– Elegem van ezekből az átkozott romantikus filmekből! – mérgelődött Anna, miközben a kanapéján ülve egy írónőről szóló sorozatot nézett. Hű társai, a popcorn és a jegeskávé most is ott voltak vele.
Miközben a képernyőn épp az Atlanti óceán partján sétáló főszereplőt figyelte, tehetetlen dühében nagyot kanalazott a reklámszünetben előkotort fagyis bödönbe.
– Hazug az összes rohadt, nyálas film – szitkozódott. – Ki az isten látott olyat, hogy az írók a vízparton a semmibe révedve andalognak, mintha semmi gondjuk nem lenne a világon?! Gyomorforgató még a látvány is, ahogy a lemenő nap selymes fénye megcsillan a nő tökéletesre szárított haján! Én meg itt élek ebben a nyomorúságos albérletben, pötyögöm a konyhaasztalnál a lapnak határidőre leadandó anyagokat. Gürcölök, csak azért, hogy szabadidőmben a regényemet írhassam. Ha pedig ez a könyvem nem ér célt, a híd alatt végzem… Honnan van egyáltalán ezeknek ennyi pénze, hogy miközben az óceánra néző ablakon kibámulnak, várva az ihletet, tekintetükkel a semmibe vesznek, ujjuk az írógépen pihen, miközben mellettük lassan elhamvad a szabályos ívben füstölgő dohány. Szinte látom a stábot, miközben fulladoznak. Na, mindegy, lehet, hogy nekem is kellett volna egy zsíros nagypapa, akitől örökölhetek. Vagy legalább egy valamirevaló férj. Azért én sem vagyok utolsó darab…
Nem bírta tovább a káprázat és a valóság közti szakadék tátongását. Átkapcsolt egy másik adóra.
Randevú, kéjvággyal fűtött vacsora. A nő az élénkvörösre festett ajkához emeli a vörösboros poharat, miközben sokatmondóan elmélyed a jóképű férfi szemében. A poháron persze nem marad elkenődött rúzsnyom. Fekete ruhája már-már megbotránkoztató tökéletességgel simul hibátlan alakjára. Bőrén sehol egy pattanás.
– Én lennék ilyen szerencsés – morogja, majd befal egy újabb adag kukoricát. Következő képkocka. A szereplők már az egyikük lakásán csókolóznak. Sehol egy háttérben száradó ruha, sehol egy mosatlan. Na persze, csak hogy bűntudatom legyen, ha esetleg nyomban el nem pakoltam volna. Aztán már hosszú, szögletesre manikűrözött kezével gombolja ki a férfin feszülő inget, aki a nő ruháját veszi le közben. Hogyan lehet egyszerre kétfelé figyelni? És hogy a csudába nem akad bele az a nagy fülbevaló a nő kötött ruhájába? Miért nem mutatják azt is egyszer meg végre, miképp kerül le a pasiról a zokni, az öv, a nadrág, az alsógatya, és nem csak az inge. Valószínűleg, abban semmi kameraképes mozdulat nincsen. Pedig a valóság éppen erről szól. Az elbénázott vetkőzésről. Micsoda hazugság ez a spontán mezítelenre vetkőzött pár a tévében.
Belekortyolt a dobozos jegeskávéba.
– És akkor arról még nem is beszéltem, hogy az étteremből hazaérve egyik sem mosott kezet! Ja, de lehet, hogy igen, csak azt nem mutatta a kamera. Az nyilván nem elég romantikus. Pedig az életben ez egészen másképpen zajlik. Arra pedig már gondolni sem merek, hogy az egész estés randi után milyen szagú a lábuk…
Egy kanál fagyival édesítette meg a keserűségét.
– Tele vagyok frusztrációval a hülye filmek miatt. Lehet, hogy ezért nincs senkim. Na, ez meg a másik! Takaró alatt szeretkeznek. De nem sülnek meg? Vagy nem csúszik le róluk? Azt hiszem, hagyom is ezt az egész filmezést mára. Megyek, bedobok egy mosást, hogy reggel legyen mit felvennem, aztán megmosom a fogam. Fogom magam, és visszakapcsolok az Élet nevű csatornára.
