12+1 tipp – Hogyan lehetsz te is a későbbiekben felelős utazó?

womagic_utazás

A világunk megváltozott, és nemcsak makró környezetünkben, hanem saját kis világunkban is. Az eddig megszokott és természetesnek vett dolgok, élmények mára néha elérhetetlen vagy legalábbis nagyon távoli kincsnek tűnhetnek. Fogalmunk sincs, mikor térhetünk vissza a normális kerékvágásba és egyáltalán, mit fogunk normális kerékvágásnak nevezni ezek után? Korábbi életünk sémái és elfogadott szabályai közül sok már nem érvényes. Ráadásul sok új reguláció van, amelyet a túlélésünk és a járvány visszaszorítása miatt be kell tartanunk. Most igazán megéreztük és megtapasztalhattuk azt, hogy mit jelent felelősen viselkedni és nemcsak magunkért, hanem másokért is; szűkebb és tágabb környezetünkért felelősséget vállalni. 

Biztos vagyok benne, hogy az emberek szeretnék a korábbi életvitelüket és életszínvonalukat fenntartani, és sokaknak ebbe beletartozik az utazás lehetősége is. Most elsősorban nem is a távoli helyek felfedezésére gondolok, inkább arra, hogy a szabad mozgásában ne legyen korlátozva az ember; ha van kedve a következő nap kirándulni egy másik városba, vidékre, vagy elutazni a családjával, barátaival nyaralni egy külföldi országba, akkor azt félelem és szorongás nélkül tehesse meg. Sajnos azonban ezek a negatív érzések egyelőre még velünk vannak és ezek tudat alatt vissza is tartanak sok embert a belföldi vagy külföldi utazásoktól. Az országok kormányzati döntéseitől is függ,  hogy mikor indulhatunk el egy nagyobb útra.

Bárhogy is alakuljon az utazási kedv a jövő nézve, nagyon fontos, hogy az eddigiekhez képest még nagyobb figyelemmel és felelősséggel tervezzük meg következő utazásainkat, kirándulásainkat.

Az alábbiakban szeretnék néhány tippet adni, amelyek segíthetnek mindenkinek felelősen utazni, felelős utazóvá válni:

1.A korlátozások és a karantén időszaka megmutatta, hogy új tájakat felfedezni akár a szomszéd faluban, városban is lehet, és nem kell több ezer km-t utazni, hogy kikapcsolódjunk, feltöltődjünk. Tájékozódj, hogy a Te környékeden milyen látványosságok, érdekességek vannak, amelyeket még nem láttál és fedezd fel ezeket a helyeket.

2. Ha rövid távolságra mennél, akkor használd inkább a szárazföldi közlekedést, ezen belül is részesítsd előnyben a közösségi közlekedést vagy a biciklizést, gyaloglást. Csak ha nagyobb távolságra indulsz, használd a légi közlekedést!

3. Ha teheted, utazz inkább főszezonon kívül, így a környezetet nem terheled túl egy-egy csúcs időszakban, amikor amúgy is sok turista van.

4. Érdemes az út előtt végiggondolni az utazás menetét és felkészülni a szükséges holmikkal, hogy ne útközben kelljen vásárolnod olyan dolgokat, amelyeket csak otthon felejtettél, de most szükséged lenne rájuk. (pl. esernyő, mobil akkumulátor, stb.)

womagic_kulacs

5. Akár csak kirándulni, akár hosszabb útra indulsz, hasznos lehet, ha viszel magaddal egy újratölthető, rozsdamentes fémből vagy üvegből készült kulacsot és nem eldobható műanyag palackos ásványvizet veszel minden alkalommal, ha megszomjazol.

6. Csak a legszükségesebb dolgokat, ruhákat csomagold be a táskádba, bőröndödbe. Akár a papíralapú könyvek is kiválthatóak e-könyvvel. Nem is gondolnánk, de ha például repülővel utazunk, a kisebb súlyú csomagnak hála kisebb lesz a kerozinfogyasztás és így kevesebb széndioxid kerül a levegőbe. Sok kicsi sokra megy, ezért minden kg-spórolás számít!

7. Ne nyomtass! Próbálj mindent online intézni, a becsekkolástól kezdve az e-belépőjegyeken át a szállás adatainak mentéséig. A mai világban mobiltelefonjaink memóriája bőven elbírja, ha nemcsak az utunk során készített fotókat, de az utazással, szállással, programokkal kapcsolatos adatokat is ott tároljuk. Utazáshoz segítséget jelentenek a busz, vonat, légitársaságok applikációi, így online minden szükséges lépést el tudsz intézni.

womagic_öze_to

8. Támogasd a helyieket! Válassz szállásnak olyan helyet, amely fenntartható módon működik, esetleg bérelj lakást, házat a helyiektől. Étkezéseket is próbáld úgy intézni, hogy a helyi piacon, éttermekben, vagy helyi élelmiszerboltokban vásárolsz, fogyasztasz. Így hozzájárulhatsz, hogy kevesebb energiával, és környezetszennyezéssel juss hozzá az élelmiszerekhez, ráadásul segíted a helyi gazdaság működését!

9. Légy energiatakarékos! Függetlenül attól, hogy nem otthon vagy, még nem kell feleslegesen órákig fürödnöd, vagy égetni a villanyt, esetleg egyfolytában járatni a légkondicionálót. Hidd el, a Föld hálás lesz, ha nem zsigereled ki erőforrásait!

10. Ha tudsz, vigyél magaddal kisméretű és mennyiségű tisztálkodási szereket! Nincs annál környezetszennyezőbb, mint az egyszer használatos pipere cikkek a szállodákban.

womagic_naptej

11. Nagyon fontos, hogy minden utazás esetén bőrünket megfelelő védelemmel lássuk el a káros UV sugárzás ellen. Azonban nem mindegy, hogy milyen naptejet, napvédő krémet használsz. Ha vízbe mész, a krém bekerül a tengerbe és károsítja a vízi élővilágot, nem beszélve a korallok pusztításáról. Csak olyan krémet vásárolj, amely környezetbarát és a kevés vagy zéró vegyi anyag található benne!

12. Nem szabad megfeledkezni az állatok védelméről sem. A legtöbb helyen az állatokat sajnos nem megfelelő körülmények között tartják és dolgoztatják őket a turisták kedvéért. Elefántolás helyett segíts a helyi alapítványoknak pl. az elefántok etetésében, fürdetésében illetve ne etesd az állatokat (leginkább hattyúkat, majmokat stb.) kenyérrel, hiszen a gyomruk nem tudja megemészteni rendesen és csak betegek lesznek tőle. Úszásnál, snorkellezésnél, búvárkodásnál figyelj a korallokra és vízi élővilágra.

+1. Szuvenírek vásárlása – felesleges csecsebecsék és műanyag ajándékok helyett vásárolj helyi, kézműves portékákat vagy az is teljesen rendben van, ha nem veszel semmit, csak a fotóidat viszed magaddal emlékül a helyről!

Szerző: Szabó Petronella a petrazworld.com útiblog szerzője