Teljes őrület, ami a szomszédban történik. Civil emberek esnek a háború áldozatául, nők, gyerekek és idősek milliói indultak el kifelé Ukrajnából. Bevallom, engem személy szerint rémület fogott el, amikor elért hozzám a háború híre. Aztán a híreket olvasva láttam, hogy milyen hamar akcióba lendültek a segélyszervezetek, civilek és segítők. A neten olvasva láttam, ahogy napról-napra fejlődik a segítés menete, egyre szervezettebbek, egyre hatékonyabbak – és hogy egyre nagyobb szükség van rájuk.
Folyamatosan pörgött a fejemben, hogy nekem is be kellene állnom segíteni. De hogy őszinte legyek, féltem. Bár coachként számos ember borzasztóan nehéz élethelyzetével találkozom nap mint nap, itt most attól tartottam, hogy ha kimennék segíteni, akkor a lelkem nem bírná el. Látni azt a sok pici gyereket, megtört embert, akik azt sem feltétlenül tudják, hogy hova menjenek tovább és egyáltalán, hogy mi lesz az életükkel. Aztán megérkezett a fejembe a gondolat, a szívembe pedig az érzés, hogy a segítés energiája mindezen lelki megterheléseket kiegyensúlyozná, menjek el segíteni.
A következőkben az én teljes mértékben személyes megélésemről olvashattok, azokról a dolgokról, amiket eddig én tapasztaltam a Nyugati és Keleti pályaudvarokon segítőként.
A Nyugati pályaudvarra pont aznap estére tudtam kimenni segíteni, amikor már nem oda érkeztek a mentesítő vonatok. Így „csak” a rendszeresen befutó Záhonyi menetrendszerinti vonattal érkeztek az ukrajnai háború elől menekülő emberek. De így is voltak, sokan. Így is nagyon kellett a segítség. Fontos itt megjegyeznem, hogy nem tudok sem ukránul, sem oroszul. Angolul viszont igen és alap dolgokban így is tudtam segíteni, néhány angol szóval, használtam a Google fordítót, vagy mutogattunk.
Azok az ukrán menekültek, akikkel én beszéltem, már akár 4-5 napja folyamatosan úton voltak. Amikor megérkeztek Budapestre, már teljesen kimerültek voltak és lelkileg meggyötörtek, teljesen érthető okokból. És legtöbbüknek nem Magyarország a végcél. Innen mennek tovább más országokba. Sokuknak az egész életüket jelenti az a pár szatyor, amiben el tudtak hozni magukkal dolgokat otthonról. Mert ahogy egyikőjük mesélte, amikor Kijevet elkezdték bombázni, a bőröndök a boltokban nagyon hamar elfogytak. Akinek pedig nem jutott, az szatyrokba pakolta be az életét… De gondolhatjátok, amikor az anyukák, akár egészen pici gyerekekkel a karjukon nekiindulnak a nagyvilágnak, hogy mentsék az életüket, mennyi mindent tudnak magukkal vinni… Körülbelül semmit… Hát így érkeznek ők ide. Vannak, akik bármi pénz nélkül.
A Rossz mellett mindig megjelenik a Jó is.
Ez alatt pedig azt értem, hogy fantasztikus dolog látni az önkéntes alapon szerveződő csoportok segítségnyújtását a menekültek számára. Az első alkalommal amikor kint voltam a Nyugatiban, számos segélyszervezet és civilként szerveződő segítő csoport is fogadta az érkezőket. Ők adnak nekik ennivalót, innivalót, tisztálkodószereket, pelenkát és játékokat a gyerekeknek, babakocsit az anyukáknak, állateledelt és hordozókat a háziállatoknak stb. Ezeket az adományokat pedig magánemberek viszik oda. Olyanok, mint te vagy én. Magánemberek ajánlanak fel szállást a saját lakásukban, akár rövid, akár hosszabb távra is, magánemberek jelentkeznek minden nap egész nap, hogy elszállítsák a szállásra az ukrán menekülteket a saját kocsijukkal. E mellett a MÁV ingyen szállítja a menekülteket, a BKK ingyenes buszokat állított be nekik a Nyugati-Keleti közti és reptéri transzferre, illetve van külön melegedő busz és melegedő vonat is, ahova be tudnak ülni megpihenni az érkezők. Egy külön Volán busz pedig a hosszabb távon itt maradókat szállítja szálláshelyre. Folyamatosan vannak kint Rendőrök és a Katasztrófavédelem emberei, akikkel – ahogy egy esetben azt megfigyeltem – a rendszeres segítők már tegeződő viszonyban vannak. Hiszen itt most aki kint van, az mindenki egy célért dolgozik, hogy segítsen.
Ezt látva, azt kell, hogy mondjam, van még remény az emberiség számára. Hiába történik annyi rossz dolog a világban, mégis vannak sokan, akik a segítést választják a mások bántása, vagy a fejük elfordítása helyett.
Mert igen, a szívem megszakad, amikor látom a nemzetközi jegypénztárnál a 10 év körüli gyereket, aki teljes kimerülésében már csak sírni tud. Legszívesebben én magam is sírnék, amikor a felajánlott játékok közül egy kisfiú elvesz egy fehér plüssmacit és hatalmas szeretettel szorítja magához – mert valószínűleg az összes játékát otthon kellett hagynia. Vagy amikor egy nyolcvanon túli bácsit látok, bottal botorkálva, egy szendviccsel a kezében, amit valaki szeretettel készített az otthonában és vitte ki adománynak.
De egy ilyen helyzetben nincs idő sírni. Menni kell és segíteni ott, ahol tudunk. Azzal adhatjuk a legtöbbet.
Egy másik alkalommal szintén a Nyugatihoz mentem. Gondoltam, maradok mondjuk vagy 3 órát, addig is megteszek, amit csak tudok. No, hát ebből a 3 órás programból végül az lett, hogy a Civil sátornál 5 órán keresztül pakoltuk, rendszereztük többedmagammal azt a sok-sok adományt, amit a magánemberek hoztak oda. Akkor és ott, ez volt, amiben segíteni tudtam.
Voltam a napokban a Keletiben is. Itt is csináltam mindent, amit úgy láttam, hogy szükséges. Volt, hogy egy sátorban dolgozó segítőnek vittem kávét, eközben, ahol a kávét kértem, összeszedtem a pulton a szemetet nekik. Volt, hogy a gyereksarokban felügyeltem egy kicsit gyerekekre, amíg az ukránul beszélő segítő elugrott valahova. Volt, hogy egy anyukának derítettük ki a Katasztrófavédelem kollégáinak segítségével, hogy hol van az orvosi ügyelet a Keletiben, mert lázas volt a kisfia. Volt, hogy a csomagmegőrző működésében segítettem embereknek. Volt, hogy egy jóbarátommal külföldi riportereknek segítettünk angolul fordítani. Én úgy voltam vele, hogy ha nem talál meg engem a munka, akkor megtalálom én őt. Előbb-utóbb mindig akadt valami, amivel valaki hasznára tudtam válni.
Hogyan tudsz segíteni, ha szeretnél?
Adományokkal
Ez lehet pénz is, azt a segélyszervezetek saját számlájára lehet utalni, náluk érdemes utánanézni.
Ez lehet valamilyen tárgyi adomány. Hogy az egyes helyszíneknek mire van szükségük, azt – most már bevett gyakorlat – minden nap elején a megfelelő Facebook csoportban napi poszt formájában kiírják (a cikk végén összegyűjtve megtalálod a linkeket). Mindenképpen érdemes tájékozódni a konkrét igényekről.
A nyelvtudásoddal és időddel
Ha ukránul vagy oroszul tudsz, akkor rád van most a legnagyobb szükség, bármelyik helyszínen, bármelyik napszakban.
Ha a szabadidődből arra fordítanál, hogy segíts, ahol tudsz, arra is szükség van. Pláne késő este és éjszaka, amikor általánosságban kevesebb a segítő.
Ami szerintem nagyon fontos – főleg, ha nem regisztrált segítő vagy valamelyik szervezetnél, hanem „kiugró” segítő – hogy legyél proaktív. Keresd a feladatot, lásd meg, tedd meg, kérdezd meg, hogy miben segíthetsz. Akár a menekültektől, akár más segítőktől.
Hasznos linkek (amiket én ismerek)
1. Nyugati PU segítők Facebook oldala
2. Napi poszt (Nyugati PU) példa, a napi igények listája
3. Keleti PU segítők Facebook oldala
4. Napi poszt (Keleti PU) példa, a napi igények listája
5. Keleti PU Gyereksarok saját Facebook csoportja (itt is van a napi igények listája)
6. Hasznos infók és linkek a segítőknek összeszedve, alapvetően Keleti PU poszt, de vannak benne Nyugati PU infók is: Illetve a Nyugati PU csoportban a Files menüpont alatt találtok még rengeteg sok információt, ami a segítőknek hasznos a munkájukban.
7. Migration Aid Madridi úti menekültszállás Facebook csoportja
8. Reptéri segítők facebook csoportja
Ha tehetitek, segítsetek valamelyik helyszínen/helyszínnel együttműködve! Bármilyen kicsinek is érzed esetleg a saját segítségedet, hidd el, hogy nagyon sokat számít azoknak az embereknek, akik kapják tőled!
Erősítsük együtt a Jót a világban!
