Bianka unottan bámulta az irodai falióra mutatóját. Úgy érezte, mintha az utolsó délutáni kávészünet óta nem akarnának mozdulni a mutatók. Nem bosszantotta a dolog, csak feltűnt neki. Tényként.
A többiek már mind elszállingóztak, de ő kedden korábban lelépett egy fogorvosi vizsgálat miatt, most kompenzált. Hogy ne tudjanak belekötni a kollégák. Olykor már egyébként is összesúgtak a háta mögött, hogy Enikő kivételez vele, mert talán a saját ifjúságát látja benne. Ezt Kata mondta. „Micsoda badarság, miért pont benne látná, hiszen Enikőt leszámítva majdnem mindannyian egyidősek. Mellesleg Enikő sem öreg, legfeljebb tizenöttel idősebb náluk. Baromi jól néz ki, és van egy saját reklámcége. Még simán lehet gyereke is, manapság későn szülnek a nők. Enikő jól csinálja. Karriert épített, bejárta a világot és a férfiak a lába előtt hevernek. Majd választ, ha kedve tartja, nem akarja elkapkodni, feltehetőleg a legjobb kell neki, megteheti, hogy válogat.”
Felnézett rá. Minden különösebb szenvedély nélkül, csak tényként megállapítva, mint az előbb a mutatóknál, hogy nem mozdulnak. Vagy legalábbis csak alig érzékelhető cammogással.
Nem mintha bármi különöset is tervezett volna ma estére, de azért mégiscsak jobb otthon az erkélyen szopogatni egy jégbe hűtött rozét, mint itt ülni az üres irodában, ahol valamelyik dilettáns megint tizenhat fokra állította a légkondicionálót. Bianka kifejezetten fázott. Tulajdonképpen semmiből nem állt volna neki arrébb húzni a székét, lépni hármat és feljebb venni a hőmérsékletet, de valahogy erre az utolsó fél órára már nem érezte jelentősnek a változást. Inkább egy halvány, babarózsaszín sálat tekert a nyaka köré, mielőtt még egyszer lecsekkolta volna az e-mailjeit.
Hátha jött valami fontos, a céggel kapcsolatos levél – áltatta magát, de valójában csak Balázs üzenetét várta, a választ az ő tegnapi soraira.
Hetek óta döcögött a kapcsolatuk, nem voltak nagy veszekedéseik, de valahogy unták egymást. Legalábbis Balázs őt – Bianka szerint. Különben miért lett volna elég neki, hogy hetente csak egyszer találkozzanak? Mármint jó, ha egyszer, mert néha ezért vagy azért még az is elmaradt…
Valahogy az összeköltözés is csúszott, talán az lehetett volna Bianka számára az első jel. De ekkor még nem figyelt rá, különösképpen nem foglalkozott vele. Túlságosan is szerette a budaörsi kis lakását fent a dombtetőn. A városra néző erkéllyel és a két cicájával, Franciskával és Mórickával.
Balázs allergiás a macskákra. Ez lehetett volna a második jel.
De Bianka erre sem figyelt, nem akart, homokba dugta a fejét. Tegnapig, amikor is végre megírta ezt a levelet, tele kérdésekkel. Igen, egy rakás kérdést zúdított Balázs nyakába. Így, utólag belegondolva: talán egy kicsit sokat is. De már úgyis mindegy. Elküldte az e-mailt. És Balázs még csak nem is válaszolt, talán még el sem olvasta, vagy éppen emészti magát. De az is lehet, hogy csak a kínaitól hozatott ebédjét emészti, és piszkosul nem érdeklik az ő kérdései. Az összeköltözéssel, a nagy érzelmekkel és a közös jövővel kapcsolatban.
Mindjárt öt… – nézett megkönnyebbülten az órára. Most már akkor sem lenne gáz elhúzni, ha be lenne az iroda kamerázva. De biztos nincs, Enikő ahhoz túlságosan gyakran emlegeti a privát szférát és a személyiségi jogokat. Leginkább csak maga miatt maradt egy órával tovább, hogy bebizonyítsa: milyen szorgalmas munkatárs.
De pontban ötkor lecsapta a laptopját, belecsúsztatta a mandalás tokjába, lekapcsolta a légkondit és behúzta maga után az ajtót.
Mázlija volt, reggel időben érkezett és az iroda fél tucat parkolóhelyéből megnyerte az egyiket. Máskor volt, hogy három-négy sarokkal arrébb kellett megállnia, de most csak a hátsó udvarig kellett letipegnie a meggypiros magas sarkújában. Nem szeretett lifttel menni, valahogy nem bízott az öreg, belvárosi házak felvonóiban. Pedig magát a patinás, sokat megélt épületet nagyon szerette, a széles lépcsőfokokat és a múltat idéző ólomüveg ablakokat.
Odalent mintha mosolyogva várt volna rá a kis autója. Egy háromajtós, bézsszínű kis Nissan, igazán neki való. Még csak alig két hónapja volt az övé, részletre vette. Most, hogy Enikő felemelte a fizetését, nem félt, hogy bármikor is gondja adódhatna emiatt. De magát a kocsit féltette. Egyébként sem volt egy magabiztos vagy öntelt vezető. Pontosan betartotta a közlekedési szabályokat, és megkönnyebbült, ha valahova épségben célba ért. Pedig szeretett az autóban ülni, élvezettel szívta magába a még mindig új illatot. Rendszeresen elvitte lemosatni, és még a legeslegjobb barátnőjének sem engedte meg, hogy a kocsiban egyen.
– Na kicsikém, akkor most hazarobogunk? – köszönt oda a négykerekűjének.
Égetően tűzött a júliusi nap, szinte fájt, ahogy végighasított az ember bőrén, Bianka felszisszent, amikor a kocsiajtóhoz ért. Odabent még rosszabb volt a helyzet, a felforrósodott műanyag csak úgy ontotta magából a meleget, azonnal letekerte az ablakot, hogy túlélje a fullasztó hőséget. Bele sem mert gondolni, hogy milyen lesz most végigdöcögni a péntek délutáni csúcsban. Már a gondolat is fárasztotta. Egyébként is elcsigázottnak érezte magát, mindig ilyen volt péntekre. Elfáradt. Most meg a forróság és ez az egész Balázs-ügy is elszívta az erejét.
Szeretett volna már otthon lenni, átrepülni a Dunán, a Körúton. Nehezen pörgött az agya, szomjas is volt, de a reggel óta felforrt cola light nem sokat enyhített a kínjain. Beállt az egész Margit híd, szíve szerint leparkolt volna valahol, hogy villamosra szálljon, de autóval ő is a dugó foglya volt.
Balázsra gondolt… haragudott rá. Nem elég spontán, ezt vágta a minap fejéhez – cikázott át a gondolatain. Balázs az, akit nem lehet semmilyen vagány dologra elcsábítani. Mozi, étterem, mozi, étterem… olykor barátokkal egy páros randi, és az is: mozi, étterem, mozi… na jó, néha egy színház, de csak akkor, ha ő kikönyörgi. Egy tökéletesen ápolt, öltönybe csomagolt srác. Tulajdonképpen ő rabolja két éve az idejét. Balázs nem szeret utazni, kirándulni sem… és még ő, Bianka lenne az unalmas? Ostobaság – futott végig a testén egy keserű érzés.
De azért nagyon szerette volna, ha végre felhívja ez az élére vasalt fickó, vagy legalább levélben megírja, hogy ő is vele képzeli el a jövőjét.
Már majdnem hat volt, mire rácsurgott a Budaörsi útra, ahol meglepő módon már fellazult a forgalom. Talán sokan inkább csak késő este vagy másnap hajnalban indultak a Balatonra, így végre ötösbe válthatott.
De azért nem hajtott túl gyorsan, zavarta a szemébe sütő nap, és egyébként is igyekezett betartani a sebességhatárokat. Láthatóan nem mindenkinek tetszett a fegyelmezett tempója, valaki többször rádudált.
– Hát ez meg itt mit akar? – szaladt ki a száján, amikor a visszapillantó tükörben meglátta, hogy egy ezüst terepjáró szinte a lökhárítóját érinti. – Miért nem kerülsz ki? – húzta fel Bianka aggódva a szemöldökét, de mivel a dzsipet vezető napszemüveges férfi nem tágított, erősebben nyomta a gázpedált. A pasas is gyorsított, épp annyira, hogy csak néhány centiméter válassza el a kis Nissan Micrától.
„Mi a francot csinál ez a fickó?” – tette fel magának Bianka a kérdést, érezve a mellei között lecsurgó verejtéket.
A férfi még hosszú másodperceken keresztül nem tágított, majd a laktanya magasságában előzésbe kezdett.
– Na végre – könnyebbült meg Bianka, de a fellélegzése csak a másodperc törtrészéig tarthatott, addig, amíg rá nem jött, hogy a terepjáró nem megelőzni, hanem leszorítani akarja.
Kétségbeesetten kereste a szomszéd jármű sofőrjének tekintetét. A fiatal, kopasz, szemét egy Raybannel elsötétítő pasas egy számára értelmezhetetlen furcsa vigyorral bámult rá, újra és újra veszélyeztetve az útjukat.
Bianka felemelte a jobb kezét a kormányról, így akarván a fickó tudtára adni, hogy nem érti, mit akar tőle. A férfi csak egy kaján pillantással válaszolt, és olyan közel hajtott a kis Nissanhoz, hogy egy pillanatra súrolta azt. Biankát megdermesztette a csikorgó hang, de időközben annyira eluralkodott rajta a pánik, hogy már nem csak az autóját féltette.
A terepjáró sofőrje, mint a vérszagot kapott vad, nemhogy megelégelte volna a méltatlan hajszát, hanem láthatóan még inkább kedvet kapott rá.
Bianka elé vágott, de ahelyett, hogy maga mögött hagyta volna a lányt, újra és újra hirtelen lelassítva az őrületbe kergette az áldozatát.
Érthetetlen módon alig szállingóztak rajtuk kívül az úton, és az a néhány kocsi, amely ott volt még rajtuk kívül, láthatóan nem törődött az incidenssel.
A kocsik nem. De a legváratlanabb pillanatban a hegyről lefutó egyik utcából hirtelen felbukkant egy tekintélyes méretű Harley Davidson. Majd még egy, aztán egy harmadik és még három.
Hatalmas berregéssel kanyarodtak rá a Budaörsi útra, majd Biankáékat követve az autópálya felé vették az irányt.
Először csak a vészvillogót vette észre az első motoros, és csak egy jó húsz méter múlva az okot, hogy miért nyomhatta meg a szőke lány a gombot.
A terepjárós ostoba játékát űzve ekkor újra a leszorítással próbálkozott, olyannyira elmerülve az agresszív manőverben, hogy nem vette észre az ezúttal rá leselkedő veszélyt.
Egy talpig bőrbe öltözött, nagydarab, szakállas srác hajtott mellé, majd egy másik, akinek a bukósisakját egy sárkány díszítette, elé vágott, a harmadik kétkerekű óriás pedig nagyokat pörgetve a motoron, hátulról kezdte el tolni a dzsipet.
A terepjáró meglepett sofőrje hamar megszeppentté vált, majd ablakát lehúzva próbált egy mesterkélt lazasággal magyarázkodni:
– Nyugi, srácok, csak játszottunk egy kicsit a csajjal.
– Velünk játsszál, kis köcsög – húzta le a szájáról egy pillanatra a piros kendőjét a mellette haladó motoros, majd egy mosolyt küldve a Budaörsre lehajtó Biankának, sebészi precizitással ijesztően közel hajtott a dzsiphez, mielőtt újra felpörgette a motort.
Bianka már csak a visszapillantó tükörből látta, hogy a Harley-s fiúk feltehetően még hosszan elkísérték a zaklatóját.
Feldúltan és holtfáradtan lépett be az Otthon utcai kis lakásába, ahol két doromboló cica várta félig-meddig önzetlen szeretettel. Megetette őket, töltött magának egy pohár rozét, mielőtt kiült volna a teraszra.
Balázs még mindig nem jelentkezett. De most ez sem számított, csak nézte a lába előtt heverő várost, és hallgatta a háta mögött elterülő budaörsi erdő madarainak csicsergését.
Biztonságban volt. Otthon.
Ha szeretnél több, szívet melengető történetet olvasni Petrától, ITT tudod megrendelni az Igazgyöngyök novellás kötetet.
