Egyet-kettőt köhögött még a piros-fehér Ikarus busz, mielőtt a sofőr kihúzta volna a slusszkulcsot. Csak pár percet késett, de már vagy egy fél tucat diák várakozott a Feneketlen-tó mellett álló patinás gimnázium előtt. Hat óra múlt valamivel, még csak néhány Lada és Zsiguli gurult a Villányi úton, és egy utasoktól lézengő 61-es villamos.
Fél hét felé indult a csúcs, de a 2/C korán kelt, a Bakonyba indultak, ottalvós kirándulásra, három napra. Az osztályfőnök, a franciás Törőcsik tanárnő az utaslistát ellenőrizte, amikor a másik kísérőtanár megérkezett. Soha nem késett az igazgató, legalábbis soha nem lépte át az akadémiai tíz perc határát. Ha megtörténne, tegyék ki az épületre a fekete zászlót – tréfálkozott nemegyszer. Kiszállt a mustársárga Skodájából, a kezébe vette a fekete, bőr autóstáskáját, és még beszaladt az első emeleti irodába az előző nap ott felejtett jegyzetekért. Nem mintha nem ismerte volna a tenyereként a környéket, hiszen ott töltötte a gyerekkorát, de ha már megállnak Fehérváron, nem mindegy, hogy miként zsúfolja bele három órába a város nevezetességeit. Ha pedig lesz egy óra szabadidejük, megkéri majd a sofőr Jóskát, hogy kanyarodjon el vele a szüleihez, a Lövölde utcába – húzódott mosolyra a szája a gondolatra, elképzelve az édesanyja örömtől és meglepetéstől ragyogó arcát, amikor ajtót nyit a váratlan vendégének.
Ez most nem az ő osztálya volt, de lebetegedett az Ónódy Ede, és egyébként sem árt, ha kimozdul egy kicsit, összecsaptak a feje felett a hullámok, nehéz hetek voltak mögötte. De azért ismerte a 2/C-t, tavaly még tanította is őket, a világra nyitott, értelmes gyerekek, a zömét kifejezetten érdekelte a történelem.
Egy rövid létszámellenőrzés után, pontban fél hétkor kigördültek a parkolóból, hogy megkezdjék az élményekkel kecsegtető kirándulást. A sofőr Jóskával váltott néhány szót, átbeszélték a menetrendet, hagyta, hogy a gyerekek egy kicsit még tollászkodjanak, hogy előkerüljenek az első, alufóliába csomagolt szendvicsek, csak Tata magasságában szólt először a mikrofonba.
Mindenki figyelt rá, volt, aki a nyakát nyújtogatva, hogy az igazgató is lássa a tudásszomját, és akadt olyan is, mint a Kelemen Márk, aki az ablakon kibámulva szívta magába a hallottakat.
De ő azért az első sor székének dőlve is látta a fiút, eszes kölyök volt, és sohasem hivalkodó, ami csak még szimpatikusabbá tette a szemében.
Egyszerre tíz percnél többet sosem beszélt, pontosan tudta, hogy a hallgatóságnál mikor lankad a figyelem, függetlenül attól, hogy kamasz diákokról vagy értelmiségi felnőttekről volt szó. Nyaranta, amikor felkerültek az osztálytermekben a táblákra a vakáció feliratok, ő már egy másik kihívásra készülve csomagolt, hogy a Pedagógus Turinklub idegenvezetőjeként varázsolja el az utasokat. Mert varázslat volt az a javából, a messziről jött történetek mondatról mondatra bekebelezték a szerencséseket.
A tartalmas fehérvári állomás után délután értek a bakonyi vendégházba. Még egy erdei csavargás várt rájuk, este pedig a tábortűz körüli gitárszó kísérte dalolás és szalonnasütés zárta a napot. A látszólagos villanyoltás után néhányan még a hónuk alá csapva a pokrócukat visszalopództak a pislákoló parázshoz, egy göndör hajó, szeplős srác, a Meggyesi Botond hátizsákjából előkerült egy tokaji aszú, a lányszobából pedig a szőke, teltkarcsú Németh Klári dobott be egy doboz cigarettát a közösbe. Hajnalig ökörködtek, nem sejtve, hogy a diri félóránként kinéz rájuk, hagyva ugyan, hogy szórakozzanak, de azért szigorúan figyelemmel követve, hogy mi az, ami még veszélyes következmények nélkül belefér a gimnazista határfeszegetésbe. A józan, matematikában jeleskedő Kelemen Márk is köztük volt, ami már önmagában megnyugtatóan hatott a felügyelő tanárukra.
Másnap a kisgyóni kéktúrát tűzték ki napi célul, a sikeres teljesítés után pedig záróakkordként egy estebédet a szállásukhoz közeli csárdában. Nem volt meglepetés az éttermi étkezés, a diákok szüleit a többi tudnivalóval együtt írásban tájékoztatták, hogy az első este közösen főznek, a másodikon pedig vendéglőbe kívánnak menni, ehhez igazítsák a gyerekeknek adott zsebpénzt.
A legtöbben rántott sajtot kértek, lehetőleg extra nagy adagot, sült krumplival, meg desszertnek Gundel palacsintát, kólát, Fantát, baracklevet. A kirándulásban megéhezett korgó gyomruknak köszönhetően nem sokáig keresgéltek az ételek között. Csak a Kelemen Márk forgatta feltűnően hosszú ideig az étlapot, zavartan lapozott elölről hátra, majd egy enyhe pírral az arcán az előételekhez visszafelé.
Erőleves, neki csak az lesz, meg egy pohár szódavíz – adta le a rendelést. Valahogy nincs most olyan nagy étvágya, nem igazán éhes – magyarázta az éretlenkedő osztálytársainak. Az igazgató, látva a jelenetet, felállt a Törőcsik tanárnővel osztozott piros-fehér kockás asztaltól, és a pincér után sietett, majd a konyha előtt diszkréten a fülébe súgott valamit. Ketten hordták ki a rendeléseket, egy nagy mellű, mosolygós asszony és egy alacsony, a diákoknál talán ha néhány évvel idősebb, pattanásos arcú srác. Márk legnagyobb meglepetésére a levese mellé egy jókora adag rántott sajtot is letettetek elé.
– A tanár úr meggondolta magát, mégis vadast kért, ezt meg már kisütöttük, csak kidobnánk – bökött az arany fülbevalós pincérnő a tanári asztal felé.
∗∗∗
Húsz év múlva
Csak kézipoggyásszal utazott, a barátja már ott várta Krétán, de ő csak most tudott utánamenni. Egy teljes hét az azúr színű víz partján, és a történelem koptatta kövek között. Nem kényeztették el a nyugdíjjal, de nem panaszkodott. Az utószezonban azért ki lehetett olykor fogni egy-egy megfizethető apartmant. Feri tíz napra ment, de ő megbecsülte az egy hetet is. Néha még vezetett külföldi utakat is, de most ő maga volt az utas. Egy kicsit még fészkelődött a turista osztály szűk ülésében, majd egy vágyakozó pillantást vetve a két sorral előrébb koktélozó biznisz osztály felé, lassan szürcsölni kezdte az imént szervírozott paradicsomlevét.
– Parancsoljon! – tett le váratlanul a légikísérő egy skót whiskyt elé. – A barna öltönyös úr küldi az igazgató úrnak, és azt üzeni, hogy megtisztelné, ha elfogadná a mellette lévő helyet és az ebédmeghívását – mutatott a biznisz osztály felé.
A nyugdíjas igazgató egy pillanatra, a múlt emlékei után kutatva felvonta a szemöldökét, majd kicsatolta a biztonsági övét, és egy mosollyal az arcán elindult a kissé pocakos és kopaszodásnak indult, de ugyanolyan tiszta tekintetű Kelemen Márk felé.