Újra Morcheeba-koncert lesz Magyarországon

A trip-hop/downtempo színtér egyik legfontosabb zenekara június 29-én a Budapest Parkban játszik.

A csapatot Skye Edwards énekesnő és a Godfrey fivérek, Paul és Ross 1995-ben alapították. A Morcheeba második stúdióalbumával, az 1998-ban kiadott Big Calm című anyaggal robbant be a nemzetközi popzene sztárjai közé, és évekig a legfontosabb formációk közé tartozott. Olyan slágerek fűződtek a Morcheebához, mint Rome Wasn’t Built In a Day, a The Sea vagy az Otherwise.

Aztán Skye és a Godfrey fivérek útjai 2003-ban elváltak, utána énekelt a Morcheebában Daisy Martey és Jody Sternberg is, de a sikerek elmaradtak. A 2008-ban megjelent Dive Deep című albumot öten énekelték fel, Skye közben szólóban próbálkozott, ő adta elő Csupó Gábor rendező 2009-es fantasy filmje, a Holdhercegnő végefőcímdalát is.

Skye és a Godfrey-k kibékülése 2010 elején következett be, ennek eredménye két közös album, a Blood Like Lemonade és a Head Up High lett. Ezt követően Paul elhagyta a formációt, a 2018-ban megjelent legutóbbi, kilencedik stúdiólemez, a Blaze Away már nélküle készült. A csapat jogi viták miatt egy ideig Skye and Ross néven lépett fel, a projekt keretén belül 2016-ban egy cím nélküli lemezt jelentettek meg.

A Morcheeba eddigi lemezeiből világszerte több mint ötmillió példány fogyott. Első magyarországi koncertjük 1998-ban volt a Sziget fesztiválon (ide még háromszor visszatértek), legutóbb tavaly jártak nálunk, kétszer is: a fővárosi Dürer Kertben, valamint a balatonboglári Balaton Pikniken is felléptek.

(MTI)

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.