Ennyit fogyasztanak a mindennapi háztartási eszközeink

A kialakult energiahelyzet miatt egyre fontosabb szempont az energiatudatosság és a költséghatékonyság, de tudjuk-e valójában, hogy mennyit fogyasztanak a mindennapi háztartási eszközeink?

A Wagner Solar Rezsikommandó csapata által végzett hozzávetőleges számítás szerint egy hűtőszekrény fenntartása hatósági áras energiadíj mellett 25 forintunkba kerül naponta, míg egy mikrohullámú sütő átlagos használat mellett 84 forintot visz el napi szinten. A cég összeállított egy haditervet is, amely hozzásegít a pazarlásmentes, energiatudatos élethez.

A rezsiárak emelkedésével bizonyára mindenki elgondolkozott már azon, hogyan csökkenthetné, optimalizálhatná a háztartása energiaköltségeit, csakhogy nem könnyű az eligazodás a megannyi lehetőség útvesztőjében. Egyáltalán nem mindegy ugyanis, hogy milyen komplex megoldást választunk és ez milyen elemekből áll össze.

Házi Ádám

Házi Ádám, a Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója rámutatott, mindenekelőtt érdemes tisztában lenni azzal, hogy mennyi energiát fogyasztanak a mindennapi háztartási eszközeink, ami kiindulási alapnak a további lépésekben.

A Rezsikommandó ezért végzett egy hiánypótló számítást. A vizsgált eszközök tekintetében a villanytűzhely az egyik legdrágább, átlagosan 2 kWh/óra fogyasztást és napi 1 óra használatot feltételezve 140 forintot vesz ki a zsebünkből a hatósági áras energiadíjjal (36 Ft/kWh) számolva. Ugyanez nem rezsivédett áron (70 Ft/kWh) már 420 forint.

„Hatósági áras energiadíjjal kalkulálva egy ventilátor napi egy óra használattal 12,6 forintba kerül, egy mosogatógép adagonként 50 forintba, egy mosó-szárítógép adagonként 84 forint kiadást jelent. Egy 60-80 W teljesítményű hűtő naponta 25 forintból tartható fenn, egy 80-100 W teljesítményű fagyasztószekrény pedig 30 forintból. Az átlagos klímák naponta 190 forintért üzemelnek, egy 120 literes bojler pedig 325 forintot is kivehet naponta a családi kasszából” – sorolta az eredményeket Házi Ádám.

Fotó: Wagner Solar

Így spórolhatunk százezreket az energiaköltségeken évente

A Wagner Solar Hungária Kft. fejlesztési igazgatója elmondta, a fenti számokból is jól látszik, hogy a háztartási eszközök jelentős kiadással járnak, éppen ezért a cég Rezsikommandó csapata összeállított egy haditervet, amivel több százezer forintot is spórolhatunk az éves energiaköltségeken.

Mint mondta, már nulla forintos beruházásokkal és 100%-os odafigyeléssel is jelentős összegeket takaríthatunk meg magunknak. Példaként említette, hogy a nem használt elektromos eszközök, berendezések áramtalanításával akár évi 10 ezer forintos nagyságban is spórolhatunk. Azt is tanácsolja a Rezsikommandó csapata, hogy a főzés során használjunk kuktát, sütés esetében pedig kapcsoljuk ki a sütőt 5 perccel a sütés vége előtt, ezzel is látványos eredményeket tudunk elérni a rezsiszámláinkon.

1 és 20 ezer forint közötti, rendkívül gyorsan megtérülő beruházás, a bojler vízkő eltávolítása vagy szobanövények vásárlása a megfelelő páratartalom fenntartásához, hogy ne alakulhasson ki penészedés, sem baktérium elszaporodás.

Fotó: Wagner Solar

50 és 500 ezer forint közötti beruházás pedig például, ha minimum „A” energetikai besorolású háztartási gépeket vásárolunk, vagy ha megfelelő árnyékolástechnikával látjuk el az ingatlant.

„500 ezer forint és 2 millió forint közötti költséggel számolva beruházhatunk használati melegvíz előállítására vagy kiépíthetünk hővisszanyerős szellőztetést. Kétmillió forint felett pedig hőszivattyús rendszert is kialakíthatunk, napkollektort és napelemet vásárolhatunk. Ezek mind olyan befektetések, melyek rövidebb-hosszabb idő alatt megtérülnek, és a család hasznára válnak” – magyarázta.

A több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkező Wagner Solar Rezsikommandó csapata előzetes felmérés alapján megtervezett, optimalizált, testre szabott ajánlatban megmutatja, hogy milyen energiahatékonysági beruházások közül választhatnak az érdeklődők a megújuló energiaforrások megfelelő kihasználásához. Kivitelezéseik során komplexen kezelik az igényeket, így egy kézben tartják a megvalósítást. Haditervük pedig egyetlen gyors kvíz kitöltésével elérhető bárki számára.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.