Szilveszter előtt – és után is pár napig – mindenkinek szórjuk a konfettis BÚÉK feliratot Messengeren, kívánunk boldog(abb) új évet, ezzel letudva a kötelező köröket, és remélve, hogy a kezdet valami jót/jobbat hoz mindenkinek. De mit is kívánunk pontosan? Mikor lenne igazán boldog az új év, vagy legalábbis egy – remélhetőleg – nagyobbik része? Mikor is vagyunk mi boldogok?
“A boldogság pozitív érzelmekkel jellemezhető mentális állapot, amely a megelégedettségtől az egészen intenzív örömérzésig terjedhet” – írja a Wikipédia. Melyek azok a pillanatok, amiket boldogságban élünk meg? És, ha vannak is ilyen pillanatok, sikerült azt tudatosan ilyen mentális állapotban megélni? Mert egy születésnap alkalmával könnyen érezhetünk örömöt, hiszen környezetünk, szeretteink felköszöntenek, szerencsés esetben ajándékokkal kedveskednek, és a Facebooknak köszönhetően százával kapjuk a “HBD!” és “Boldog szülinapot!” kívánságokat. Persze, nem lehet minden nap szülinap, de mi van akkor a hétköznapokkal?
Egy felmérés szerint az emberek 70%-a nem érzi jól magát a munkahelyén. Nem szereti a feladatokat, amit nap, mint nap végez, nem kap elismerést a főnökétől, nincs szakmai fejlődési, vagy előrelépési lehetősége,
nem alakult ki egy összetartó közösség a munkatársakból, vagy nem inspiráló az a környezet, ahol dolgozik. Mindez napi 8, heti 40, havi 176-184 órában. Átlagban, a túlórákat, az otthoni plusz munkát és az esetleges hétvégére csúszott adminisztrációt nem említve. Plusz az utazás oda-vissza. A fennmaradó időben pedig kellene étkezni, pihenni, kikapcsolódni, a családdal lenni, hogy egy kicsit éljen is az ember. És ezek csak az alapszükségletek, nem beszéltem például testedzésről, továbbképzésről, vagy szórakozásról, ami szintén plusz időt és energiát visz el. Kérdés: hol marad a boldogság? Persze, lehet mondani, hogy ez van, kell a biztos jövedelem, el kell tartani a családot, ki kell fizetni a számlákat, és máshol sincs másképp.
Én karrier coachként másként látom. Igenis vannak olyan cégek, akik hangsúlyt fektetnek a kollégák jól-létébe, mert tudják, hogy egy dolgozó tudásának és képességének általában 30%-át használja ki a munkahelyén, viszont ha jól érzi magát, akkor ennél sokkal többet. Illetve, ami talán még fontosabb: marad is, tehát hosszú távon számíthatnak rá. Egyre több cégvezető gondolkodik így a környezetemben, mert nem szeretnék, ha a cégük fejlődésének a korlátja a megfelelő humánerőforrás hiánya lenne.
A boldogságra és a saját felelősségre visszatérve érdemes a időd legnagyobb részét “elfoglaló” munkával kezdeni, hogy ott találj örömöt. Az ikigai* (生き甲斐) japán fogalom. Jelentése: „a lét értelme”. A japánok szerint mindenkinek van ikigai-ja. A megtalálása mély és gyakran hosszú önismereti út által lehetséges. Nagyon fontosnak tartják, mivel hitük szerint ez hoz sikert és értelmet az életbe. Ennek megtalálása lenne a cél, hogy aztán ezt gyakorolva már nem dolgozol, hanem olyan tevékenységet végzel, amivel örömet szerzel másoknak, és ezáltal magadnak biztosítasz egy olyan életet, amit igazán szeretnél.
Én élő példa vagyok erre. Karrier coachként és álláskeresési tanácsadóként 20 éves HR tanácsadói tapasztalattal mondhatom, hogy jó vagyok a szakmámban. Egyúttal nagyon szeretem is, amit csinálok,
reggelente lelkesen kelek fel, és várom az ügyfeleimet, hogy egy általuk áhított álláshoz segítsem őket. Szerencsére a világnak nem csak válság helyzetekben van rám szüksége, hiszen a karrier tervezést, építést még a legjobb főiskolákon és egyetemeken sem tanítják, és ahogy az említett felmérés is mutatja, sok embernek van/lenne rám igénye “békeidőben” is. Ezek mellett pedig meg is fizetnek érte, ami számomra nem a célt jelenti, hanem a sikeres munkám után járó javadalmazást. Mindezt összefoglalva mondhatom, hogy én megtaláltam az ikigaimat.
Természetesen a boldogság forrása nem csak a munka lehet, hiszen egy önfeledt játék a gyerekkel, egy jól sikerült családi ebéd, vagy egy koncert élmény is nyújthatja azt az érzést. Viszont, ha az állás kérdésében már alapjában megvan, akkor a többi csak hab a tortán.
Boldog (!) Új Évet Kívánok!
Szöveg: Szemán Zoltán – karrier coach, tanácsadó – www.karrier-coach.hu
