Könyvklub: Párbaj

A két Lotti, vagy az Apád anyád idejöjjön! történetei is hasonló alapokra épültek, talán most annyi a különbség, hogy két fiú áll a középpontban. Érdekes, lebilincselő történet, amit lehet, még a párunk is kölcsön vesz majd az éjjeliszekrényről, ha nem figyelünk. 😉

A főhösökben csupán egyetlen dolog közös…

Ugyanazon a napon, 1906. április 18-án két újszülött látja meg a napvilágot két fiúgyermek: egyikük Bostonban, egy gazdag bankárcsalád sarjaként, a másikuk egy eldugott lengyelországi faluban. Két évtized múltán William Kane, a nagy reményű bankár és Abel Rosnowski, a nincstelen, ámde céltudatos és eltökélt bevándorló útjai keresztezik egymást. Miközben mindketten elszánt harcot folytatnak a sikerért, nem kerülhetik el a végzetüket: a sors ugyanis úgy rendelte, hogy megmentsék – és tönkretegyék – egymás életét.

Jeffrey Archer remekműve, amelyet első kiadása óta milliók olvastak szerte a világon, egyaránt bővelkedik drámai jelenetekben, kalandokban, nagy összecsapásokban és megrázó mozzanatokban. Egymást követik a váratlan fordulatok, egészen a legutolsó mondat végső csattanójáig.

Szerző: Jeffrey Archer

Kiadó: General Press Kiadó

Ára: 4490 Ft

Ne felejtsétek, hogy ti is ajánlhattok könyvet a Könyvklubba, és folyamatosan várjuk könyvkritikáitokat is akár a Facebook oldalunkon a Könyvklub posztok alatt, akár e-mailben az info@womagic.hu címen.

A legjobb írásokat a magazin oldalán is közzétesszük, és egy friss, ropogós könyvvel jutalmazzuk. 

Womagic

A womagic azoknak a 40 feletti nőknek szól, akik szeretik és élvezik az életet. Mi is ilyenek vagyunk. Egy közületek. Jó, hogy itt vagytok.