyelviekkel angolul értekezni a világ dolgairól, történelméről.
Először a harmadik út táján nyugodtam meg igazán, mikor egy nyolcvanas néni bevallotta, hogy negyven év házasság után is előfordul, hogy nem érti a férje texasi akcentusát. Ha nekik is gondjaik vannak, én mitől félek?
A személyszállító folyami hajókon – ahogy minden hajón – a kapitány az atyaúristen, magas szakmai tudású, és többnyire inkább magának való folyami medve, rajta kívül a hajóért, mint úszó szállodáért felelős hotel manager, és a program vagy cruise director a harmadik fontos ember egy hajó életében. A hajón a személyzet közép európai vagy fülöp szigeteki, a vendégek amerikaiak/angolok/ausztrálok/németek teljes a multikulti keveredés.
Folytatás 07. 26-án!