Egy gyerekem van. Csak? Mindössze? Nem hiszem. Nekünk épp elég, és mindhármunknak pont jó így. Persze volt idő, amikor úgy gondoltam, hogy szeretnék még egyet, de hamar rájöttem, hogy ezt az az énem akarja, amelyik a társadalmi konvencióknak akar megfelelni. Amelyik be akarja gyógyítani saját egykeségének tulajdonított sérelmeit, de valójában, úgy igazán, csak egy gyerekre vágyom.
Klienseim között vannak, akiknek nem kérdés, hogy kettő, vagy még több gyereket szeretnének. Vannak, akik biztosak benne, hogy elég az egy. És vannak, akik nem mernek az egynél megállni, sokat tépelődnek, mi legyen, és hivatkoznak a gyerek érdekeire, az elvárásokra, az egykeség veszélyeire. Meg persze mert kell egy testvér, aki egész életében a legjobb barátja lesz, akire majd mindig számíthat.
Valami miatt egy gyereket nevelni szégyen, ciki, fura, nem normális. Azt gondoljuk, hogy az a gyerek, akinek nincsen testvére, csak boldogtalan és szerencsétlen lehet.
Folyton magányos, képtelen beilleszkedni a közösségbe, nem tud konfliktust kezelni, és még számtalan hiedelem keseríti meg azoknak a szülőknek az életét, és okoz bűntudatot, akik szívük szerint, önismeretük alapján egy gyerekkel szeretnének boldogok lenni. Mert ha valamink nincs, az csak hiányt jelenthet. Egy gyerek megszületéséről nem érdemes félelmek, normák, elvárások, hiedelmek alapján dönteni.
Ebben a pillanatban, amikor írom ezt a cikket, a fiam két haverja lóg épp nálunk, jól esik hallani a nevetésüket. Nemsokára érkeznek még ketten. Utoljára két napja találkoztak (a járvány miatt nincs még suli), amit szintén a fiam szervezett. Nem úgy tűnik, mintha óriási probléma lenne.
Meggyőződésem, hogy mindenkinek annyi gyereke van, amennyit szeretne, és ehhez senkinek semmi köze. Az igazság az, hogy az egykeségnek is van előnye, és megcáfolhatóak a hiedelmek, nem kerülnek feltétlenül hátrányba a több gyerekes családokhoz képest. És ugyanúgy, a több testvérnek is lehet hátránya. Mindenféle kutatási eredményt találni, pro és kontra, ha keresünk, ugyanannak a cáfolata is előkerül.
Érdekes és elgondolkodtató, vajon nem azért ennyire ellentmondásosak az eredmények, mert valójában nem a testvérek száma, hanem a szülők hozzáállása, nevelése és a szülőkkel való kapcsolat a fontos?
- Felnőttekkel könnyebben kommunikálnak teremtenek kapcsolatot az egykék, mint gyerekekkel. Igen, úgy emlékszem, talán egy új közösségbe bekerülve lassabban mentek az első lépések, tovább tartott, amíg feloldódott. De sosem volt magányos, mindig voltak jó barátai. Bátorítottam arra, hogy nyugodtan hívja meg őket, csináltunk közös programokat is. És az is igaz, hogy a felnőttekkel valóban könnyen elegyedett szóba, persze, hiszen sokat volt a társaságukban, akik mindig is le voltak nyűgözve a beszédkészségétől.
- Az egykék ugyanolyan ütemben fejlődnek minden téren, mint az első szülöttek, vagy az egy testvérrel rendelkezők. Ez igazán megnyugtató. Szegény anyák amúgy is állandóan azon szoronganak, időben jár, beszél, kúszik, mászik e a gyerek. Remélem ez is azt bizonyítja, hogy nem a gyereknek kell egy testvért adni, nem a külső szempontok számítanak, hanem a szülők vágyain, autonóm döntésén kell, hogy múljon a gyerekvállalás.
- Az egykék ambiciózusabbak, magabiztosabbak, függetlenebbek és intelligensebbek, mint az elsőszülöttek, vagy a középső gyerekek. Vélhetően az egy főre jutó több figyelem befolyásolja pozitívan az értelmi képességeket. Egyszerűen többet vannak felnőtt társaságban, benne vannak olyan beszélgetésekben, helyzetekben, amelyekből kimaradnának, ha épp a testvérükkel játszanának, fókuszáltabb figyelemben részesülnek. Nem érdemes azonban egyenrangú partnerként tekinteni rájuk, hiszen érzelmileg még nincsenek felkészülve a felnőttek világára.
- Épp annyira nyitottak, extrovertáltak vagy alkalmazkodóak mint azok, akiknek vannak testvéreik. Felnőttkorukban ugyanolyan szociális képességekkel rendelkeznek, mint bárki más, igaz, kevesebb, ám közelebbi barátjuk van. A testvérek jelenléte valóban nagy segítség a társas képességek, kapcsolatok kialakítása terén, de épp az ellenkezője is igaz lehet, védekezésként épphogy önzővé tehet, és megtanít arra, hogy addig jó, amíg nem osztasz meg semmit a többiekkel. Mindez megint csak nevelés kérdése, mennyire engedjük a gyereket megélni saját autonómiáját, kényszerítjük e rá túl korán, hogy mindenét megossza, vagy megértsen másokat. Ha állandóan attól kell tartania, hogy a kistestvére elveszi a játékait, csak még inkább őrizni fogja azokat. S míg több testvérre is lehet önálló identitásként tekinteni, ugyanúgy biztosíthatjuk a szociális gyakorlóterepet egy egyke számára.
- Sikeresebbek a tanulásban és később a karrierjük is jobban alakul, mint azoknak, akiknek van testvére. Valószínűleg több időt és fókuszáltabban tudnak tanulással tölteni, mint a több fős, nagyobb családokban élő gyerekek. De mégis a legfontosabb, hogy épp annyira boldogok és magas az önbizalmuk, mint azoknak, akik nagyobb családban nőttek fel.
Az egykeség tehát nem feltétlenül jelent hátrányt. Ha a nevelés szemszögéből nézzük, a szülők hajlamosabbak lehetnek helikopterként a gyerek felett kőrözni, túlfélteni őt, helyette mindent megoldani, olyan dolgokba is beavatni, amihez még nem elég érett.
Ha támogatjuk a kortársakkal való tapasztalatszerzést és nem burkoljuk szülői “védőcsomagolásba” a gyereket, pont annyi esélyünk van boldog, elégedett felnőttet nevelni, mint bárki másnak.
Szöveg: Pethő Orsolya, pszichológus – kolyokszerviz.hu
Nyitókép: pexels.com
