Erre készítsd fel a gyermeked, mielőtt úszótáborba engeded!

womagic_budai_szemészeti_központ_uszotabor

Az életünk remélhetőleg szépen, lassan visszarendeződik a megszokott ritmusába. Megszervezhetők például a nyári táborok is, természetesen az érvényes járványügyi előírások betartásával. A szülőknek továbbra is fontos feladata, hogy a gyerekeket csak alapos felkészítés után engedjék el táborozni. Különösen igaz ez abban az esetben, ha úszótáborba megy a gyerek, hiszen a víz sok veszélyt rejthet. Annak a lurkónak pedig, akinek érzékenyebb a szeme, szemüveget, esetleg kontaktlencsét visel, még figyelmesebbnek kell lennie. 

Minden kisgyereknek óriási élmény és büszkeség, amikor sok-sok próbálkozás után önállóan teszi meg az első métereket a medencében. Emlékezzünk csak vissza arra, amikor gyerekként úszni tanultunk! Az első próbatételek már önmagukban megterhelőek. A sikertelen karcsapások, merülések egy lelkes gyereknek is kedvét szeghetik, főleg, ha egy helytelen lélegzetvételnél folyadék kerül a légzőszervekbe, vagy a nem megfelelően felhelyezett úszószemüveg alá befolyik a szemet elhomályosító, irritáló medencevíz.

Szemgyulladás a medencevíztől?

A medence vize gyakran irritálhatja a szemet, ami azonban kellő körültekintéssel kivédhető. A gyerkőcöt meg kell tanítani arra, mit tehet annak érdekében, hogy a szemgyulladást elkerülje. Ajánlott például úszószemüveget viselni, így kevésbé érintkezik a szem a vízzel.

Ha a medencében töltött órák után mégis viszket, ég, vörösessé válik, esetleg váladékozik a szem, az annak a jele, hogy valamilyen kórokozó jutott a szemfelszínre.

Kontaktlencsével a medencében

„Kontaktlencse viselését ugyan 14 éves kortól javasoljuk, de alkalomszerű használatra, sportoláshoz már 12 éves kortól engedélyezhető. Az kétségtelen, hogy sportolásnál a legkényelmesebb megoldás lehet, de ha annak viselője – különösen egy úszótábor alatt – nem tartja be a kontaktlencse-viselés szabályait, abból komoly gondok adódhatnak. Gyermeküket figyelmeztessék, hogy csak tiszta kézzel helyezzék be és vegyék ki a kontaktlencsét, tilos annak túlhordása, és csakis ápolófolyadékban tárolható.

Ha a víz hatására a lencse elmozdul és homályossá válik a látás, tilos dörzsölni a szemet, mert a kontaktlencse elszakadhat és sérülést okozhat a szaruhártyán, esetleg baktériumokat juttathatunk a szemfelszínre.

Vízbe merüléshez alapvetően jobb mellőzni a kontaktlencse használatot, ha ez nem kivitelezhető, akkor javasoljuk az úszószemüveg használatát. Az úszószemüveget úgy rögzítsük, hogy alá lehetőleg ne folyhasson be a víz, mivel a kontaktlencse viselése során mikrosérülések alakulhatnak ki a szaruhártya felszínén, amin keresztül a medencevízből bekerülő organizmusok komoly szaruhártya fertőzést okozhatnak. Amennyiben a vízben eltöltött idő után kellemetlen, égő érzés jelentkezik a szemben, és az nem múlik el egy-két nap alatt, érdemes szemész szakorvoshoz fordulni” – hívja fel a figyelmet Dr. Nagymihály Attila, a Budai Szemészeti Központ intézetvezető főorvosa.

 Fotó: Budai Szemészeti Központ
Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.