Magyar mesemusical készült gyerekeknek a Föld megmentéséről

Olyan egyedülálló előadást álmodott meg négy magyar színész, amely napjaink legfontosabb kihívásának, a klímaváltozásnak a hatásaira világít rá a gyermekek számára is érthető nyelven. Gergely Róbert rendező szerint a bolygónk egyre több jelzést küld katasztrófák formájában arról, hogy beteg, és ezt a legkisebbeknek is meg kell érteniük. A Lángos és Palacsinta, avagy a Föld megmentése című mesemusical a fiatalokat a műsorba bevonva próbálja felhívni a figyelmet arra, hogy csak egy Föld létezik, amire vigyáznunk kell. Az idei első előadás január 25-én szombaton lesz a Premier Kultcaféban.

Amazóniai erdőtűz, Ausztrália lángokban, pusztító árvizek és rémisztő mértékben olvadó jéghegyek. Mindössze néhány példa arra, milyen az, amikor a klímaváltozás megmutatja az igazi arcát. Emberek százmilliói szembesülnek a globális felmelegedés hatásaival nap, mint nap, a bolygónk pedig folyamatosan próbál jelezni, hogy nagy a baj. A probléma természetesen minket, magyarokat is érint, és ezzel a legifjabb korosztálynak is szembesülnie kell, hiszen övék a jövő, ők fognak tudni igazán változást elérni ebben. Éppen ezért négy magyar színész összeállt, hogy egy játékos mesemusical formájában felhívja a gyermekek figyelmét a Föld legnagyobb gondjára.

A Lángos és Palacsinta, avagy a Föld megmentése című előadás egyik főszereplője Ádám, aki rengeteget ül a számítógép előtt, de egyszer elromlik a készüléke és bejelentkezik rajta a bolygó, amely azt üzeni: beteg. A kisfiú ezért szuperhősök segítségét kéri, de Batman, Spiderman, Superman és Micimackó sem tud neki segíteni, így hát egyedül vág neki a nagy kalandnak. Gergely Róbert rendező arról beszélt, a mesemusicalben Ádám útja során találkozik Évával, és közösen, a nézőket bevonva próbálják megoldani azokat a feladatokat, amikkel szembe kell nézniük. „Az 50-60 perces előadásnak az a lényege, hogy a gyermekek figyelmét ráirányítsuk a klímaváltozás veszélyeire, és tippeket adunk, hogyan tudnak tenni ellene. A darab főszereplői többek közt fát ültetnek, szemetet szednek, ezzel is erősítve, hogy minden apró cselekedet számít a Földünk megmentésében” – magyarázta.

Jogos lehet a kérdés: de hogy jön ide a címben szereplő Lángos és Palacsinta?

„A történet azzal kezdődik, hogy az anyuka hiába készíti szeretettel gyermekének két kedvenc ételét, a lángost és a palacsintát, nem kér belőle, mert magával ragadta a virtuális világ. A Föld megmentése közben ugyanakkor a kisfiú mindent átértékel, és már nagyon vágyna rá, hogy újra megkínálja őt édesanyja a finomságokkal” – tette hozzá Gergely Róbert. A mesemusical zeneszerzője Körmendi Richard, dalszövegírója Lénárt László, a sztorit pedig az ő segítségükkel írta Némedi-Varga Tímea.

Az előadást legközelebb 2020. január 25-én szombaton 11 órától láthatják az érdeklődők Budapest szívében, a Premier Kultcaféban. A helyszínről érdemes tudni, hogy ez a néhai Vörösmarty Mozi helyén kialakított közösségi tér, ahol fogyatékkal élő fiatalok dolgoznak. A Premier Kultcafé mellett éppen azért tették le voksukat a darab szerzői, mert az esélyegyenlőséget szívügyüknek tekintik.

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.