Dénes Évi – AZ érzelmi intelligencia coach

A beszélgetés elején megpróbáltuk „beskatulyázni”, minek nevezhetnénk, amit Évi csinál, de bármennyire erőlködtünk, mindig elakadtunk. Mert hát azt mégsem mondhatjuk, hogy ő a „A Dénes Évi”, vagy mégis?! Pedig az. Ez lenne a legjobban hozzá illő titulus. Na jó, talán az érzelmi intelligencia coach megfogalmazás áll hozzá a legközelebb, de ezen kívül még anya Dóri (12 éves) és Ádám, (10 éves) feleség és jó barát, akinek az élete sokunkat inspirálhat.

Honnan is kezdjük? A legelején kéne, persze, de veled még ez sem olyan egyértelmű. Zanzásítom: orvosnak készültél, nem az lettél. Eleinte féltél, hogy „más” vagy, mint az emberek többsége, ma pedig éppen emiatt tartasz ott, ahol. Ezt fejtsd ki kérlek kicsit részletesebben.

Alapvetően két síkon zajlott az életem és egy idő után ez a két sík találkozott. Középiskolában a biológia, fizika, matematika érdekelt. Innen az orvosi egyetemre vitt az utam szülővárosomban, Pécsett. De viszonylag hamar rájöttem, ez tévút volt. Egy év után, a szüleim támogatásával – akik orvosok – pályaelhagyó lettem. Abban láttunk lehetőséget, hogy olyan iskolát válasszunk, ami más, mint a többi. Így kerültem az IBS-re Budapestre. Ez a váltás kihívás volt számomra, hiszen németes osztályból jöttem, francia második nyelvvel és egy angol anyanyelvű suliba kellett felvételiznem. Az anatómiavizsgára készülve fél szemmel a „zöld újságot” olvastam. Bónuszként azonban a főiskolán megismertem a férjem. Az első két, küzdelmes év után, a harmadik évben elkerültem szakmai gyakorlatra az Unileverhez, amit nagyon megszerettem.

Eredetileg pénzügyi vonalon dolgoztam, de a diploma után szervezetfejlesztéssel szerettem volna foglalkozni.

Erre az Unilevernél nem volt lehetőség, viszont szerették volna, ha maradok akár marketing területen is. Ez nem hozott lázba. Másutt kezdtem el keresgélni. Emberekkel szerettem volna kapcsolódni. Ma is emlékszem arra a telefonhívásra, amikor szóltak, hogy a cégnél a kommunikációs osztályon létrehoztak egy asszisztensi pozíciót. Megdobbant a szívem, tudtam, ott a helyem. Két évre rá ott kommunikációs vezető lettem, összesen Kb. 10 évet töltöttem el az első és utolsó munkahelyemen, az Unilevernél, egészen gyerekszülésig, 2007-ig.

Mi volt a másik sík?

A másik síkja az életemnek, amikor éppen tombolt a karrierem, benne voltam egy csodálatos párkapcsolatban, akkor egy augusztus nyári reggelen megcsörrent a telefonom. Édesapám hangját hallottam a telefonban, hogy meghalt anyukám… Akkor ő már öt éve küzdött a betegségével. Hiába tudtuk, hogy elérkezik ez az idő, de erre nem lehet felkészülni. 26 éves voltam akkor. Ő 50. Abban az időszakban nem adtam meg magamnak a gyászfolyamatot. Csak a feladatokra koncentráltam. Minden héten leutaztam Pécsre Apukámhoz, intéztük a hétköznapok feladatait, együtt voltunk. Így utólag már látom, hogy ebben a folyamatban elvesztem. Másfél év után váratlanul kiütések jöttek ki rajtam és elmentem a céges üzemorvoshoz, hogy nézzen rá a foltjaimra. Míg megpróbálta beazonosítani a bőrömön lévő foltokat a lexikonjában lévő képekkel, érdeklődött, hogy vagyok. Mondtam neki, hogy nem érzem már jól magam itt, ki akarok lépni, utálom. Csodálkozva mondta, hogy de hát téged itt mindenki szeret! Mi a valódi baj? Mi történt az életedben? Semmi – válaszoltam ösztönösen. De őt valami nem hagyta nyugodni. Egyre csak kérdezgetett. De mi történt korábban? Akkor mondtam ki előszőr, hogy meghalt anyukám. Abban a pillanatban összecsapta a dossziét. Tengerkék szemeivel rám nézett és ennyit mondott: nagyon egyszerű. Késleltetett gyászreakciód van. Neki köszönhetem, hogy ez az egész felszínre került.

Ez a „felismerés” azonban nem csak a lelkednek segített, hanem „megajándékozott” egy új pálya reményével is…

Igen, abszolút. Hivatalból el kellett mennem pszichológushoz. Emlékszem, azon gondolkoztam, mit tudok majd neki mondani? Egy zseniális nőhöz, Szilágyi Zsuzsához kerültem. Ő volt az, aki Magyarországon a 70-es években elkezdett családterápiával foglalkozni. Az alap tesztek után közölte velem, hogy szociálisan túlérzékeny vagyok és nonkonform gondolkodásom van. Az, hogy ez mit jelent, azt 38 éves koromban értettem meg. Hogy az, amiről én azt gondoltam, hogy az én legnagyobb hiányosságom, azaz hogy másképp gondolkozom, másképp látom a dolgokat, az az én legnagyobb kincsem. Kellő mértékű önbizalomhiányt is sikerült felhalmoznom az évek alatt emiatt. A csoportos foglalkozásokon, ahová mennem „kellett” nemigen volt mit mondanom, csak azt éreztem, milyen jó dolog másoknak segíteni. Élvezettel hallgattam a többieket és egyre inkább éreztem, valami ilyesmit szeretnék csinálni. Egyik nap a munkahelyemen a szokásos médiafigyelés (azaz kötelező konkurenciafigyelés) során, egy egyébként tőlem távol álló női magazint pont úgy nyitottam ki, hogy Szász Kata personal life coach nézett farkasszemet velem. Nem tudtam, mi ez, de ez a fogalom annyira vonzott, hogy azt éreztem, megtaláltam az utam. Megcsináltam az akkreditált coach képzést. Egy évre rá született meg a lányunk. Itt ért össze a két szál.

Mikor döntöttél úgy, hogy dobsz mindent, amit eddig felépítettél a karrieredben és vakon beleugrasz az ismeretlenbe?

2007-ben, amikor megszületett Dóri, vége lett az Unileveres munkámnak, közben építkeztünk. Az eredetileg csak padlásnak szánt tetőtéri szinten 2009-ben megnyitottuk a ma is működő Testi, lelki stúdiónkat az Aloryt, amire akkor ráment az összes spórolt pénzünk.

Mindenki mondogatta, hogy a gazdasági válság kellős közepén mindenki bezár, és hogy nálunk nagyobb őrült nincs, hogy éppen most nyitunk.

Fél évre rá a stúdió azzá a szentéllyé kezdett válni, aminek megálmodtam, és elkezdetek megtalálni az újságok is, több helyen írtak rólunk. Néhány évre rá a vendégeink unszolására nekiálltunk, hogy létrehozzunk egy Alory óvodát. Közel egy évig intéztük a megnyitáshoz szükséges dolgokat. A legfontosabbat a helyszínt azonban nem találtuk. Az egyik vendégünknek, felvázoltam az elképzelésünket, mire mondta, hogy az Örs vezér téren van egy épülete, menjünk el, nézzük meg és ő kiüríti a földszintjét csak nekünk. Elmentünk, beleszerettünk, de láttuk, hogy óvodát ott nem tudunk létesíteni, mert ez egy ipartelep szélén van. Akkor legyen inkább egy gyerekfejlesztő központ, gondoltuk. Jó, jó, de 350 négyzetméter sok csak gyerekeknek. Ekkor jött a férjem ötlete, hogy vigyük még be az Alory koncepcióját, azaz legyen egy felnőtt-gyermek életmód központ. Így 2014 tavaszán megnyitottuk az X&Y Budapest Életmód Központot. Az ott töltött 3 év alatt rengeteg csodás dolog történt velem, de sok pofont is kaptam.

Rákellett jönnöm, hogy a spiritualitással foglalkozó emberek sem mind azok, amiknek mutatják magukat. Nagy felébredés volt ez a csipkerózsika álmomból.

2017-ben közben új tulajdonosa lett az épületnek, így egy számunkra vállalhatatlan mértékű bérletidíj emelést kellett volna kigazdálkodunk. Egyszerűen lehetetlen volt. Leültünk a férjemmel átbeszélni, mi tévők legyünk, hiszen abban a bérleményben akkor benne állt az örökségem egy jó része. Arra jutottunk, hogy bármennyi pénzünk, munkánk és időnk is van ebben, azt akkor ott el kell engedni. Számszakilag nagyon sokat buktunk, viszont visszakaptuk az életünket. Megfizethetetlen tapasztalatokkal és emberi kapcsolatokkal lettünk gazdagabbak.

Egy ilyen pofon után, hogy tudtál mégis felállni?

Sosem vállaltam igazán a segítői minőségemet, inkább a központok dolgaival foglalkoztam, a stratégiai és operatív kérdésekkel, a kollégák ügyeivel. Az Alory mindig is fix pont (volt) az életemben. Ez itt a nyugalom szigete. Azonban nem lehetett elmenni amellett, hogy az X&Y-ban időközben elkezdtek hozzám áramolni az emberek úgy, hogy nem hirdettem magam.  Ami fura volt, hogy a kliensek 90%-a férfi volt. Miért pont férfiak, miért a semmiből? Egyik reggel arra az abszurd ötletre ébredtem, hogy csinálok egy kísérleti csoportot pár fiúból, főleg szkeptikusokból. Nem ígértem semmit, nem is kértem ezért semmit, csak azt, hogy a tervezett 6 alkalmat járják végig. A vége az lett, hogy ott állt velem szemben a csoport a köszönőajándékkal, és azt kérdezte, mikor folytatjuk? Nem számítottam rá. Bár nem láttam a hogyant, nem tudtam nemet mondani. Ennek már sokadik éve. Azóta is rendszeresen járnak hozzám, csatlakoztak hozzájuk mások is. Ők a 21. század Kerekasztal Lovagjai.

Mostanra sínre került az életed, megtaláltad a helyed. De mi is az pontosan, amit csinálsz? Kiknek nyújtasz támogatást?

Most van a harmadik éve, hogy az Alory működtetése mellett egyéni dolgokkal is foglalkozom. 3 fontos terület alakult ki – objektív személyiség elemzés, céges tréningek, valamint önfejlesztést támogató eszközeim: a Tudatos Élet Művészete kártyáim, amik napi üzenetként szolgálnak, és egy önismereti társasjáték (ez kiadás előtt áll). Az elemzésekre a férfiak nagyon szívesen jönnek, mert nem kell beszélniük, én mondok el minden olyat róluk, ami segíti az önmegértést mint pl. mik a bennük rejlő kihívások, erőforrások, stresszokozó és motivációs tényezők az életükben, hogyan reagálnak bizonyos helyzetekben, mit hoznak a gyerekkorukból, hogyan kommunikálnak. Ők pedig általában teljes sokkban ülnek és nem értik, hogy én ezt honnan tudom. Kifejezetten szeretek szkeptikusokkal dolgozni. Mérnökök, IT-sek sokan jönnek hozzám, bárki jöhet, aki úgy érzi válaszút előtt áll, és nem ért valamit önmagával kapcsolatban, vagy nem érti, hogy mit nem ért. Magánélet, emberi kapcsolatok, pályaváltás, bármi. Ez az eredendő rész, amit mindenki megkap. Ez akkora erőt ad embereknek, hogy gyakran már ők maguk tudják saját megoldásukat.

Ha nyitott vagy az alternatív szemléletű megközelítésre, van egy jó hírünk! Dénes Évi a jövőben rendszeresen fog publikálni a womagic oldalán párkapcsolati témákban, de szó lesz az elengedésről és a férfiak működéséről, megértésről is. Olvassátok szeretettel!

Ha pedig szeretnétek hozzá személyesen is elmenni és kipróbálni, mit tud, itt megtehetitek: www.denesevi.hu

No Comments Yet

Comments are closed