Sokféle gyász van. Gyászolunk szülőt, testvért, házastársat, barátot. Partner elvesztésekor özvegyek, míg a szülő elvesztésekor elárvultak, árvák leszünk. De hogy hívjuk a szülőt, aki elvesztette a gyermekét? Még a nyelv sincs felkészülve erre az élethelyzetre, hát még az ember.
Angela Murinai szavakba önti azt, amit dermedt hallgatás övez többnyire: feltámadt a szél, örvényt kavart a tengerben, ami elnyelte az alig 18 éves Bencét, Angela fiát. A könyv célja nem más, minthogy megmutassa, hogy egy ekkora tragédia után is tovább lehet élni, és valahogy kisajtolni az életből, hogy a trauma fejlődés, mások segítése, jó dolgok forrásává váljon.
Drámai veszteségek
A történet azonban nem csak egyéni gyászterápia, bár ez képezi az alapját, flashbackekkel tarkítottan végigkísérjük a szerzőt a „szél feltámadásától”-tól (vagyis a tragédia napjától) 2020-ig. Látjuk a külvilág reakcióit, a belső gondolatok kavargását, a lehetséges kapaszkodókat. Engem meglepett, hogy a gyász mellett a könyv további súlyos és aktuális témákat is körbejár, mítoszokat rombol. Egyik témája a családi tűzhely melege. Angela kívülről harmonikusnak tűnő származási családja – ahol pedig a dolgok úgy vannak, ahogy államilag is elvárt, vagyis: apa férfi, anya nő – belülről teljesen diszfunkcionális. Szeretetlen, függőségektől és agressziótól terhelt.
Mégis azt gondolnánk, egy ekkora tragédia után nincs az a nagyszülő-pár, aki ne támogatná a lányát, a gyászoló anyát. De igen, sajnos van, a szerzőé is ilyen.
Idővel az is kiderül, hogy a fia halála után két éven belül a férjét is elvesztette, őt a rák vitte el. Fájdalmas olvasni, hogy ez a szépen induló, sok évig jól működő kapcsolat is elvékonyodott az idők során. A férj külföldön dolgozott, Angela többnyire egyedül volt a gyerekekkel. Egy ismerőse élete, házassága kapcsán írja kicsit irigykedve: „Abban amiben ő él, nincs elvágyódás.(…) tudja kihez tartozik, tudja mi felé tartanak”.
A másik húsbavágó, többször visszatérő kérdéskör az anyaságé. Bár imádja a gyerekeit – mind a hármat – megfogalmaz olyan kérdéseket, amiket nálunk még mindig nem szokás nyíltan. Mitől fosztott meg az anyaság? Ha tudtam volna, hogy mivel jár, akkor is belevágok-e? Az lett-e a gyerekemből, akit elképzeltem?
Építkezni a fájdalomból
Bár a fiuk elvesztése újra közelebb hozta őket a férjével egymáshoz, de kevés idejük maradt, a család immár csak három fős. Lenyűgöző, hogy ezt követően sem fürdőzött passzívan a fájdalomban, hanem felnyalábolta a családot, és jobb életet, több lehetőséget keresve kiköltöztek Németországba és úgy tűnik, sínen vannak. A zárógondolatok megszívlelendőek mindenkinek, aki elmerülne az önsajnálat posványában, bármilyen probléma kapcsán.
„Én még itt vagyok. Belehalhatok a bánatba, sírhatok a nehézségeken, átkozhatom a szerencsétlen sorsomat. Csinálhatok magamnak poklot itt, a Földön. Vagy felállhatok, építkezhetek a fájdalomból, kereshetek vigaszt, örömöt. Én döntöm el mit teszek. Úgy akarok élni, hogy a fiam büszke legyen rám.”
Kalap-sapka le a szerző előtt, a könyvét pedig nagyon ajánlom mindenkinek. Igazi katartikus életlecke, elgondolkodtató embermese – szélcsend idején is.
Szerző: Angela Murinai
Kiadó: Libri
Ára: 3.999 Ft
ITT tudjátok megvenni.
