A koronavírus szimbolikája, avagy a természet visszavág

Már a neve is szimbolikus. Egy vírus, amely megtámadta a teremtés koronáját, vagyis az embert, tágabb értelemben az emberiséget. A kapitalista, túlzottan csak az anyagi dolgokat hajhászó világot egyik hétről a másikra fenekestül felforgatta egy láthatatlan, kézzel nem megfogható dolog. Nem látjuk, nem halljuk, nem érezzük a szagát, az ízét, egyszerűen csak tudjuk, hogy ott van körülöttünk…, tapasztaljuk, hogy berontott az életünkbe, az otthonunkba.

S miközben az emberiséget térdre kényszeríti ez a láthatatlan vírus, a természet hosszú szenvedés után, új erőre kap és éledezik. A szmog szinte eltűnt Kína több nagyvárosának egéről, az olasz Velencében a kanálisokban kitisztult a víz, a szardíniai Cagliari partjaihoz visszatértek a delfinek, ráadásul tavaszodik; rügyeznek a fák, illatoznak a virágok, az állatok felébrednek téli álmukból.

Sokan kérdezik, hogy miért pont most, miért történik ez az egész. Sok ember szorong, fél, hogy mi lesz vele, a családjával, a munkájával, az életével. Bár az elmúlt pár évtizedben sok pusztítást kibírt az ember (2003-as SARS vírus, 2004-es cunami, 2008-as pénzügyi válság, 2019-es ausztrál nagytűz)

ez a mostani vírus valami egészen más. Nemcsak egy-egy kontinenst érint, hanem az egész bolygót, 7 milliárd ember életét.

Egyszercsak megnyílt a Föld és az egész emberiség zuhan le a szakadékba. Zuhan bele a mélybe, és nem látja, mikor ér földet, mikor tud onnan újra felállni. És ez az, amitől mindenki fél: a bizonytalanságtól. Attól, hogy úgy kerültünk hirtelen a komfort zónánkon kívülre, hogy nincs ajtó, amin visszajuthatnánk az addigi megszokott kényelmes világunkba. Tapogatózik mindenki a sötétben, nem tudni meddig és milyen mélységében fog tartani ez az állapot. De a hangsúly ezen van: állapot.

Az életben minden elkezdődik és egyszer véget ér. Ha párkapcsolatban élsz, ha egyedül vagy, ha dolgozol egy munkahelyen, ha kisbabát vársz, ha ünnepelsz, ha gyászolsz, minden csak egy bizonyos ideig tart. Igazából maga az élet is egy állapot, örök körforgásban.

Azt gondolom, hogy ez a vírus is egy ilyen állapot. Igaz, hogy nem tudjuk, meddig tart, de a lényeg az, hogy egyszer véget ér a természet körforgásának örök rendje és törvénye szerint. Addig, amíg elérkezünk ennek az állapotnak a végéhez, érdemes végiggondolni, hogy mi is az üzenete a természetnek a vírussal az emberiség felé.

  1. A túlzottan digitalizált világunkban most értjük meg igazán, hogy mégis mennyire fontos az emberi érintkezés, kontaktus, és hogy a személyes találkozások nem pótolhatók, nem helyettesíthetők az online világban zajló csetelésekkel, skypeolásokkal.
  2. A túlzottan beszűkült online jelenlétünk után, most ébredünk rá, hogy a világ itt van körülöttünk, folyamatosan változik és meg kell becsülnünk, hogy ennek a körforgásnak még a részesei lehetünk.
  3. A túlzott magamutogató, szelfiző világunkban azzal, hogy arcunkat eltakaró maszkot kell viselnünk, most értjük meg igazán, hogy nem a külső szépség a fontos.
  4. A túlzott pénzközpontú világban, ahol abban mértük a sikert és a gazdagságot, hogy kinek mekkora háza, autója és vagyona van, rá kell ébrednünk, hogy pénzen nem tudunk lelki nyugalmat és belső békét venni.
  5. A túlzottan kifelé mutogató világunkban most értjük meg igazán, hogy az egyedüllét mennyire rémisztő érzés tud lenni és mennyire fontosak embertársaink, barátaink, családunk, akiket sokszor nem becsülünk eléggé.
  6. A túlzott Carpe diem hajhászása után, hogy otthonainkba vagyunk kényszerítve, meg kell tanulnunk újra közel kerülnünk a lelkünkhöz és újra felfedeznünk saját magunkat, érzéseinket.
  7. A túlzott fogyasztásunk, és sokszor felesleges utazásaink után a vírus arra kényszerít minket, hogy egy helyben maradjunk. Most érteti meg igazán velünk, hogy milyen nagy kincs harmóniában lenni a Földünkkel és nem kizsigerelni őt, hiszen az erőforrásai végesek.

A természet, és maga az élet mindig az egyensúlyra törekszik. Ha elfogadjuk, hogy még mindig a természet az úr, és megbékélünk jelenlegi helyzetünkkel, akkor van esély, hogy az emberiség ráébred arra, hogy új, humánusabb és fenntarthatóbb világrendet kell kialakítania.

Ugyanakkor el kell fogadnunk azt is, hogy életünk sosem lesz ugyanolyan, mint amilyen korábban volt. Újra meg kell tanulnunk bízni a másik emberben, újra kell értelmeznünk az életünket, újra munkát kell találnunk, és ami a legfontosabb, újra kell gondolnunk a világ működését, az abban betöltött szerepünket, illetve a természethez való viszonyunkat. Mert

a vírus legfontosabb szimbolikája és tanítása: „Nem sajátíthatod ki magadnak a Földet! Minden ember cselekedete számít és hatással van a többiek életére is.”

Ezért fontos, hogy mi, emberek összefogjunk és kollektív erővel, közös hittel legyőzzük a vírust, és egy fenntarthatóbb jövőt alakíthassunk ki a magunk és gyermekeink számára.

Szöveg: Szabó Petronella, a www.petrazworld.com utazási blog szerzője
No Comments Yet

Comments are closed