A Huawei legújabb okostelefon-használati szokásokat vizsgáló magyarországi felmérésében többek közt arra kereste a választ, hogyan nevelik gyermekeiket a digitális eszközök használatára azok a szülők, akik már maguk is a digitális kor szülöttei.
Mikor találkoznak először a kütyükkel, és mennyi időt töltenek az okoseszközök képernyői előtt az alfa generációs gyerekek? Mit engednek, és mitől féltik az okostelefont használó gyermekeiket az Y-generáció tagjai? – többek között ezeket a kérdéseket boncolgatta a 2020 januárjában készített reprezentatív kutatás, ahol Y-generációs – 1980 és 1995 születettek – szülők nyilatkoztak arról, miként látják gyermekeik digitális nevelését. A megkérdezettek legtöbbje kisgyermekes szülő, 34 százalékuknak 0-3 éves korú, míg 24-24 százalékuknak 4-6, illetve 7-10 éves, 18 százalékuk gyermeke pedig 10 éves, vagy annál idősebb.
Később engednék, mint ahogy valójában teszik
A kutatás egyik legfontosabb megállapítása, hogy a digitális nevelés kapcsán a szülők a saját maguk által támasztott elvárásoknak is nehezen tudnak megfelelni. Főként az okoseszközök veszélyeitől és a függőség kialakulásától tartva, jellemzően úgy érzik, hogy később lenne csak ideális megismertetni a gyermekeiket az okoskészülékek világával, ahhoz képest, mint amikor ténylegesen a kezükbe adják ilyen eszközöket. Ideális esetben 72 százalékuk egyáltalán nem adna okostelefont 5 év alatti gyermeke kezébe, 41 százalékuk pedig csupán 8 éves kor felett tenné ki gyermekét a technika vívmányainak. Érdekesség, hogy kis arányban ugyan, de a felmérésben résztvevő szülők 2 százaléka már 1 éves kor alatt elkezdené a gyerek okoseszközökhöz „szoktatását”.
Példamutatás: anyuék a gyerekek mellett is sűrűn telefonoznak
Noha tartanak a túl korai készülékhasználat hatásaitól, mégis az Y-generációs szülők jelenleg 3 éves kor alatti gyermekeinek fele már használt valamilyen okoseszközt – jellemzően 2-3 évesen találkoztak először kütyüvel. A most 4-6 évesek csupán 10 százaléka nem találkozott még okostelefonnal, notebookkal, vagy tabletettel, míg a 10 évesnél idősebbek közül már nincs olyan gyermek, aki ne használt volna élete során legalább egyszer ilyen eszközt. A felmérésből kiderült, hogy mindössze a szülők 17 százaléka várt legalább az iskoláskorig, és 7 éves korában vagy később ismertette meg gyermekét az okoseszközökkel. Összességében a válaszadók több mint 20 százaléka mondta azt, hogy gyermeke még egyáltalán nem találkozott okoseszközzel, az ő gyermekeik jellemzően a legfiatalabbak köréből kerülnek ki. A szülők harmada elsősorban azért ad okoskészüléket gyerekének, mert minél előbb meg szeretné ismertetni vele a technológiát, míg 28 százalékuk azért, hogy ne maradjon le kortársaival szemben. Indokként szerepelt az is, hogy a szülők nem szeretnék, ha gyermekük „kilógna a sorból”. A felmérésben résztvevő szülők többsége gyermeke társaságában is rendszeresen használja okostelefonját függetlenül a gyermek életkorától; mindössze 6 százalékuk nyilatkozott úgy, hogy teljes mértékben mellőzi a telefonhasználatot gyermeke társaságában. Többségük fél és 1 óra közötti időintervallumot használja készülékét gyermeke mellett, azonban 4 százalékuk 5 óránál is többet tölt kütyüjével.
Olcsóbb okostelefonnal szoktatják a szülők gyermekeiket a technológiához
A megkérdezett szülők gyermekeinek 77 százaléka használ otthon valamilyen okoseszközt, legnagyobb arányban okostelefont, míg a szülők 23 százaléka úgy nyilatkozott, hogy egyáltalán nem ad okoskészüléket gyermekei kezébe. Amíg nem rendelkeznek okostelefonnal – amely főként a kisebb korú gyermekekre jellemző – a szülő okostelefonját kapják meg, átlagosan napi 1 órát használhatják az eszközt. Jellemzően otthon és utazás közben használják a szülők készülékeit, akik legnagyobb számban valamilyen rajzfilmmel, videóval foglalják le őket ez idő alatt. Az Y-generációs szülők gyermekei közül 31 százaléknak van saját okostelefonja – többnyire 8 év alatti gyermekekről van szó –, ezek általában kisebb értékű, jellemzően 50 ezer forint alatti készülékek. A szülők nem tartják célnak azt, hogy prémium kategóriás telefont kapjanak gyerekeik, azonban ennek ellenére a gyermekeik 4 százalékának olyan telefonja van, amely 100 ezer forintba, vagy annál többe került.
Több okból is félti gyermekét az Y-generációs szülő
A megkérdezett szülők a digitalizáció árnyoldalait is érzékelik. A felmérésben résztvevők 72 százalékában már felmerült, hogy az okoseszközök káros hatással lehetnek gyermekeikre, elsősorban a függőséget, valamint az erőszakos tartalmak megjelenését tartották veszélyesnek az okoseszközök használatát illetően, mi több, a gyerekek 22 százalékánál már tapasztaltak okoskészülék-függőségi jeleket.