Az elmúlt napokban szinte minden családba belopta magát a generációk közötti feszültség. Érzem, ahogy a szeretetünkből adódó aggodalom olykor dühbe csap át, mert úgy érezzük, hogy tehetetlenek vagyunk: idős rokonaink nem úgy kezelik a kilalakult helyzetet, mint ahogy azt kellene. Mégis arra kérlek Benneteket, hogy óvatosan bánjunk a szavakkal, ne őrjöngjünk (noha néha tènyleg nehéz ;-)), hanem próbáljuk bölcsen meggyőzni, “manipulálni” őket, hogy az általunk szeretett és megbecsült “öregeknek” az életük mellett megmaradjon a méltóságuk is.
Szeretettel küldöm mindenkinek ezt a rövid kis novellámat.
Olvasd el, csak pár perc!
A téliszalámi
A troli hangos nyikorgására nyitotta ki a szemét. Már fent volt egy ideje, de szerette megvárni az első reggeli járatot, amikor a csuklós, villás, piros busz ráfordul a Csanády utcából a Hegedűs Gyulára.
Lassan, kényelmesen felült az ágya szélére és egy nagyot nyújtózott a levendulaszínű flanel hálóingében. Még sötét volt, öt óra múlt néhány perccel, csak a hajnali műszakba igyekvők voltak már úton, vagy az éjszakai munkából végre hazasietők.
Nyugalmazott könyvesbolti eladóként megtehette volna, hogy a másik oldalára fordulva még órákon át tovább szunyókál, de megannyi idős emberhez hasonlóan az évek előrehaladtával egyre kevésbé szerette az éjszakákat: „eljön majd az idő, amikor az alváson kívül már semmi mást nem csinálok, addig meg inkább élvezem a dolgos nappalokat” – magyarázta nemegyszer a szomszédasszonyának. Így aztán későn feküdt és korán kelt. Éjjel gyakorta az állandóan ismételt főzőműsorok rabja maradt, ahol az sem zavarta, ha egy számára ismeretlen nyelven írták ki a receptet. Neki csak a képek kellettek, az ínycsiklandó menük, a mennyei levesek és a paradicsomi boldogságot hirdető desszertek. Éjjel a kulináris mennyországban járt, hajnalban pedig azt tervezte, hogy mit egyen ebédre. Volt, hogy két-három napra is megfőzött előre, szerényen, gyakran egy kis leveskét vagy egy főzeléket, egy falatka feltéttel.
De a zsömlét csakis frissen szerette, így aztán már legtöbbször korán reggel, nyitás után pár perccel ott állt a kosarával a Csanády utcai kisbolt előtt, hogy megvegye az aznapra valót.
– Magdi néni, jó reggelt! – köszöntötte nyájasan Piroska a pénztárgép mögül. – Jókor tetszett jönni, még melegek a zsömlék, Magdikára várnak – folytatta bizalmaskodva. Meggypiros rúzzsal kikent vastag szája cinkosan mosolygott, miközben a hosszú, itt-ott lepattogzott, lakozott körmei a pénztárgépet kopogtatták.
– Jó reggelt, jó reggelt, aranyom – viszonozta az idős asszony kedvesen a köszönést, majd a kockás gyapjúkabátjában, egy leheletnyi gyöngyvirágillatot húzva maga után elindult a péksütemények felé. Egy pillanatra tétován megállt a kekszeknél és a pralinéknél, de aztán anélkül, hogy bármit is levett volna a helyéről, továbbtipegett. Hófehér kontya már a polcsor túloldaláról jelezte az apró termet közeledtét. István, a kis ABC pocakos, de erőtől duzzadó, új tulajdonosa, aki nem restellt maga is beállni a pult mögé, most a felvágottak mögül üdvözölte.
– Csókolom! Van ám sok szép húsunk is, meg felvágottak: párizsi, és semmihez sem hasonlítható igazi téliszalámi is – kínálta meggyőzően a portékáját.
– Köszönöm, de ma csak zsömlét veszek – hárította el Magdi néni csakúgy, mint másnap és harmadnap is, amikor István tukmálni kezdte.
Nem úgy azonban csütörtökön.
– Öt deka téliszalámit kérnék – állt oda a pulthoz csillogó szemmel, magabiztosan.
– Csak öt dekát, biztosan elég lesz? – nézett rá a férfi gyanakvóan.
– Csak magam vagyok, az unokák csak hébe-hóba jönnek – vette át Magdika remegő kézzel a papírba csomagolt, fűszeres szeleteket.
*
Így ment ez az elkövetkező hetekben is. Magdi néni naponta megfordult ugyan a kis boltban, zsömlét vett, olykor egy kis lisztet, zöldséget az ebédhez, de a néhány szelet téliszalámit csak csütörtökönként.
– Te Piroska, nem szereti a húst ez a néni? – szólt oda fejcsóválva, értetlenül a telt keblű, fehér köpenyt viselő pénztárosnőnek a főnök egy szerdai napon, amikor Magdika megint csak két üres, vizes zsömlével távozott.
– Szeretné az biztosan, nagyon is, de a soványka nyugdíjából csak ennyire telik. A barátnőmmel egy házban lakik, a másodikon, roppant szerényen él szegényke. Pedig dolgozott ő eleget, csudára értett a mesékhez. Még gyerekoromból emlékszem rá a Könyvpalotából.
István sajnálkozva hümmögött egyet, majd egy újonnan érkező vevőre figyelve visszament a felvágottas pult mögé.
Magdi néni pár nap múlva, hétfőn a szokásos időben újra felbukkant a Csanády utcai ABC-ben. Piroska a szokásosnál is szélesebb mosollyal fogadta, de az igazi meglepetés akkor várt rá, amikor a zsömléket és egy kiló krumplit őrző kosarával elballagott a húsos részleg előtt.
– Magdika, Magdika! – kiáltott utána István, a kezében papírba csomagolt tíz dekagramm szalámival. Az idős hölgy megtorpant, és csodálkozva emelte szürkéskék szemét a bolt tulajdonosára. – A cég ajándéka, ez most egy nagyon sokáig tartó akció, mindennap a harmadik vásárlónak adjuk – magyarázta István áthajolva a pult mögött.
Magdi néni megilletődve, ezer köszönetet hebegve, boldogan átvette a kis csomagot, hálát adva a sorsnak, hogy ma pont neki jutott ki a szerencséből. Kerekes kis szatyrát maga után húzva felettébb vidáman lépdelt hazafelé, akkor még nem is sejtve, hogy kedden is pont ő lesz a harmadik vásárló, csakúgy, mint szerdán, csütörtökön és pénteken, amikor pedig egy orvosi vizsgálat miatt csak pár perccel zárás előtt érkezik majd…
Szerző: Palotás Petra
Ha tovább olvasnád, az Igazgyöngyök kötetet ITT tudod megrendelni!
